2010\12\23

dehát enni csak kell

Egyébként folytatom a gasztronómiai ámokfutást. Sütöttem amerikai palacsintát. Igen, olyat amit igazából ugyanúgy össze kell keverni, s aztán ugyanúgy kisütni, mint a másikat, csak mégsem. Ízlett mindenkinek, még úgy meztelenen is. Eredetileg azt terveztem, hogy majd szerzek hozzá juharszirupot, meg mindent ami kell, de nem bírtam kivárni. Két hete a többiek mind felfalták az összes palacsintát reggelire, és akkor sütöttem egy fél adagot próbaképp. Meg azóta egy rendes adagot is, igény volt rá. Jó sütni, mert pont olyan, mint amilyennek a képeken, meg a filmeken láthatjuk, és egyáltalán nem nehezebb elkészíteni.

 

Természetesen a muffingyártást sem felejtettem el, íme legújabb kreálmányom:

 

A szenesmuffin. Bármely fajta muff-ból elkészíthető, nem kell hozzá más, mint sok-sok-sok türelem. Ha már elfogyott, akkor kinyithatjuk a sütőajtót, s a füst eloszlása után végre hozzájuthatunk, kedvenc szenesmuffinunkhoz.

Jó étvágyat hozzá! :)

 

palacsinta

2010\12\23

ötletlopó

Igen, ma kaptam egy ötletet, de aztán valami egész más jött ki belőle. Talán jó lesz, ha sikerül úgy kinyitnom a mélyhűtő ajtaját, hogy másodszor ne essen ki a tálka. Amíg fagyasztottam, megcsináltam a csokilikőrt is, és nagyon ügyesen kimostam mindent. Igaz, hogy majdnem fél12 volt, mire szerencsétlen masa készen lett, de most minden tiszta és kiteregettem azon nyomban. Muszáj volt, mert az elsőszámú babonának megfelelően, holnaputánra semmiképp nem maradhat száradó ruha.

 

kaja karácsony

2010\12\22

hát ez édes - avagy boldogkarácsony fitness módra

Kellemes karácsonyi ünnepeket

és sikerekben gazdag újévet

kívánunk minden kedves

vendégünknek.!

  

 

 

Ha vége van az ünnepi eszem-iszomnak, és elhatároztad, hogy az új évben változtatsz

az életmódodon mi segítünk ebben...

 

A program nem egyszerű, a fogyókúra sokkal több annál. Szakszerűen összeállított (betartható) étrend, különfél edzések,

edzésmódszerek edzői irányítással, alakformáló testkezelések állandó motiváció, lelki támogatás és kontroll. Ez sikerünk titka.

Ha elszántad magad várjuk a Te jelentkezésedet is.

 

 

2010\12\14

karácsonyi lista (nem bevásárlós)

Ezúton köszönöm a kíváncsiságot. :) Előbb a lista, aztán a háttérinf.

 

Kedves Jézuska!

Tudom, idén rossz is voltam, meg jó is, de azért nagyon szeretnék kapni karácsonyra:

 

teraszt a nyugati oldalra, öntisztuló lakást (ha ezt megkapom, akkor szeretnék én is még egy szobát), távirányításos öntözőrendszert a virágaimhoz (földcsere programmal), gyűrődésmentes ruhákat, hangjelzéses kupiriasztót (ami nem engedi halmozódni a rendetlenségkupacokat), masszázsbérletet, új hasat (a vágásaimat azért megtartanám), sok bónuszt É.P.-nek, vagy ha azt nem lehet, akkor csak annyit, hogy összejöjjön a nyári motorostúra, a jövő évre a szokásos baráti bulikat a szokásos barátokkal, egy öntöttvas serpenyőt és jó gázt,  új szőnyeget a gyerekek szobájába, hogy továbbra se nőjön be a fejünk lágya, több szülinapi bulit, cipőt venni amikor szeretnék és nem amikor kapok, melltartót detto, inget ami mindenhol jó rám, és végül, de nem utolsósorban, hogy a gyerekeim, még egy évig gyerekek maradjanak.

