Előjött az általános iskolai gondnoknéni. Tényleg néni volt, szerintem már nyugdíjasként dolgozott ott. Ő tartotta rendben a gazdasági ügyeket és ha így visszagondolok egy rigorózus, idősödő hölgy jelenik meg előttem.  Pedig olyan kis duci volt, kellemes arccal, kívülről jókedélyűnek is gondolhatta volna az ember. Ha nem morog mindig. Na és történt egyszer, hogy a fiúk mosdójában az egyik wc-től kifelé, barna kéznyomok borították a falat. Jól láthatóan valaki így próbálta letörölni a kezéről amit az ott hagyott kisgatyájával nem tudott maradéktalanul eltávolítani. Nagyon nagy balhé lett a dologból. A gondnoknéni patáliázott, persze senki nem mert a kis alsósok közül jelentkezni, hogy ő volt az, ezért minden kissrácot megnéztek, hogy van-e rajta gatyó. Nagyon sajnáltam már akkor is szegény kiskölyköt. Most meg még jobban. Aztán a szülei kifestették a helyiséget és minden ment tovább. A gondnoknénivel még volt egy-két eset, pl. mikor egyszer ment hazafelé és a hosszú folyosón battyogott, a gyerekek meg csak nézték, hogy a szoknyáját véletlenül felgyűrte a derekára és kilátszik alóla a kombiné. És senki nem mert neki szólni. Csak mielőtt kilépett volna az utcára. Aztán meg egyszer mikor Mitti éppen kiment a mosdóba, akkor ment be ellenőrizni a lánymosdót. Időnként megnézte az ajtókat meg, hogy a villany, víz rendben van-e. Odaért ahhoz a wc-hez, amiben Mitti tartózkodott éppen. Meg akarta nézni az ajtót, de nem nyílt. Gondolom neki nem jutott eszébe, hogy valaki lehet bent, aki bent volt annak meg nem jutott eszébe, hogy szóljon, csak mikor újra megpróbált benyitni, akkor kiabált ki, hogy: ne rángasd az ajtót te hülye tyúk. És aztán mikor kijött, a gondnoknéni ott várta. :)

Akartam mesélni, hogy milyen zenei hatásokk értek. Először a GaryMoore koncertről Csak mert ezt már leírtam levélben korábban...

Elég elöl álltunk, mert szeretjük minél közelebbről megtapasztalni a koncerteket. J.Winchester, vagyis az előzenekar, dicséretes pontossággal kezdett és végzett. 3/4-ed 9-kor levonultak, gondoltam negyed óra pakolás és 9-kor indul a nagy buli. De G.M. váratott mindket. Egyrészt szerintem ez piszok dolog, neki egész nap csak erre kellett készülnie, nem volt előtte dolgozni, nem kellett takarítania vagy ilyesmi, hát miért nem jön ki időben? De még 10-15 perc belefér. Viszont most fél10 után kezdődött a zenélés, már jó sokan fütyültek meg kiabáltak. Másrészt pedig a köztes időben népvándorlás kezdődik, amiből a végére nyomorgás lesz. Ha jól érzed magad, persze nem vészes, hogy túl közel vannak hozzád az emberek, nem foglalkozol vele. Azon az estén egy fekete bongyorhajú hölgy nyomakodott be elém. Persze amíg mögöttem állt és kettőnk elé jött be valaki, addig tudott méltatlankodni. Megszoktam, hogy nem látok az előttem állótól, de ő úgy odaállt elém, hogy végül a partnere húzta vissza. Borzasztóan közel állt hozzám, és a nagy bongyor haját az arcomba rázta. Általában nem idegesítenek mások, de ezt a nőt legszívesebben leütöttem volna. Komolyan... olyanokat gondoltam, hogy de meghúzkodnám a haját. :) Másik oldalunkon valami skandináv fiúk csápoltak, jó magasak és vékonyak, és nagyon tetszett nekik a zene és nem tolakodtak. :) És akkor jött G.M. és a húrokba csapott. És jött a hidegzuhany. A szám az jó volt, csak éppen iszonyú hangos. És ott közel a színpadhoz, szinte csak az ő gitárját meg a hangját lehetett hallani. A többi zenész mintha csak suttogott volna. Vártunk néhány számot, aztán a fiúknak (É.P. és Nm) elég lett és én sem tiltakoztam. Szégyen, nem szégyen, mi kijöttünk a tömegből. Valahol jó hátul álltunk meg. Fogalmam sincs, hogy máskor is ez szokott-e menni, de most sok embert láttunk magunk körül. Sokan kint voltak a folyosón és egyáltalán nem úgy tűnt, mintha érdekelné őket a zene. Mindenesetre hátulról már egész jó volt a hang. A fiúk azt mondták, hogy valami kis cucc lehet, amit fel kellett nyomni maximumra, ezért nem szólt szépen, meg lehet, a terem akusztikája is problémás volt. Hátul ugyan visszhangosan hallottuk, de legalább nem süketültünk meg. Kicsit mi is kimentünk a folyosóra, aztán a büfébe meg a wc-re is, és örültünk, hogy nincs akkora tömeg. :) Egyénként részemről ez szentségtörésnek minősül, utálom ha valaki koncert közben járkál és zavarja a többieket. Mentségemre legyen mondva, a tömegbe többet nem merészkedtünk be, ahol meg épp hallgattuk, ott meg mindenki mászkált. :) A folyosói ácsorgás alatt kaptunk egy kedves ajándékot az ott lévő csokisbüféből. Mindenféle fincsinek kinéző csokikat meg édességet árusítottak, a pult egyik szélén pedig működött egy csoki szökőkút. Mi csak ott beszélgettünk, mikor az egyik pult mögötti nő fogott egy kis marcipángolyót, belemártotta a csokiba és odanyújtotta nekem. Aztán É.P. is kapott egyet. :) Csak úgy. Ez nagyon kedves és vidám része volt az estének. Jólesett. Persze aztán még visszamentünk és jó számokat is hallottunk, amikbe beleéltem magam végre, ahogy illik, és gyönyörűen tud gitározni ez az ember, nem beszélve róla, hogy tökéletesen énekelt, de valahogy már ez sem tudta megmenteni az estét. Nem kaptam azt az igazi nagy bulit, amire számítottam.

