Tegnap összefutottam egy volt osztálytársammal. Kb. sok éve láttuk egymást utoljára. Mi volt a régnemlátott férfiú első pár mondata: még mindig jó az alakod.. vagyis most megint jó. Lefogytál?
Jó ideje nem múlhat el nap a kisasszony élménybeszámolója nélkül. Amint hazaérünk, lecsap rám, és a külön töltött idő minden egyes óráját elmeséli. Mindenféléről szó van ilyenkor, de persze az egészben az a lényeg, hogy látta-e az aktuális szerelmét (hát igen, ebben a tanévben már a másodikat tapossuk), és ő ránézett-e és visszanézett-e és mosolyogtak-e és milyen ruhában volt és egyáltalán ki mikor mit csinált. Én ennek (a mesélésnek) nagyon örülök, az meg kimondottan megható, hogy az én gyerekkorom is érdekli. Legutóbb például - éppen a bevásárlást intéztük - megkérdezte, hogy kibe voltam szerelmes ötödikes koromban. És amikor mondtam, hogy Luke Skywalker-be, akkor hangosan kiröhögött. Pedig az egy nagyon komoly szerelem volt, több mint egy tanéven át tartott.
Forgatókönyvet (vagy történetet) írni egy videokliphez, egyáltalán nem könnyű. Vagy az van, hogy egyfolytában ezen jár az ember agya, ami miatt belekerül egyfajta vágásba és onnan nagyon nehéz kiugrani (pedig). Vagy elkalandozik teljesen más irányba, helyekre. Pedig elvileg nem volna különösebben bonyolult. Adva van például a zene meg a szöveg, ezeket mindjárt nem kell kigondolni. Elég egy hozzájuk illő alapötlet, amit képekről mindenfelé értenek, aztán ezzel lehet figurázni abban a 3-4-5 percben. Kb. mint 6 lépésben festményt készíteni.
Nagyon úgy néz ki, hogy (röpke 14 év alatt) megtanultam rizst főzni. Jajj, hát arról fogalmam sincs, hogyan történt, én ugyanúgy csinálok mindent. Csak biztosan megértem rá.