2010\04\30

már megint csak egy sor

Szerettem volna írni, de az előbb arra ébredtem, hogy elaludtam.

 

Amúgy nem tudom, hogy észrevette-e valaki, de hogy kikoptak a szmájlik a blogomból :) 

álom

2010\04\23

és akkor kiröhögött

Jó ideje nem múlhat el nap a kisasszony élménybeszámolója nélkül. Amint hazaérünk, lecsap rám, és a külön töltött idő minden egyes óráját elmeséli. Mindenféléről szó van ilyenkor, de persze az egészben az a lényeg, hogy látta-e az aktuális szerelmét (hát igen, ebben a tanévben már a másodikat tapossuk), és ő ránézett-e és visszanézett-e és mosolyogtak-e és milyen ruhában volt és egyáltalán ki mikor mit csinált. Én ennek (a mesélésnek) nagyon örülök, az meg kimondottan megható, hogy az én gyerekkorom is érdekli. Legutóbb például - éppen a bevásárlást intéztük - megkérdezte, hogy kibe voltam szerelmes ötödikes koromban. És amikor mondtam, hogy Luke Skywalker-be, akkor hangosan kiröhögött. Pedig az egy nagyon komoly szerelem volt, több mint egy tanéven át tartott.

gyerek szerelmes ylla

2010\04\21

fejtörés

Forgatókönyvet (vagy történetet) írni egy videokliphez, egyáltalán nem könnyű. Vagy az van, hogy egyfolytában ezen jár az ember agya, ami miatt belekerül egyfajta vágásba és onnan nagyon nehéz kiugrani (pedig). Vagy elkalandozik teljesen más irányba, helyekre. Pedig elvileg nem volna különösebben bonyolult. Adva van például a zene meg a szöveg, ezeket mindjárt nem kell kigondolni. Elég egy hozzájuk illő alapötlet, amit képekről mindenfelé értenek, aztán ezzel lehet figurázni abban a 3-4-5 percben. Kb. mint 6 lépésben festményt készíteni.

kaland hm...

2010\04\14

feketecipősök országa..

...vagyunk. Lehet, hogy már mondtam korábban is, de ahányszor csak sarkaltatni megyek, mindig ugyanez jut eszembe. A sok polcon kivétel nélkül fekete cipők sorakoznak. Ó, hát nemiis! Ott van egy barna... és még egy drapp! Akkor csak a többi 46 pár  fekete. Az én cipőimet valahonnan a raktárból hozták ki (sosem megyek értük időben). Lehet, hogy azért mert pirosak. Utazás közben néha figyelem mit hordanak. Nem szeretik az emberek a színes lábbeliket. Kicsit sajnálom, kicsit meg bosszant. Tele vagyunk feketével, de én nem kapok egy pár normális fekete körömcipőt a lábamra.

cipő

süti beállítások módosítása