Világfájdalom ide, nyiff-nyaff oda, azért a keresztutcába benézve, a késő délutáni napfényben, zöldellő fák közt szálldosó nyárfaszöszök gyönyörűek! A zember csomó ideig csak áll és bámulja. És a gesztenyesor, azzal az egy hársfával az elején úgy illatozik, hogy nincs kedve a zembernek hazamenni. És az akác, meg a bodza még szóba se került...

 Hétfőn egy fél Nyuljorkival vacsoráztunk, az nagyon vidám volt, kivéve, hogy a szerelemcipőmet vettem fel, ami iszonyúan rossz választásak bizonyult. Azért szerelemcipő, mert beleszerelmesedtem első látásra, ő meg könyörgött, hogy vigyem magammal haza. A rózsaszín köd elvette az eszem és úgy tettem. Sajnos azonban igen hamar kiderült, hogy az ágyon kívül nem sok hasznát veheti az ember. Talán a legjobb nézegetni. 

Tegnap megkerestem az egyik közeli piacot. Még sosem jártam arra. Most is csak másodikra sikerült (eltévedésben igen ügyes vagyok). Vettem néhány lobéliát. Már csak egy tucat pistike, pár petúnia meg föld kellene hozzájuk. És akkor szép lesz az erkély. Majd igyekszem rendesen itatni őket. Szerintem nem lesz nehéz, mostanában gyakran kezdem az erkélyen a napot. 

Ma otthon voltam. Megnéztem a gyerekeket, aztán este kicsit zsúroztam. Alig kezdtük el, tök jó volt a hangulat, és akkor én felálltam és eljöttem, hogy elérjem az utolsó buszt. Eh...  

 Kicsit nagyon összefolynak a hétköznapok. Jó a "szabadság", csak túl sokat vagyok egyedül. És az nagyon nem jó. Egyedül.  

És a legrosszabb felállni és elindulni haza, otthonról.