A sonka-cékla-tojás és az összes süti is elfogyott már, mikor É.P. belépett a konyhába és felnézve a plafonra megállapította, hogy valami nagy fekete bogár állomásozik ott. Felállt egy székre, gondolta kitessékeli a lakásból. És akkor vette észre, hogy a fekete bogár nem más, mint egy darab a rizses kávézacc tésztájából. Az a rész, ami nem pottyant le.

Ma este a fiam megajándékozott, így részem volt vele egy nagyon bensőséges és komoly beszélgetésben. Azért nevettünk is sokat közben. Igazán boldoggá tett vele, hogy végre nem csak nemet hallottam tőle. Azt hiszem nagyban köszönhető ez annak, hogy a hugával mostanában rendszeresen különvonulunk fontos, magánjellegű dolgokat megbeszélni (igen, fiúkról meg barátnőkről meg szerelemről, de főképpen fiúkról, meg arról, hogy miről beszélgetnek a fiúk), meg annak, hogy tegnap közösen raktunk rendet a szobájában. És nem olyan tessék-lássék módon, hanem mindenhol, így tegnap is jó estém volt. Holnap meg... holnap nagyon jó estém lesz.

Kikevertem a tésztát. Természetesen kakaósat. Nagyon kakaósat. A fehér sütőtálamba próbáltam áthelyezni bőszen. A tészta ragaszkodott eredeti helyéhez, én meg ahhoz, hogy a sütőbe kerüljön. Szerintem nem volt ott semmi hirtelenkedés vagy erőszakoskodás. Úgy emlékszem én inkább lassan, erélyesen tessékeltem kifelé a keverőtálból. Igaz, hogy egyszer megcsúszott a kezemben a műanyag tésztakitessékelő, de ez sem volt különösebben heves mozdulat. Ezért is lepődtem meg annyira. Teljesen váratlanul ért, hogy valahonnan az égből, éppen az orrom előtt (talán ha két centi volt közöttünk) elsuhant valami és hangosan placcsant a tűzhelyen. Csokiillatot húzott maga után. Megállapítottam, hogy a tésztából származó, ujjnyi darab indult vándorútra. De, hogy mikor, milyen úton távozott, és milyen meggondolásból tért vissza? Hát azt nem tudtam. Csak sajnáltam, hogy elvétette a sütőt. Melléesett. A többit azért megsütöttem. El is fogyott még akkor is, ha úgy nézett ki, mintha rizses kávézacc lett volna. (ezt kedves családtagjaim állapították meg)

A mai vidámságomhoz meg csak annyi kellett, hogy kommunikálhassak pár baráttal. Még akkor is, ha éppen szomorú volt a téma.

Jó nap, jó barátok.

Van aki kutyátmacskátnyulat tart, nekem speciel vándorikonjaim vannak. Reggelre mindig elmásznak a helyükről és úgy kell visszahúzkodni őket. Klikkesedés folyik éjszakánként.

Pszichogalaxis. Na az tényleg régen volt.