Az első gyereknélküli napokon mindjárt elindultam beszerezni néhány lakásdolgot. Vettem ezt-azt. Apróságokat. Fürdőbe szőnyeget, dobozokat, kampókat, karácsonyi ajándéknak tejhabosítót, ágytakarónak valót, ilyesmiket. No egy icipicit elszámítottam magam. Úgy gondoltam, hogy én vagyok aaa... Jani és majd én belepakolok abba a két szatyorba ami nálam van. Merthogy az egyik úgyis jó nagy, abba majd a dobozokat, a másikba meg a többit. Kb. 10 percet vett igénybe a variálás és ide-oda pakolgatás. Ekkor majdnem minden a helyén volt. Csak az ágytakaró, a szőnyegek meg egy csomag doboz maradt ki. És persze volt még a kistáskám, ami a vállamra téve csak útban volt. És az egyik szatyrot nem tudtam átfogni a kilógó további dobozok miatt. Nembaj, akkor is elcipelem a metróig. Gondoltam.

Közvetlenül az áruház előtt az a szatyor, aminek (addig) meg tudtam fogni a füleit, elszakadt. Leömlesztettem egy padra a cuccot, a szatyor füleit összekötöztem ahogy tudtam és újra nekiindultam, röpke öt perces szedelőzködés után. A kistáskám előttem, egyik hónom alatt a szakadt szatyor meg a két hengeres csomag (szőnyeg+ágytakaró), másik hónom alatt a doboz meg a másik szatyor. Kb. 20 lépésnyi szenvedés után megszólított egy nagyon kedves, nagyon szőke nő: ha a metróhoz megyek, segít szívesen, épp az edzőterembe megy (ó, nagyon meglepődtem, és nagyon örültem is). Átvette az egyik hengert, meg a szakadatlan szatyrot, én meg birkóztam a többivel, amikoris a szakadt szatyor nem bírta tovább és szertefoszlott.

Mondtam a kedves nőcinek, hogy nagyon szépen köszönöm, de úgy tűnik jobb megoldás visszamenni és venni egy nagy szatyrot. Ő tovalibbent én meg nekikezdtem a következő műveleti szakasznak. Egyik hónom alatt dobozok, (ja, ágyneműt is vettem) ágynemű, a néhai szatyor, másik alatt a szőnyegek, ágytakaró, a kistáskám, a másik szatyor, dobozok. Ezt röpke 10 perc alatt magamra szedtem, mert addig játszottam. Azt a klasszikus játékot. Mikor már csak egy valami volt a földön, annak felvétele közben leesett egy másik dolog. Kb. a nyolcvanadik lehajolás után megint kaptam egy kis segítséget. Megint egy kedves nőszemély lépett oda hozzám, és segített mindent magarmra pakolni.

A visszaúton majd be.... de kb. féltucat megállás és igazgatás után ott is voltam és végre beömleszthettem a cuccokat egy bevásárló kocsiba (a forgóajtónál imádkoztam, nehogy pont akkor ejtsek le valamit vagy mindent). Aztán már csak keresnem kellett egy pénztárt ahol kevesen álltak, bekéretőzni, hogy csakegyszatyrothaddvegyek. És máris ott álltam ahol fél órával azelőtt, hogyaszongya: el kell helyezni a szatyorban a cuccokat. Mondhatom, innentől sétagalopp volt az egész. Közben azért sokat nevettem, mert vicces volt ahogy szerencsétlenkedtem. És valószínűleg a környékbeli nyitvatartó árusok is szakadhattak a röhögéstől. :)