Nem sokkal a lehajtó előtt ébredtem fel először. Meglepve láttam, hogy a busz ablaka csupa víz. Szakadó esőben hajtottunk. Visszaaludtam... volna, de amint rákunkorodtunk (ahogy a barátnőm mondja) a városba vezető útra, valahonnan a busz tetejéből víz csorgott a vállamra. Pont a luk alá ültem. Nagyon váratlanul ért és retttenetesen hideg volt. Szerencsére több ekkora kanyar már nem került elénk, így maradtam ott az ablak mellett. Csak úgy suhantunk! Valószínűleg nemcsak sima tócsák álltak az úton, hanem csurig lehetett a vályús részén, mert mellettünk úgy csapódott fel a pocsolyák vize, mintha locsoltunk volna. Huss, és beterítettük a bukszusok sorát. A parkoló kocsikat. Egy lányt a kapuban. A virágágyást. A kocsibejárón álló piros autós fiút. A kerítéseket. A bicikliző apukát. Aztán a kisfiút is. Pedig ő igyekezett kitérni. De mi csak gurultunk, és nem állíthatott meg senki. Kivéve a következő piroslámpát.