Úgy 2 hete megjelent a környéken egy hajléktan. Koszlott szövetkabátban. Nadrágjáról nem lehett tudni, vajon szövet-, vászon- vagy farmernadrág lehetett-e valaha? Szandált viselt, de ezt csak akkor vette észre az ember, ha jobban megnézte, mert a belebújtatott láb, ugyanabban a szürkés-fekete árnyalatban pompázott. Haja félhosszú, de az embernek az volt az érzése, hogy csak azért mert a többit megette a mocsok. Csimbókokban állt a fején, a por megült rajta, minha lisztes lenne, s úgy általában biztos, hogy hónapok óta nem látott vizet. Ahogy láthatóan egyetlen más külső porcikája sem. Pedig fiatal ember. Úgy 25-40 között. Mindig ugyanúgy, a legnagyobb melegben is. Minden nap láttuk. Állt. Szinte mindig csak állt. Ha néha láttuk mozogni, akkor csak csoszogott. A gyerekek kérdezték is, hogy ki ez a bácsi, vajon miért nincs neki hova mennie? Legutóbb mikor láttam, két idősebb nővel beszélgetett a szomszéd lépcsőház előtt. Ennek 4 napja. Azóta semmi. És most fogalmam sincs, vajon mi lehet vele?

Sétálni. Sétálni éjjel... jó.

Tegnap este Kedvenc Barátnémmal kávéztam egyet. Egy rövidet. Csak épp kiöntötte a lelkét kicsit. Hazafelé benéztem az utca túloldalán álló házak ablakán. Régi házak, jó magas beltérrel. Az egyik ablak mögött fehérre meszelt szoba lapult. Sötétarna keretes tükör a falon, nagy szögletes ósdi komód alatta. A következő mögött egy fiatalos szoba, galériával, jópofa kacatokkal, modern de otthonos. A harmadik egy konyha volt, ahol épp ettek-ittak. Mindet csak egy pillanatra láttam, ahogy elhaladtam előttük. Mindegyikből más hangulat áradt. Kicsit bele lehetett képzelni a lakók életét. Nem tudom mit érezne az, aki hozzánk néz be... innen melegség árad azt hiszem, csak a rendetlenség zavar. Az nemjó. Tudom, hogy nagyon rendet kéne rakni. Nekem lenne jobb utána. Igazából elkezdtem már, É.P. szekrénye kész is van, csak éppen sokkal fontosabb lenne, hogy a sajátomat rendezgessem. Ma megcsinálom. Úgyis megint egyedül leszek. Ezt az éjszakát is így töltöm. É.P. 9-kor bement a dolgozóba. Tengtem-lengtem, kicsit rendet csináltam a konyhában és vártam, hogy T. a fodrászok gyöngye felhívjon. (Milyen jó barátnőm is lett mostanában.... Kicsit szégyelltem magam délután. Napok óta azon töröm a fejem, hogy el kellene menni ma éjjel valamelyik programra. Végiggondolom, hogy kivel mennék szívesen. Akivel szeretnék, az úgysem. Aztán T.-re gondolok, hogy ígértem neki egy bulit. És, hogy őt valszeg nem érdekelnék a múzeumok úgysem. Aztán ma délután felhív, és megkérdezi lenne-e kedvem esetleg elmenni vele? Hát ezért szégyellem magam.) Nem csengett, sokáig. Hát lezuhanyoztam, hajat mostam és 11 után elmentem sétálni kicsit. Gyönyörű az éjszaka. Meleg és illatos. A hársfák édessé teszik a levegőt. Talán még a leveleik, ágaik, sőt a törzsük is illatozik! Elsétáltam a parkba, ahova szoktam. Mondjuk tudtam, hogy nem lehetek egyedül, hiszen mindenféle zenés rendezvény volt ott már tegnap is. Mire odaértem hazafelé szállingóztam a fiatalok. Továbbindultam a tóhoz. Ott is van egy kis park. Közben Schillert szólt a fülemben. Megnéztem az alvó kacsákat a vízen, meghallgattam kicsit az ezer béka hangját, bekukkantottam egy lagziba, de nem láttam a menyasszonyt. Viszont egy vadászó macskát, azt igen. És előtte együtt mentem át az úton valami nyestfélével. Ittam a kútnál, aztán leültem egy padra, élveztem a zenét és lestem a csillagos eget. 

Nem sikerült végighallgatnom az albumot, mert T. telefonált, hogy van-e még kedvem valamihez? Így aztán bekeveredtünk a belvárosba. Legnagyobb meglepetésemre több hely is nyitva volt. Közben befutott még T. két ismerőse, hát négyen iszogattuk a jegescsokit és cseverésztünk. Azaz ők hárman cseverésztek, én meg mosolyogva hallgattam, mert halványlila dunsztom nem volt róla, hogy kik azok az emberek, akikről szó esik.