Nyilván fürödni mentünk, de a három napba még belefért sok nagy séta, kávézás/sütizés, jó kajálások. Kedd este pedig, az út fénypontjaként, egy valódi stricit is láttunk az étteremben, két "lányával". A lányok kis adag kaját kaptak, ő egészet. Gondolom nem véletlen ez, teli hassal kevés munkát lehet jól végezni.  Két asztallal arrébb ültek, de hallottuk a fickó vacsora közbeni telefonálásának minden szavát. Ha akartuk, ha nem. Egyik csaj farmernadrágban volt, a másik meg egy akkorika kicsike szoknyában, hogy még az én legrövidebb szoknyám is hosszabb, ő meg vagy 20 centivel magasabb volt nálam. A nők rettenetesen tisztelettudóak voltak és a telefonálástól eltekintve teljesen hétköznapian viselkedtek. Ezen az érdekességen kívül még egy dolog megfogott a kirándulás alatt. Megnéztük a vármúzeum kiállításait, köztük a huszárokról szólót is. Na ebben volt szó egy Selmeczi László nevű emberről. Az egész élettörténetét leírták, sajnálom, hogy szinte csak szavak ragadtak meg a fejemben. Egész fiatalon komoly eredményeket ért el mindenféle lovas versenyeken, megnősült, részt vett a II. világháborúban, utána nem volt hajlandó belépni a pártba, mondván ő a hazájáért tett eddig is mindent és nem a pártért. Akkor aztán volt haddelhadd hirtelen leszerelték, bizonyára kitelepítették, igazán csudaszépen bántak vele. Ő meg a maga módján beintett, sikeres kertész lett és írt pár könyvet is. Meseszerű történet, talán ezért hatott rám annyira. Nagyon tetszett! Aztán láttam még az egyik szobában, vagy két tucatnyi kis fényképet a falon, II. világháborúban meghalt huszárokról. Némelyik rettentően fiatalon harcolt és veszett el. Érdekes volt látni az arcukat, elképzelni milyenek lehettek a fényképarc mögött. És a festmények meg régi fotók, hihetetlen porcelán- és üvegtárgyak... szerintem legközelebb is megnézzük, ha ott leszünk Sárváron. Amúgy meg, egyszerűen csak élveztük az egész együtt töltött hetet.

El akartam mesélni, a múlt hetet,mert annyira jó volt! Aztán elbizonytalanodtam kicsit. De hát ez az én naplóm, márpedig a múlt hét annyira jó volt, hogy később is emlékezni akarok rá. Szerdáig persze semmi. Szinte semmi. :) Csak munka meg egy kis levelezés. Meg kíváncsiság. Nagyon is kíváncsi voltam, hogy mit fogok enni, mert egyetlen forint sem volt nálam. Viszont csütörtöktől....

