...vagyunk. Lehet, hogy már mondtam korábban is, de ahányszor csak sarkaltatni megyek, mindig ugyanez jut eszembe. A sok polcon kivétel nélkül fekete cipők sorakoznak. Ó, hát nemiis! Ott van egy barna... és még egy drapp! Akkor csak a többi 46 pár fekete. Az én cipőimet valahonnan a raktárból hozták ki (sosem megyek értük időben). Lehet, hogy azért mert pirosak. Utazás közben néha figyelem mit hordanak. Nem szeretik az emberek a színes lábbeliket. Kicsit sajnálom, kicsit meg bosszant. Tele vagyunk feketével, de én nem kapok egy pár normális fekete körömcipőt a lábamra.
A sonka-cékla-tojás és az összes süti is elfogyott már, mikor É.P. belépett a konyhába és felnézve a plafonra megállapította, hogy valami nagy fekete bogár állomásozik ott. Felállt egy székre, gondolta kitessékeli a lakásból. És akkor vette észre, hogy a fekete bogár nem más, mint egy darab a rizses kávézacc tésztájából. Az a rész, ami nem pottyant le.
Ma este a fiam megajándékozott, így részem volt vele egy nagyon bensőséges és komoly beszélgetésben. Azért nevettünk is sokat közben. Igazán boldoggá tett vele, hogy végre nem csak nemet hallottam tőle. Azt hiszem nagyban köszönhető ez annak, hogy a hugával mostanában rendszeresen különvonulunk fontos, magánjellegű dolgokat megbeszélni (igen, fiúkról meg barátnőkről meg szerelemről, de főképpen fiúkról, meg arról, hogy miről beszélgetnek a fiúk), meg annak, hogy tegnap közösen raktunk rendet a szobájában. És nem olyan tessék-lássék módon, hanem mindenhol, így tegnap is jó estém volt. Holnap meg... holnap nagyon jó estém lesz.