Nyilván fürödni mentünk, de a három napba még belefért sok nagy séta, kávézás/sütizés, jó kajálások. Kedd este pedig, az út fénypontjaként, egy valódi stricit is láttunk az étteremben, két "lányával". A lányok kis adag kaját kaptak, ő egészet. Gondolom nem véletlen ez, teli hassal kevés munkát lehet jól végezni.  Két asztallal arrébb ültek, de hallottuk a fickó vacsora közbeni telefonálásának minden szavát. Ha akartuk, ha nem. Egyik csaj farmernadrágban volt, a másik meg egy akkorika kicsike szoknyában, hogy még az én legrövidebb szoknyám is hosszabb, ő meg vagy 20 centivel magasabb volt nálam. A nők rettenetesen tisztelettudóak voltak és a telefonálástól eltekintve teljesen hétköznapian viselkedtek. Ezen az érdekességen kívül még egy dolog megfogott a kirándulás alatt. Megnéztük a vármúzeum kiállításait, köztük a huszárokról szólót is. Na ebben volt szó egy Selmeczi László nevű emberről. Az egész élettörténetét leírták, sajnálom, hogy szinte csak szavak ragadtak meg a fejemben. Egész fiatalon komoly eredményeket ért el mindenféle lovas versenyeken, megnősült, részt vett a II. világháborúban, utána nem volt hajlandó belépni a pártba, mondván ő a hazájáért tett eddig is mindent és nem a pártért. Akkor aztán volt haddelhadd hirtelen leszerelték, bizonyára kitelepítették, igazán csudaszépen bántak vele. Ő meg a maga módján beintett, sikeres kertész lett és írt pár könyvet is. Meseszerű történet, talán ezért hatott rám annyira. Nagyon tetszett! Aztán láttam még az egyik szobában, vagy két tucatnyi kis fényképet a falon, II. világháborúban meghalt huszárokról. Némelyik rettentően fiatalon harcolt és veszett el. Érdekes volt látni az arcukat, elképzelni milyenek lehettek a fényképarc mögött. És a festmények meg régi fotók, hihetetlen porcelán- és üvegtárgyak... szerintem legközelebb is megnézzük, ha ott leszünk Sárváron. Amúgy meg, egyszerűen csak élveztük az egész együtt töltött hetet.