Először ilyen szépet kaptam (fogalmam sincs mi történt a kiszolgálólánnyal, soha nem kaptam még ilyen igazi, mintás kávét):

 Aztán találtam egy ötszázast a táskámban. Juhéj!

Péntek mindenképpen jó nap, táncolok meg minden, de most ráadásképp teljesen rendben volt az öltözékem.

Szombaton a barátnőm lehívott a ház elé. Lazán behajtott, kipattant a kocsiból, azt mondta ajándék, és ezt nyomta a kezembe:

Tudta, hogy szeretnék egy ilyen medált és gondolt rám. Aztán volt ugyan egy aprócska konyhai balesetem, de a délutáni séta és filmnézés a gyerekekkel, teljesen elfeledtette.

Vasárnap ebéd után elindultunk gurulni egyet. Ez már így is annyira jó volt, hogy alig bírtam magammal, de a csúcsot a meglepetés gokartozás jelentette. Csak egy menet, de végig vigyorogtam.  Levezetésképpen este anyukám zárta a hetet egy rakás koktél- és barbapapa-paradicsommal (nem tudom, hogy hívják ezt a sárga körtealakút. Vagy inkább tekebábura emlékeztet.) Nem tudok többet mondani, elképesztő hét... szeretem a jó meglepetéseket.

Bizony van olyan nő, aki anélkül lép utcára, hogy a tükörbe nézne. És bizony megesik, hogy nagyon félrenyúl a szekrényben. Az ilyen nő aztán kénytelen tankolás közben beszaladni a teszkóba, hogy 3 percnyi hisztérikus és kétségbeesett keresgélés után jutányos áron hozzájusson egy lánykapólóhoz. Ha nem kell tankolni? Akkor, nincs más hátra mint előre alapon felveszi a pléhpofát és vonulni kezd, mintha direkt vett volna fekete alsóneműt a világossárga ruha alá. Időnként elfelejt fésülködni, jó esetben ezt a garázs felé menet pótolja.  A kocsiban sminkel és előfordul, hogy hiányos öltözékét is ott egészíti ki. (Hogyis?) A nagy számok törvénye alapján azonban megtörténik egyszer-egyszer, hogy un. életveszélyes kombinációba takarózva hagyja el a lakást. Néha erről külön figyelmeztetést kap, ekkor örömmel veszi tudomásul, hogy túlszárnyalta szerény képességeit, aztán folytatja ahol abbahagyta.

Délelőtt füstszag kanyargott be az ablakon. Szeretem érezni. Minden évszakban más emlékek jönnek elő tőle. Akartam írni, hogy ugyanarra az illatra, de ez nem igaz, minden évszakban más a füstszag. Az őszi, kicsit kesernyés, didergős, de mindig romantikus, köszönhetően annak a november eleji lopott rózsának. (Ja, hát szép is az a második első szerelem! Lehet sétálgatni estefelé kéz a kézben, találni egyetlen szál csodásan kinyílt hatalmas rózsát, megszagolni, hazamenni, fél óra múlva az ablakon kopogtatást hallani és a rózsát ott találni.) Naná, hogy lepréseltem. Hát rózsalelkű királykisasszony voltam akkor még!  A téli, az az új év füstje. A jéghideg levegővel együtt csavarja az orrom. Valahol tüzet raktak. Ha lehet benne érezni a megpörkölődött bőr szagát is, akkor valahol disznótor van. Ha nem, akkor fogalmam sincs mit égetnek. Tüzet ilyenkor? Sosem értettem miért. Csak az biztos, hogy csípős, és szeretnék tőle a tűz mellé állni.  A tavaszi füsttel húsvét előtt lehet találkozni, főleg reggelenként. Langyos szél hozza, rendszerint a füstöltsonka, kolbász, tojás, cékla, kalács, virágzó kopasz fák, képeivel (na összefutott a nyál a számban, de nem a fáktól), meg azzal, ahogy hetedikesen gondosan besütöm a hajam, és tökéletes loknikkal, moccanatlan várom A Lovagot. Ő meg nem jön el. Sőt. Többé egy szót sem hallok felőle. Pedig egy igazi kalocsaimintás tojást tettem félre neki. Ez már annyira régen volt, hogy kedves emlék lett belőle.  És végül a legjobb, a nyári füst. Az aztán a csudajó! Nyáron a nagymamámnál a felnőttek jó kis tüzet raktak a hátsó udvarban álló katlanba. Onnan jött a füst. A bádogkádat majdnem telihordtuk a kútból, aztán jött a mamám, néhány vödörnyi lobogó vízzel. Kizárólag melegvízben fürödhettünk, nehogy megfázzunk. Volt, hogy hárman pancsoltunk egyszerre. Amikor kicsit hűlt, jött az újabb eresztés. Persze nem szálltunk ki, csak a kád másik végébe húzódtunk. Ott visítoztunk, közben meg a mama vagy a papa mondogatta, hogy vigyázz, forró, és öntötte a másik végén az utánpótlást. Egész délutánokon át fürödtünk. Aztán az is van még, hogy nyaranta bográcsozunk. Vagy grillezünk. Először csak a tűz van, hogy jó vastag parázs legyen belőle. Aztán készül a halászlé, gulyás, pörkölt, pacal, vagy csak rács kerül a tűz fölé, arra meg hús, paprika, virsli, a parázsba meg hagyma és krumpli. Farkaséhesen üljük körül a hosszú asztalt, és zsongás van, sötétedés után meg lángnyelvek nézdegélése. Ez a legjobb.