Újra és újra elkövetem ugyanazt a hibát. És újra és újra kapok lehetőséget, hogy jól döntsek. De mi lesz akkor, ha egyszer már nem hibázok? Minek kell akkor lennie? Öröm jön és boldogság? Vagy egy újabb, egy más lehetőség újabb, más hibákra?

Szóval az úgy volt, hogy elegem lett a lábszárborotválásból. Úgy döntöttem kell valami tartósabb. Gyantát utoljára '96 tájékán láttam. Gondoltam, miért ne? Olyan borzasztó csak nem lehet, mint amilyenre emlékszem. (Pedig de.) Mindjárt kétfélét is vettem, hogy legyen választék. az egyikben kis 3x6 centis darabkák, a másik meg görgőfejes mikróbanmelegítős. A kicsit kipróbáltam a karomon. Eléggé fájt, de kolleganőm bíztatott, hogy lábon nem annyira vészes. Tegnap aztán bele is fogtam. Miután bátor vagyok, azonnal a görgőfejes módszerrel estem neki.  Szépen hosszan fölkentem egy gyönyörű széles csíkot.... hát... végül lejött, de nekem már minden bajom volt. Nagy hévvel rántottam egyet, de az csak a feléig szedte le. A másik fele még ott volt a lábamon. Folyt rólam a víz, ott álltam a zidegbe, hogy ez már így marad és  azt mondtam, hogy: hát eeezt, ezt nem. Persze leszedtem, de fogalmam sincs, hogy a többi nő, hogy bírja ezt ki? Nekem speciel borzasztóan fájt. Ami azt illeti, a női magazinok tesztjei alapján eddig is az derült ki, hogy nem is vagyok nő; s eme tényt most újra igazolva látom. :)

Mára kissé ülepedett a dolog, és arra jutottam, hogy muszáj befejezni. Most jól felmelegítettem, ez is segített, meg rájöttem, hogy nekem úgy sokkal könnyebb, ha csak kis négyzeteket csinálok meg egyszerre. Nagyon fájt így is, de kevésbé mint az előző napi módszerrel. A végén már nem is visítoztam, és csak két helyen van bevérzésem. Az remélem holnapra elmúlik...

Utólag eszembe jutott, hogy láttam valami holdnaptárat amiben minden vicik-vacakról benne van, hogy mikor érdemes csinálni. Nanáhogy megnéztem. Isssteni szerencse, a szőrtelenítés is ott van tegnap is meg ma is. :)

Mr. Rubinstein! Maga! Maga soha, de soha ne viseljen barna cipőt kék inghez!

Valamint! Akinek kedves az élete, soha ne próbálkozzon az első otthoni gyantázással palacsintasütés közben!

Csak azt tudnám mit tegyek? Itt vagyok a fél lábam legyantázott  negyedrészével, és úgy áll a dolog, hogy eszem szerint soha többet! :)

Eh, küzdeni fogok, de aztán itthon tényleg soha többet!

Anyukámmal voltam. Vásároltunk. Ruhát.

Kinézett magának egy halászgatyát. Ránézésre én mindjárt mondtam, hogy szerintem kicsi... nembaaaj, fel kell próbálni. Irány a fülke, én őrködök odakinn. Egyszercsak kiszól, hogy segítsek már. Bekukkantok, látom, hogy kb 5 cm hiányzik, hogy fel tudja húzni a cipzárt. Mondja az én cukor anyukám, hogy majd én jól tartsam össze, ő meg majd jól felhúzza. :) Helyből őrültségnek tartottam, mert látszott, hogy nem jön össze. De mindegy, ha kérte, segítek. Fogom össze vasmarokkal, ő meg pengére préselt szájjal koncentrál a zipzárra. Húzza, csak húzza erősen. Egyetlen feszült pillanat.... aztán hirtelen elsötétült a világ és csak csillagokat láttam. Az én édes anyukámnak ugyanis kicsúszott az ujjai közül a zipp, és azzal a lendülettel vágott engem állon. Mit mondjak. Az első másodperc gyilkos volt. A nyelvemet elharaptam könnyem kicsordult és az a meglepetés... hogy most akkor mivan? Én nem csináltam semmit? Miért kaptam ezt?  Aztán a második másodperben már dőltünk a röhögéstől, mert egyébként elég vicces helyzet volt. Percekig nevettünk, közben meg mondtam anyukámnak, hogy ezt most azonnal vegye le egyedül mert én nem segítek tovább, és eszébe ne jusson megvenni! :) 

köd először:

Szombaton éjjel, mikor jöttünk hazafelé, kanyargós kis utakon éjféltájt, valami boszorka - vagy tündér - otthagyta a nyomait a levegőben. Mindenfelé apró fehér ködpamacsok gomolyogtak. Ahogy a fényszóró megvilágította, olyan volt, mintha valami "B" kategóriás misztikus thrillerben lennénk. Egy darabig gurult előttünk egy másik autó, aztán az egyik kanyarban nyoma veszett, és többet nem értük utol. Onnantól egyes-egyedül haladtunk az éjszakában szétkergetve a kis fehér füstfelhőket. Az jutott eszembe, hogy ha mondjuk meg akarna állítani valaki, 100%, hogy inkább még az ajtókat is bezárnám, és húznék onnan, ahogy tudok. :) 

köd másodszor:

Ma reggel friss tiszta időre ébredtünk. Verőfényes napsütés, 13fok. Éppen ezért volt annyira meglepő, az a tó melletti sűrű köd. Nézelődtem a motor hátsó ülésén, és először csak azt figyeltem, hogy a tó egyik fele gyönyörű tiszta, a másik viszont nem látszik. Mintha csak valami fal választaná el a két részt. Aztán beleszaladtunk. Egyik pillanatról a másikra világosszürke és sokkal hűvösebb lett a levegő. A nap fehér koronggá változott, az út melletti benzikút és a jegenyesor csak sejtette magát. A levegő nehéz volt a hideg párától. Mintha valami hegycsúcson járnánk. Egy jókora felhő lepihent ide hajnalban, hogy aztán a nap eltüntesse délelőttre.

gömbkutya:

A gömbkutyát még vasárnap láttam. Valaha yorkshire terrier lehetett. Erre ma már kizárólag szőre és füle formája emlékeztett. Pirinyó kis yorki volt, hoszúra növesztett, vékonyka bundácskával. Ez a bundácska normál esetben a földet seperte volna. Viszont aprócska tulajdonosa csak néhány centivel volt rövidebb a közepén, mint az orrától a fenekéig. Úgy nézett ki, mint egy jó hasas kis hordócska. :) Sajnáltam szegényt, ahogy a pici lábait rakosgatta, a kis hordót egyensúlyozva.  

Megvolt az évzáró. A kicsinél csak a szokásos, hiszen jövő tanévtől folytatódik minden ugyanúgy. De az én édes fiacskám! Már mikor a tantónéni köszöngetett el, és sírt mint a záporeső, már akkor dörgölte a szemét. Aztán vég nélküli bohóckodásba kezdett. Mikor odaértünk, hogy személyesen is elköszöntünk és mindent megköszöntünk, na akkor már semmi nem állíthatta meg a könnyeit. Csak ölelgetett, bújt hozzám és rítt a lelkem. Igyekezett jól megtörölni a szemeit, hogy hazafelé a többi fiú ne lássa. De már az úton mondta, hogy ő otthon még sírni fog. Hazaértünk, bebújt az ölembe és jól kisírta magát. Imádom! :)

Kellenek ezek a helyzetek, muszáj megtanulnia sajátmagát.

Másnap már nem volt gond. Igaz mentek apikával biciklit venni.

Szombat este felkerekedtünk irány Nim, vele kiegészülve pedig Siófok. Zuhogott már akkor is, mikor a gyerekeket leraktuk. Eredeti tervek szerint ők is jöttek volna, de az eső miatt elment a kedvük. Aztán úgy volt, hogy Nim egy volt barátnője jön, de ő is lemondta, mert gátlása volt. :) Ezt Nim mondta. Na mindegy.

Mindent összevetve tetszett a koncert. Csak az eső volt kicsit zavaró. Vagyis nem. Nem az eső zavart, hanem az esernyők. É.P. is hozta a kocsiból és ki is nyitotta. Annyira zavart, hogy nem is igazán tudtam elengedni magam. Mikor kicsit jobban belendültem volna, észrevettem és ez le is állított. Aztán meg előttünk is állt 2 leányzó ernyő alatt. Na tőlük meg kimondottan megijedtem, mert elkezdtek a ritmusra rugózni, ami természetes egy koncerten, csakhogy az ernyő is fel-alá járt velük együtt. Termetükből adódóan pedig - azon kívül, hogy kövér vízcseppekkel terítettek be maguk közül mindent - még a fejemet féltettem kicsit. Hátrébb is húzódtam.

Kivételesen kegyes volt hozzám a jósorsom, és mindig találtam egy kis rést, ahol láthattam a színpadot. (BonJovin pl. végig egy kétméteres fiatalember kék hátát csodálhattam. Még a kivetítőt se nagyon láttam tőle.) Bár 3x is előfordult, hogy elém állt valaki, a 180+ kategóriából, de olyankor mindig kicsit arrébb léptem és már láttam is!

Nem is tudom miért görcsöltem ezeken, mert különben igazán tetszett. Az ének magával ragadó,  és tiszta. És erős. A dobos pedig szintén külön szám szerintem. Örülök, hogy hallhattam koncerten őket!