Kb. csütörtök óta éreztük a büdösséget a lépcsőházban. Ahogy beléptünk, máris megcsapott, a liftben is pont ugyanúgy terjengett ahogy a legfelső emeleten. Ma fél11-kor, amikor indultunk reggelit venni, már semmit nem lehetett belőle érezni. Aztán fél1 körül becsöngetett hozzánk egy rendőr, és megkérdezte, hogy ismertük-e a pár emelettel alattunk lakó férfit. 

Brrrr....

És tényleg durva. És tényleg komolyan mondtam, hogy szerelmeskedjünk/nevessünk/öleljünk/beszélgessünk/együnk-igyunk, mert ki tudja mi lesz holnap...

Az éjjel álmomban valamit sütni akartam. Benyúltam a szekrénybe és elővettem a tojást (bár a hűtőben jobb szeretem tartani, helyhiány miatt most valóban a szekrényben van). Arra gondoltam, hogy a nagy hőség biztosan nem tett jót neki, és milyen kár, hogy nem fért be a hűtőbe.  Közben felütöttem az elsőt. Egy félig kifejlett, ragacsos trutyival körbevett kiscsirkét találtam benne. Nagyon nem volt szép. 

Asszem kicsit öregszem. Esténként gyógyteát készítek, és megiszom. Najó, a kamillateától még mindig hánynék, ha egy korty - valami katasztrófa következtében - lecsúszna belőle a torkomon, de már egy csomó mást legyűrök. Sőt. Ma kicsit meg is ijedtem, mert ízlett a mézes borsmenta.