Na, tegnap óta már a fogdoktorbácsi is tudja, hogy nem vagyok 100-as. A korábbi alkalommal azzal kezdtem, hogy amint beültem a székbe, kicsivel több mint felét megittam az öblítésre odakészített langyos víznek, mert borzasztóan szomjas voltam, mert rohantam egész úton, hogy odaérjek, mert elaludtam délután. Tegnap meg, úgy esett, hogy mikor közeledett a fecskendővel, hogy beadja az érzéstelenítőt, teliszájjal nekiálltam röhögni. Szegény egy pillanatra nem tudta mi van, aztán velem nevetett, csak még nem tudta, hogy min. Nekem ugyanis beugrott a kép, mikor hazaérve a tükörben láttam, hogy az orromig fénylik a szám jobboldala fölött szétkent ajakír. Eszembe jutott, hogy még a szemem is elzsibbadt, és, hogy újra ez vár rám, és muszáj volt nagyon röhögni. Elcsukló hangon mondtam, hogy mivan, s aztán úgy kellett magamra erőltetni a komolyságot. Még akkor is vihogtam magamban, miközben a tűt az ínyembe szúrta. Az asszisztensnő (nagyon kedves nőci) csinált néhány felvételt az orcámról, aztán nagyra tátottam, dokibácsi körülnézett kis tükrével a számban, mondta, hogy hümm-hümm, felvette a kis köszörűjét, és elkezdte használni, -nagy meglepetésemre- fél fogsorral arrébb, mint ahol én vártam. Rámnézett, és azt mondta: na erre nem számított, igaz? Ezt a kis foltot innen eltüntetem. :) Ezen megint nevettünk egy sort, és 5 perc múlva a folt leghalványabb jele nélkül vártam a folytatást. A másik fog, ami miatt mentem, már kicsit keményebb dió volt. Először  kiszedte a régi tömést. Itt megállt, és ragaszkodott hozzá, hogy megnézzem a tükörben, micsoda randa fekete foltok vannak a fogam belsejében. Ezt nem először csinálta velem, és mondhatom remek módszer, a rossz fog elég undorítóan tud kinézni. Így aztán alig várja az ember, hogy jöjjön a  jó fogdoktor, kitakarítsa és rendbetegye. :) Az egész - a röntgennel, zsibbadással és röhögéssel együtt- nem tartott tovább, mint harminc perc. Hihetetlen, hogy emiatt mennyit görcsöltem régen. Annyira jó érzés, hogy már nem így van. :)

