Múlt kedden örömet szereztem néhány embertársamnak. Pontosan nem tudom megmondani, hogy mikor és kinek... Lehet, tán féltucatnak is. Vagy kettőnek. De egynek egész biztosan. 

A nyájas olvasó  bizonyára furcsálja tájékozatlanságomat ezügyben de, akárhogy töröm a fejem, gőzöm sincs róla mikor gombolódhatott ki az ingem. 

Még sosem adtam vért. 

Mennyire tapló figyelmetlen aki cigarettázik a liftben? 

Ma egy picikét félrehallottam valamit. Ahelyett hogy: ülni akarsz a buszon? Azt hogy: dugni akarsz a buszon? 

Hátttttöööö... 

Keresztbe tettem a hülye természetemnek és egész jól végződött. Győzött a józan ész a hisztérika fölött. Juhéj. 

Talán legközelebb nagy banzájokkal kellene ünnepeltetnem magam a születésnapomon. Igen, talán jövőre el is kezdem. 

93628szor se jutottam be a naplóba, hogy megnézzem a gyerök jegyeit. Elegem van. 

Ha jól belegondolok, még sosem vezettem kétkerekű motoros járművet. Se nagymotort, se choppert, se schwalbet, de még egy nyamvadt motorosbiciklit se. Nahát.

Aza helyzet, hogy a hétfő sokkal-sokkal-sokkal jobb volt a mai napnál. 

...rajzolva. 

A kisnőci nem hozta el a portrét amit házifeladatul rajzolt, így sürgősen új modell után kellett néznie.

Gyorsan haladt, közben fürkészőn nézett rám újra és újra. Persze akármilyen ügyes volt, én még annál is gyorsabban fáradtam. Sose gondoltam volna, hogy ilyen nehéz modellt ülni. Már majdnem a végére ért, mikor az egyik ilyen felnézést követően viszonylag elégedett hangon azt mondta nekem: na, mégiscsak ember vagy. Nem tudom mire gondolhatott, viszont a kép tisztára olyan, mintha egy Rejtő-képregény szereplője lennék valamelyik régi Fülesből. Nagyon tetszik!