2012\04\26

nyafogni jó

 Múlt héten még azt írtam volna, hogy nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan, ennyire egyedül érzem majd magam. Azóta eltelt egy hét, és igazán jó dolgok történtek itt a lakásban, és végre ma délután elvitte egy szerelő a mosogatógépet megjavítani (kiszerelés után rám nézett és aszonta: meggyógyul), és szinte rend van már, és végre szereztünk szekrénynek valót a fürdőszobába, úgyhogy most jó. (azért ezzel együtt is picit egyedül érzem magam időnként)

nyafog

2012\04\18

inkább ennek kellett volna a végüldenemutolsó... címet adni

 Hogy valami jót is meséljek: van szép új piros telefonom. 

Örülök neki, mert piros, és működik. Az előző sajnos elhullott. Ezt még nem is meséltem, de a zúgy volt, hogy a költözés reggelén arra ébredtünk, hogy É.P. telefonja nem működik. Se szó, se beszéd, se kép, se hang. Remek. Természetesen a szállítók száma csak ott volt meg. És persze ők is hiába kerestek volna. Na nem történt baj, a költözés lezajlott, a kocsi megékezett, később pedig odaadtam É.P.-nek az én készülékem, hogy mégis elérhető legyen, amíg a garanciások az övét megjavítják. Közben sok pakolás meg néhány éjszaka is eltelt, és egy reggel arra ébredtünk  este É.P. elkerekedett szemmel bámult az ideiglenesen nála állomásozó telefonomra. A többi majdnem ugyanúgy volt: se szó, se beszéd, se kép, se hang. Se garancia. Ennek köszönhetően van nekem új telefonom.

 

 

ylla mesél

2012\04\18

végül, de nem utolsósorban

 Íme a költözési veszteséglista:


kedvenc vizespoharam

3 db virágtartó cserép

méztartó 

cseresznyés tálka

egyik salátástál

1 db kifújt, festett tojás a 8-ból (ezen borzasztóan csodálkoztam, azt hittem mind odalesz)

a bőrke az ujjaim közül. 

Fránya ekcéma. Eddig annyira örültem, hogy nekem nem jött még elő. Ezek szerint én sem lógok ki a családból, csak valószínűleg ennyit segített a mosogatógép meg, hogy szinte sosem mostam kézzel. 

És ha már a veszteségeknél tartunk, nagyon úgy fest, hogy elvesztettem a pénztárcámat. Fogalmam sincs hová raktam a pénztárcámat. Emiatt szomorú is vagyok, mert nagyon szeretem a kis pénztárcámat. Ajándékba kaptam kedvenc fodrászomtól. 

És ha még ez sem lenne elég ok a szomorúságra, elég szörnyen nézek ki mostanában. A hajam, a bőröm, a súlyom. Jobb is lesz, ha ezt a bejegyzést most abbahagyom.

 

szomorkás nyafog

2012\04\18

és még mindig a költözés

 Asszem nagyjából megvolnánk. Még a virágokat kell elhelyezni, meg az én csecsebecséimet, aztán már csak rendet kell majd tartani. Nagyon suttogva azt mondom, talán egy nagyobb lakásban könnyebb rendet tartani. Ha mindennek megvan a kényelmes helye (nem kell létrára mászni minden apróságért, és ezek az apróságok nem szorosan egymásra halmozva helyezkednek el a szekrényekben), akkor már csak a plusz méterek fáraszthatnak le. Legalább edzésben leszek. Úgyis azt terveztem, hogy majd ha már itt lakunk, belekezdek megint valami tornafélébe. Ja, tudom, kellene hozzá az étkezéses hülyeség, zabpehely és sok folyadék meg zöldségek. Hát ezt majd meglátjuk. Egyelőre vasárnap óta sikerült hanyagolnom a cukrot és a hideg falaknak köszönhetően - forró tea formájában - megvan a napi 3 liter folyadékfogyasztás. 

Egyébként meg ma elaludtam, háromnegyed 7 táján ébredtem fel. Ééés még így is beértem. Elképesztő!

lakás

2012\04\15

performansz

Az első gyereknélküli napokon mindjárt elindultam beszerezni néhány lakásdolgot. Vettem ezt-azt. Apróságokat. Fürdőbe szőnyeget, dobozokat, kampókat, karácsonyi ajándéknak tejhabosítót, ágytakarónak valót, ilyesmiket. No egy icipicit elszámítottam magam. Úgy gondoltam, hogy én vagyok aaa... Jani és majd én belepakolok abba a két szatyorba ami nálam van. Merthogy az egyik úgyis jó nagy, abba majd a dobozokat, a másikba meg a többit. Kb. 10 percet vett igénybe a variálás és ide-oda pakolgatás. Ekkor majdnem minden a helyén volt. Csak az ágytakaró, a szőnyegek meg egy csomag doboz maradt ki. És persze volt még a kistáskám, ami a vállamra téve csak útban volt. És az egyik szatyrot nem tudtam átfogni a kilógó további dobozok miatt. Nembaj, akkor is elcipelem a metróig. Gondoltam.

Közvetlenül az áruház előtt az a szatyor, aminek (addig) meg tudtam fogni a füleit, elszakadt. Leömlesztettem egy padra a cuccot, a szatyor füleit összekötöztem ahogy tudtam és újra nekiindultam, röpke öt perces szedelőzködés után. A kistáskám előttem, egyik hónom alatt a szakadt szatyor meg a két hengeres csomag (szőnyeg+ágytakaró), másik hónom alatt a doboz meg a másik szatyor. Kb. 20 lépésnyi szenvedés után megszólított egy nagyon kedves, nagyon szőke nő: ha a metróhoz megyek, segít szívesen, épp az edzőterembe megy (ó, nagyon meglepődtem, és nagyon örültem is). Átvette az egyik hengert, meg a szakadatlan szatyrot, én meg birkóztam a többivel, amikoris a szakadt szatyor nem bírta tovább és szertefoszlott.

 

Mondtam a kedves nőcinek, hogy nagyon szépen köszönöm, de úgy tűnik jobb megoldás visszamenni és venni egy nagy szatyrot. Ő tovalibbent én meg nekikezdtem a következő műveleti szakasznak. Egyik hónom alatt dobozok, (ja, ágyneműt is vettem) ágynemű, a néhai szatyor, másik alatt a szőnyegek, ágytakaró, a kistáskám, a másik szatyor, dobozok. Ezt röpke 10 perc alatt magamra szedtem, mert addig játszottam. Azt a klasszikus játékot. Mikor már csak egy valami volt a földön, annak felvétele közben leesett egy másik dolog. Kb. a nyolcvanadik lehajolás után megint kaptam egy kis segítséget. Megint egy kedves nőszemély lépett oda hozzám, és segített mindent magarmra pakolni.

A visszaúton majd be.... de kb. féltucat megállás és igazgatás után ott is voltam és végre beömleszthettem a cuccokat egy bevásárló kocsiba (a forgóajtónál imádkoztam, nehogy pont akkor ejtsek le valamit vagy mindent). Aztán már csak keresnem kellett egy pénztárt ahol kevesen álltak, bekéretőzni, hogy csakegyszatyrothaddvegyek. És máris ott álltam ahol fél órával azelőtt, hogyaszongya: el kell helyezni a szatyorban a cuccokat. Mondhatom, innentől sétagalopp volt az egész. Közben azért sokat nevettem, mert vicces volt ahogy szerencsétlenkedtem. És valószínűleg a környékbeli nyitvatartó árusok is szakadhattak a röhögéstől. :)

 

ylla mesél hátööö

süti beállítások módosítása