nem a ruha teszi az embert (zárójelekkel)
Pénteken este elindultunk, hogy sörözzünk egy jót. Természetesen valami szabadtéri helyre kívánkoztunk, hogy inkább a virágillatú levegőt érezzük, mint a cigifüstöt. Később aztán (miután több helyre se fértünk be) jó lett volna már akár egy füstös terem is, de egyszerűen nem találtunk egyetlen szabad széket sem. Elfoglaltak mindent a fiatalok. Akkor kezdett derengeni, hogy valami ünnep van. Kellett néhány perc, mire rájöttünk, hogy szalagavató lehetett a városban (úgy emlékszem a miénk februárra esett, de lehet, csak a hideg miatt van így). Irtó nagy bulik voltak, zenekarral meg báliruhával. (Miénk az iskolában kezdődött, és az első alkalom volt az életemben, hogy több pohárnyi alkoholt fogyasztottam. Ez pontosan azt takarja, hogy a lányvécében megittunk 10-en egy üveg pezsgőt, amitől mindenkinek rákvörösre vált a feje és irtóra melege lett, aztán este, mikor a hivatalos ünneplésnek vége lett, átvonultunk egy akkor még új szórakozóhelyre, ahol elfogyasztottam majdnem egy egész üveg Aranyászok sört. Nagy buli volt. 11 után már édesdeden alukáltam az ágyikómban.) Kicsit szomorúan állapítottam meg, hogy úgy látszik, a báliruhákból egyenruha lett. Szinte az összes lány fekete rucit húzott, mintha kötelező lett volna, ráadásul még a szabásuk se nagyon különbözött. Fekete mini, fedetlen vállak. (Igen, mi abban a ruhában voltunk amiben a tablóképet csináltattuk, amiben ballagtunk és érettségiztünk, és amit aztán később anyukám hordott, hála az öreg varrónéninek, aki gondolt a jövőnkre és hatalmas ráhagyásokkal dolgozott, hogy egy életen át kiszolgáljon az a ruha. :) Utána farmert húztunk és úgy mentünk bele az éjszakába.) Szó se róla, nagyon csinosan néztek ki, komoly frizurákkal, tűsarkúban. Kész nők. Mind. Utunk során, az egyik söröző melletti kis utcában mentünk el egy csoport báliegyenruhás fiatal mellett. (Bocsánat de a fijukról nem írok, nincs mit.) A csoportban álló egyenlányok egyike köszönt egy arra haladó ugyanolyan másiknak s tán még egy félmosoly is kiszaladt a száján, majd rendkívül diszkréten és halkan megjegyezte: ez a lány, egy akkkkora ribanc! (Persze, hogy hallotta. Szerintem abban a kicsi utcában mindenki hallotta.) Ekkor én nagyon megnyugodtam, és most már tudom, hogy még mindig nem a külső számít és még mindig nem a ruha teszi az embert.
Szólj hozzá!