 

Ylla

 

ui: bevallom már azzal is rettenetesen boldoggá tennél, ha a listámról 3-4-et a fa alá pakolnál.

ui2: ja, és remélem úgy is teljesíted, ha nem küldöm tovább

 

 

Nálunk a Jézuskázást a dédik meg a mamák kezdték, hát maradt így. Aztán az úgy volt, hogy a gyerököt 16 hónaposan elvittük magunkkal a faiskolába, mikor a fát választottuk. Még beszélni nem tudott és nem is foglalkozott vele, hogy mi mit csinálunk. Hát ki a fene gondolta volna, hogy fél évvel később, mikor nyár közepén arra járunk, aszongya a babakocsin állva, hogy itt vettük a karácsonyfát... Ezért nálunk a fenyőfát mi vesszük, mi díszítjük karácsonyfává a gyerekekkel együtt, és csak az ajándékok kerülnek titkos módon alá. Ez hamarosan (köszönhetően némely hanyag nagyszülőnek) módosításra szorult, s onnantól már tudták, hogy a Jézuska csak a gyerekeknek visz ajándékot, a felnőttek egymást ajándékozzák meg szeretetből, némi aprósággal. Mivel 24-én az összes nagyszülőt meglátogatjuk, hozzánk csak következő reggelre érkeznek meg a csomagok. A gyerekek minden évben írtak a Jézuskának, így aztán rendre meg is kapták éppen aktuális szívük vágyát. Idén is felajnálottam nekik, hogy szívesen postára adom a levelüket, de már csak mosolyogtak rajta. :)

 

 

 

lista karácsony levél

2010\12\09

karma - a nevem Ylla

Néha a karma (nem tudom, hogy csinálja), az egészen apró dolgokra is odafigyel.

Akkor délután, a széltől pár perc alatt átfagyva, de még jókedvűen rohantam fel a pályaudvarra. Amint az induló járatok táblája a szemem elé került, rögtön lelombozott, hogy több mint fél órát kell várnom. Vállamra dobtam a dundira tömött nagy táskámat, meg a "mivanebben?féltégla?" kistáskámat és jobb híján, fancsali képpel kóvályogtam a váróban. Ki gondolná, hogy az árusok többsége, este 6 után is nyitva van? Egy csomó időm volt, úgyhogy megnéztem mindent apróra. Találtam egy fekete, bélelt sapkát. Délutánra irtónagy széllel megérkezett a tél, néhány lépés után majd' letörtek a füleim. Szóval nézegettem, latolgattam, válogattam, mert kellett egy olyan sapka, amin nem fúj át. Az árusok (néni és bácsi) próbáltak mindent rámtukmálniben segíteni, eközben először megkaptam a hölgytől, hogy azabaj, hogy túl kicsi a fejem, aztán meg az úr fizettetett többet annál, amit az árcímkén láttam. Ekkor már erősen lógattam az orrom, de a helyzet tovább fokozódott. Vagyis kinek nem nőtt volna a csalódása, ha a pénzbedobás után látja, amint a kiválasztott termék csomagolása elakad? Már úgy voltam vele, hogy ez van, ma ilyen napot fogtam ki, majd magamba zuhanva sírok csöndesen hazafelé a buszon. De akkor a karma közbelépett. A gép érzékelte, hogy nem esett le semmi, és újrakezdte az egészet, aminek az lett az eredménye, hogy duplán hullott a tárolóba a cucc. Ennek szívből megörültem. És mindjárt tudtam, a karma figyel rám. Ez pedig igazán jó érzés.  De azért majd egyszer, ha barátilag együtt sörözünk, megkérdezem tőle úgy mellékesen, hogy vajon merre járt a napon, amikor elmentem anyukámékkal egy boltba, s az pontosan aznap tartott zárva, aztán hazafelé elhagytam viszonylag új sarkamat a csizmámról, utána a cipészhez beadtam ugyan a csizmát, de ottfelejtettem a cipőt amit el kellett volna hoznom, hazafelé megvettem egy használhatatlan melltartót, otthon az első paradicsomkonzerv az arcomon kötött ki, miután szinte felrobbant nyitáskor, a szemembe is fröccsent belőle, s ez úgy mart, hogy nem tudtam nevetni (pedig tényleg irtó vicces volt), a harmadik paradicsomkonzerv szintén robbanósan nyílt, emiatt meg a konyhát takaríthattam, végül a koronát az egészre felhelyezte, amikor a kész pizzát kivettem (volna) a sütőből, s az kifordult a kezemből, az összes feltét lesluppant és a sütőajtón landolt, én meg csak néztem, mint a moziban. Persze szépen visszakanalaztam a tésztára, de bárki elhiheti, épp úgy nézett ki, mintha valaki jó előre megrágta volna.

Nem tudom, lesz-e a karmánál igazolás erre a napra, de én mondom, jó lenne ha szerezne.

 

ylla mesél

2010\12\02

végy egy muffint

Amúgy mostanában muffin-költő lettem. Van egy rozslisztes-barnacukros-joghurtos-fahéjas-gyömbéres költeményem, meg egy mákos. És a következőt is tudom, az banános-kókuszos lesz. Fogalmam sincs, hogy eddig miért nem jutott eszembe ilyesmit gyártani, pedig annyira elronthatatlan. És olyan kevés mosogatnivalót hagy maga után. Pont nekem való.

kaja konyha

süti beállítások módosítása