Hogy addig már nem csinálok nagytakarítást! Juhéj! 

Fogalmunk sincs, hova költözünk, egyelőre csak a város biztos. Miután hazaérünk, villámgyorsan rá kell találnunk a következő lakásra, mert márciusban már nem lakunk itt.

 Néha megijeszt a fantáziám.

Aztán mikor eszembe jut, hogy az én fantáziám sok más emberéhez képest nem is olyan különösen dús, akkor egyenesen megrémülök.

 A keresőkifejezéseim között találtam. Szeretem a harisnyát, de sajnos nem tudok vigyázni rá. Kizárólag leértékelt darabokat veszek és mindig elhűlve nézem az árakat. Ráadásul gyakran az kerül ilyen sokba, amit azért vesz fel az ember, hogy minél előbb levegyék róla. :)

 ...még egy fejezetet, aztán leteszem. Csak még a következő oldalt, mert kíváncsi vagyok. Csak addig míg megtudom, hogy kivel mi lesz. Na itt már abba nem hagyom...

Ebből lesz a hajnal kettőig olvasás és minden egyéb elfelejtése. Dehát mit lehet tenni, ha az embert beszippantja egy másik világ?  Kb. 528ezren írtak már a Jég és Tűz Dala ciklusról, ezért csak annyit, hogy én élveztem - és totálisan beleéltem magam - az első mondatától az (átmenetileg) utolsóig. 

(Igen, hagytam szünetet a harmadik könyv után (a zünnepek között), de aztán muszáj volt elővennem újra. Nekem tetszett a negyedik is. Az, a vihar előtti csend. Alig várom, hogy meglegyen az ötödik!) 

 "ui: 17? Sürgős fogyókúráznivalóm van azthiszem..

 Délután még mitnemadtam volna egy karcsú derék - kerek fenék kombóért. Estére mitnemadtam volna egy karcsú derékért, feltéve hogy minden egyéb ugyanolyan marad rajtam. 

De ez mind semmi! Mostanra már olyan hiú vagyok, hogy azt várnám, hogy így, bármi változás nélkül odalegyenek értem. Meg vissza.  

 Vadásztam. (Eszembe jutott erről egy másik vadászat, de az egy másik bejegyzés lesz.) Körbejártam puhán, csendesen. Erősen figyeltem, hátha rábukkanok egyre. Talán ott lesz a boa alatt. Talán az aranycsillag mögött. Talán a nagy piros gömb takarja el. Eh... A gyerekek már levadászták az összeset. Majd a következő karácsonyfáról... Juteszembe! A konyhában van még egy doboz tele szaloncukorral, talán azt elfelejtették. 

Háhááá! Van 1 darab szaloncukrom! Az utolsó az enyém! :)

Jaja, csak ezt még valamikor nyár dereka táján terveztem megírni. Jobb későn...  És még jobb lenne soha. Időnként eszembe jut, hogy vajon kit érdekel ez az egész? (Hát engem.) Legyen akkor ez egy gyors felsorolás. Voltak tehát tavaly jubileumok. Igen, olyanok amik nekem számítanak egy picit.

Öt éve kezdtem blogot írni. Az első bejegyzést június végén írtam, egy iszonyatos vihar után. Az egy másféle napló volt. Keserű és panaszkodós, de az is az enyém volt. Sajnos véletlenül, hirtelen felindulásból töröltem egyszer az összes elmentett bejegyzést.

Aztán 3 éve is elkezdődött valami. Ez már egy teljesen új történet. Ezt jobban szeretem, mint az előzőt. (Év végén eszembe jutott ugyan, hogy blogelhagyó lettem, de talán még nem biztos)

Aztán volt még sok egyéb családi és baráti évforduló, meg én is pont kerek évet töltöttem be, de ez mind csak olyan szokásosféle.

Sokkal érdekesebb, hogy tavaly megsütöttem a 10ezredik palacsintát. Talán ennek kellett volna a legnagyobb feneket keríteni, de csak szép csendesen álldogáltam a tűzhely előtt, pakoltam a palacsintatésztát a 3 sütőbe, feldobálva megforgattam, tányérra csúsztattam és aztán valamelyik gyerek, vagy É.P., vagy talán kedvenc fodrászom szépen megette. Pedig az volt a jubileumi tízezredik. Pedig. Vörös szalag kellett volna rá, ünnepélyes felvágás, mindenkinek egy falat belőle, zene, tánc, ilyenek. A húszezrediknél nem fogom elfelejteni. Ígérem.

 Mikor a második jött a lakást fényképezni, nem voltam itthon. Mondom É.P.-nek előző este, hogy mindenhol rendet hagytam, csak az ágyakat kell megigazítani meg reggeli után az edényeket a mosogatógépbe rakni... ja, és a széken szárad egy bugyi, azt lécci feltétlen gyűrd be a fiókomba.

Igen. A képen ott a bugyi. 

Egy szerencse, hogy nem lehet tudni mi az. :)