Néha a karma (nem tudom, hogy csinálja), az egészen apró dolgokra is odafigyel.

Akkor délután, a széltől pár perc alatt átfagyva, de még jókedvűen rohantam fel a pályaudvarra. Amint az induló járatok táblája a szemem elé került, rögtön lelombozott, hogy több mint fél órát kell várnom. Vállamra dobtam a dundira tömött nagy táskámat, meg a "mivanebben?féltégla?" kistáskámat és jobb híján, fancsali képpel kóvályogtam a váróban. Ki gondolná, hogy az árusok többsége, este 6 után is nyitva van? Egy csomó időm volt, úgyhogy megnéztem mindent apróra. Találtam egy fekete, bélelt sapkát. Délutánra irtónagy széllel megérkezett a tél, néhány lépés után majd' letörtek a füleim. Szóval nézegettem, latolgattam, válogattam, mert kellett egy olyan sapka, amin nem fúj át. Az árusok (néni és bácsi) próbáltak mindent rámtukmálniben segíteni, eközben először megkaptam a hölgytől, hogy azabaj, hogy túl kicsi a fejem, aztán meg az úr fizettetett többet annál, amit az árcímkén láttam. Ekkor már erősen lógattam az orrom, de a helyzet tovább fokozódott. Vagyis kinek nem nőtt volna a csalódása, ha a pénzbedobás után látja, amint a kiválasztott termék csomagolása elakad? Már úgy voltam vele, hogy ez van, ma ilyen napot fogtam ki, majd magamba zuhanva sírok csöndesen hazafelé a buszon. De akkor a karma közbelépett. A gép érzékelte, hogy nem esett le semmi, és újrakezdte az egészet, aminek az lett az eredménye, hogy duplán hullott a tárolóba a cucc. Ennek szívből megörültem. És mindjárt tudtam, a karma figyel rám. Ez pedig igazán jó érzés.  De azért majd egyszer, ha barátilag együtt sörözünk, megkérdezem tőle úgy mellékesen, hogy vajon merre járt a napon, amikor elmentem anyukámékkal egy boltba, s az pontosan aznap tartott zárva, aztán hazafelé elhagytam viszonylag új sarkamat a csizmámról, utána a cipészhez beadtam ugyan a csizmát, de ottfelejtettem a cipőt amit el kellett volna hoznom, hazafelé megvettem egy használhatatlan melltartót, otthon az első paradicsomkonzerv az arcomon kötött ki, miután szinte felrobbant nyitáskor, a szemembe is fröccsent belőle, s ez úgy mart, hogy nem tudtam nevetni (pedig tényleg irtó vicces volt), a harmadik paradicsomkonzerv szintén robbanósan nyílt, emiatt meg a konyhát takaríthattam, végül a koronát az egészre felhelyezte, amikor a kész pizzát kivettem (volna) a sütőből, s az kifordult a kezemből, az összes feltét lesluppant és a sütőajtón landolt, én meg csak néztem, mint a moziban. Persze szépen visszakanalaztam a tésztára, de bárki elhiheti, épp úgy nézett ki, mintha valaki jó előre megrágta volna.

Nem tudom, lesz-e a karmánál igazolás erre a napra, de én mondom, jó lenne ha szerezne.