hogy a gyerekeim egyelőre teljesen normális, igazi tizenévesek. A fiam már láthatóan magasabb mint én, és minden válaszát azzal kezdi, hogy: de...

A lányom időnként kölcsönvesz tőlem egy-egy ruhadarabot (igaz, én is használom néha az övéit), és félórákat elidőzik egy-egy fésülködéssel.

És hétvégén már mindketten legalább kilencig alszanak! Juhéj!

Egyik szemem sír, a másik nevet. Akartam ma bejegyzést írni, de helyette végül megesett a szívem az anyukámtól kapott, rég megeredt hajtásokon és inkább szépen elültettem. Majdnem mindet. Most meg éppen varrok. Ma rendkívül hasznosnak érzem magam.

Megérkezett amire vártam. Nem feltétlen ebben a formában akartam, de ez van. A lényeg, hogy még mindig élek és szeretek és ez még mindig akkor is jó, amikor rossz.

A kirakat természetesen üzemel.