Kedden jártam az összes orvosomnál. Így már mehetek a zokmányirodába, hogy meghosszabbíttassam a jogosítványom. Talán még vezetni is fogok egyszer. Délután kiderült, hogy csak egyetlen lyukas fogam van, amit gyorsan be is tömött a doktorbácsi. Kaptam érzéstelenítőt, amitől még a szemem is elzsibbadt. Az orrlyukamon nem éreztem a levegőt, akárhogy fújtattam, az orrom csúcsát tapintva olyan volt, mintha valaki mást érintenék, a számat meg nem tudtam belabellózni. Először a zsibbadástól, aztán a röhögéstől. Itthon láttam, hogy a zsibbadt rész fölött gyanusan fénylik. Sikerült egészen az orromig bekenni. Még jó, hogy nem használok rúzst. :) Azt mondta van még két amalgámtömés, amit ki kell cseréltetnem, mert alatta szinte biztos, hogy rosszak a fogaim. Hétfőn megyek vissza, akkor a problémásabbat meg is javítja. Nem gond, hozzá tényleg szívesen megyek. Egyébként ő az első fogorvos, akitől nem félek. Korábban annyira féltem, hogy volt amikor sírva fakadtam a fogorvosi székben. Pedig már felnőtt voltam, és pedig a doktornő úgy beszélt velem, mintha értelmes ember volnék. :) Mindig azt gondoltam, hogy nekem szörnyen rosszak a fogaim. Aztán a szerencse ehhez a dokihoz vezérelt, és akkor egyszercsak kiderült, hogy nem is annyira borzasztó a helyzet. (Az igaz, hogy a korábbi évek alatt mindegyik oldalról megszabadítottak egy-egy rágófogamtól, de legalább lett hely, hogy szépen kiegyenesedjen a többi elöl. :) ) És én azóta is boldogan járok a fogorvoshoz. :)   Végül utolsó állomásként voltam a nőgyógyászomnál is. Ez annyira nem nagy szám, mint a fogorvos, mert középiskolás korom óta minden évben rendesen elmegyek szűrésre. Ezzel együtt egy ilyen körből évente egy épp elég.

Ma egy olyan nap volt... de olyan!

Ma sminkmentesen töltöttem az egész napot.

Ma reggel több mondatnyit beszélgettem a buszon.

Ma azt írtam hulladék helyett, hogy fulladék.

Ma túl sok liszt volt a főzelékemben.

Ma gyanúsan magától újraindult a gépem.

Ma rengeteget villamosoztam.

Ma szanaszét röhögtem magam villamosozás közben.

Ma alig kaptam levelet.

Ma 21:31-kor viszont megkaptam a 15:38-kor bentről magamnak küldött próbalevelet.

Ma háromszor mentettem ezt a bejegyzést.

Ma kettőt kitörlök belőle.

Hogyisvolt... Jött a karácsony. Közben évvégi mizéria, péntekenként tánc. Szünet a suliban, ajándékcsomagolás eccerűen. Aztán ideért, és életemben először történt otthon. Mint a filmeken. A többiek elfoglalódtak a karácsonyfával, én meg közben főztem. Este meg az összes szülők nálunk. Nem volt száradó ruha, se mosatlan edény. És volt nagy rakás süti és volt 10 liter halászlé (nemazér, de mind elfogyott, addig ették, amíg csak volt belőle) és dupla adag somlói. Rokonlátogatás de épp csak kellemes mértékben, gyönyörködés kedvenc családtagok látványában. Döglés, pihenés, filmnézés, sorozatőrület rogyásig. Társasjáték gyerekekkel, társasjáték É.P.-vel. Társasjáték barátokkal. Két ünnep között volt alapos megfázás, aztán munka, koncert, munka, orvosi ügyelet szilveszter délután. Nem volt viszont buli, berugás, hajnalig dáridó és hangom. És bekövetkezett 2009. Visszaállás a kerékvágásba, lassú gyógyulgatás, ideg az évzárás miatt, ezer kötelező boldogújévet a kollegáknak. És már el is értünk oda, hogy fölestem a lépcsőn. Egyébként ez a fáradtság miatt történhetett. Legalábbis fogjuk rá. 3 éjszaka egyedül=(3 éjszaka-alvás)  Akkor most megtörölgetem a homlokom, mert végre elértem a múlt hétvégéig. Tehát hullafáradtan örültem, hogy végre szombaton hajnalban megérkezett É.P.! Aludni akartam de a gyerök 9-re ment korizni. Ebből következik, hogy engem 7 óra után ébresztett. Világérse akart elkésni. Irtó morcos voltam valamiért. Ez délutánra átváltott ideges, hullafáradt, gondoktól gyötört családanya módba. Gyerök ugyanis hazajött, csillogó szemekkel, pirosra csípett arcocskával, nagy örömmel. Egy óra alatt ő meg hányós-hasmenéses bulitól legyengült, csontosvállú, anyaszeretlek kupaccá alakult. Na ezzel el is ment a hétvége. De végre újra minden jó, minden szép, mehetek dolgozni, imádom a hivatalt!

Na most látom, hogy nem is mondtam semmi újat...