A gyerekeim már most olyanok, mint egy-egy rocksztár. Mindig várja őket érkezéskor pár rajongó. Amint becuccolnak elsorolják a különleges kívánságaikat. Amikor tenniük kéne a dolgukat, kéretik magukat. Későig ébren vannak, sokáig alszanak, és miután továbbálltak, a szobájuk romokban hever.
Pénteken elmentem a piacra kápé nélkül. Eléggé lelombozott, hogy nem kaptam meg amit akartam, dehát úgy kell nekem ha ennyi eszem van. Gondoltam veszek fel pénzt a közeli áruházban, de mire odaértem még jobban elborult a hangulatom. Irtó éhes voltam, hát mindjárt eszembe jutott, hogy a piac várhat másnapig, inkább gyorsan összedobhatnám azt a sütit amihez kb. egy hete megdaráltam a mandulát. Hazafelé menet az aluljáróban már hangosabban kopogott a szemem, mint a cipősarkam. Volt vagy ötven forint a tárcámban, de a lángosos előtt ácsingózva addig kutattam, míg nem találtam egy kétszázast a táskám aljában. Így hát sikerült szereznem egy finom krumplislángost. Az éhségem elszállt, de azért a macaronnak nekiálltam. Eszembe se jutott, hogy esetleg összejön a dolog, inkább csak a kíváncsiság hajtott. Volt egy óra szabadidőm. A recept szerint fél óra pihentetés meg negyed órányi sütés kellett, gondoltam simán belefér. Hát... ezt most már picit sajnálom, de legalább van néhány dolog amire rájöttem. Legközelebb talán jobb lesz. És addig megpróbálok beszerezni pár darabot valahonnan, hogy tudjam, milyennek kell lennie egész pontosan.
Egyébként azért (is) vagyok ennyire ráállva a sütigyártásra, mert két hét múlva vége a sulinak, és a gyerök már nem lesz többet általánosiskolás. Két tucatnyi ember jön hozzánk, hogy együtt örüljünk. Én ebbe biztos belebolondulok kicsit még a szokottnál is jobban, hát jó lenne legalább a sütiket előre elkészíteni. :)