Pontosan ezen törtem a fejem nemrég. Vagyis azon, hogy miért nem tudják a közvetlen környezetemben, hogy van egy blogom? Nem kimondottan titok /najó, hát van aki előtt kimondottan titok, de úgy általában nem az/ ugyanakkor nem is hirdetem. 

Folytatásképpen ide valami olyat akartam írni, hogy mertaz befolyásolná, ahogy írok, mindig a szemeim előtt lebegne, hogy kinek mi lenne a véleménye, mit mondana, mit tenne /nem teszem ki az idézőjelet, szerintem mindenki érti, hogy lebegne a szemeim előtt :)/ és akkor át- és átfogalmaznám és a vége az lenne, hogy inkább nem is írnám meg. Valójában az az igazság, hogy most pl. nem tudja senki, hogy két nap alatt háromszor égtem be, úgy meg mindenki rajtam kacagna. Igen, ezt megtartom magamnak. Vagy majdnem csak magamnak. Akik nem ismernek, vagy csak innen ismernek, azoknak szabad nevetni.  Első esetben csak simán szerencsétlenkedtem. Elszámoltam magam és reggel az ábécében 15 forinttal kevesebb volt a pénztárcámban. Se kártya, se a táskám nem volt nálam, így aztán visszatettem az egyik barackot, de emiatt a 15 forint miatt állt a sor, amig én visszaszaladtam újra lemérni és akkor jött a kisfőnök a storno miatt és kulcs a pénztárgépbe és roppant kellemetlen volt, hogy már hárman várnak mögöttem és a pénztároslány nagyon kedvesen lenézően méltatlankodott a szemeivel, mialatt leolvasta az új vonalkódot. Második alkalom a tömött buszon esett meg velem. Itt az undok hp szerepe jutott nekem. Utolsó pillanatban vettem észre, hogy mégis megáll az autóbusz a lakásunkhoz közelebbi megállóban. Belső ülésen ültem, bevallom tényleg ész nélkül cselekedtem. Felpattantam és kinyomakodtam. Természetesen középen végig álltak és itt elakadtam, miután nem bírtam megtenni, hogy mindenkin áttaposva elérjek az ajtóig. Igazság szerint azért torpantam meg, mert teljesen elbizonytalanodtam. Nem láttam, hogy nyitva lenne az ajtó. Továbbgurultunk én pedig egy szerelmespár kellős közepén találtam magam. Nem akartam közéjük állni -a következő megállóig még vagy 15 percet utaztunk- szerettem volna a helyemre visszanyomakodni, de a lány tapodtat sem mozdult arrébb. Mondtam neki, hogy én visszaülnék, hogy ne legyek itt útban, aztán beraktam magam az ülésre. Rögtön ezután kiesett az egyik műanyag doboz a szatyromból (tiszta szerencse, hogy nem a méz gurult el), természetesen a lábaik közé. Naná, hogy lehajoltam és felvettem. Itt már rendesen éreztem, hogy olyan igazi ellenszenves hp-nek tartanak. A kegyelemdöfést a busz ülése adta, ugyanis alig álltam neki a szigorúan rendeltetésszerű használatának  a doboz újbóli elhelyezése után, hangosan roppant egyet és leszakadt. Alattam. Dehát csak simán ültem rajta! Szerintem már csak úgy volt visszanyomkodva. Én tudom, hogy annyira nem vagyok sovány, de azért bő ötven kiló csak nem tesz kárt egy autóbusz ülésében. Jobb híján szintén visszanyomkodtam, de ekkor már mindenki engem nézett. Csodálatosan éreztem magam. Legszívesebben láthatatlanná váltam volna.  Végül itt volt a ma este. Igen, voltam táncolni, nagyon jól éreztem magam. Annyira éreztem minden mozdulatot... Totál leizzadtam, csináltam rendesen és igyekeztem szépen mozogni, beleéltem és adtam magam. Nagyon ott voltam de tényleg! És aztán itthon vettem észre, hogy nem volt felhúzva a sliccem. Egész végig nem volt felhúzva. Most  abban az illúzióban ringatom magam, hogy biztosan azért nem szólt senki, mert nem vették észre. :)

Volt ma ez a hír. Röviden annyi, hogy két fiúgyerek a nyári szünet után lányként tért vissza az iskolába. Egyik ugyanoda. Amit a tanarak gondoltak e helyzet megoldásának, az nonszensz. (Kiakadtam. Hiába no, csak a felnőttek lehetnek hülyébbek a gyerekeknél is.) Hogy lehet ekkora marhaságot kitalálni? Hogy akkor Jancsi már nem jár ebbe az iskolába, viszont ettől a tanévtől csatlakozik hozzánk Juliska. Miért csinálták ezt vajon? Gondolták, hogy majd nem ismerik meg? A gyerek nem hülye, csak gyerek. Ha valami nem stimmel, azt úgyis megérzi, és még neki kényelmetlen, hogy valami olyanra jött rá, amire a felnőttek szerint nem lett volna szabad. Lehet, abban az iskolában még azt tanítják, hogy a gyereket a gólya hozza. Azt elhiszem persze, hogy talán a szülők csak az utolsó pillanatban jelezték, hogy nem fiút akarnak beíratni, hanem lányt. Elhiszem, hogy még soha nem találkoztak hasonló helyzettel, hirtelen jött, mint az első hó. De nem jobb lett volna, ha azért hiányzik az iskolaév elején 1-2 hónapot a fiúból lett lány, mert elő kell készíteni a terepet az érkezésére? Nem pedig azért, mert akkora sokkot okozott az iskolában. Mellesleg szerencsétlen gyereknek nem elég baj, hogy azt sem tudja fiú-e vagy lány? :)

Emiatt meg kell jegyeznem, hogy Lukrécia mindig is közelebb állt a szívemhez.