izé
Ma egyfolytában szeretéshiányom van. Gyanítom ma semmi nem lenne túl sok...
Lehet, hogy holnap is így lesz?
Szólj hozzá!
194. fejezet, amelyben eleinte szörnyülködve néz, később kétségbeesik, majd elhatározásra jut
Eleinte csak szörnyülködve néztem. Itt is háj, ott is háj. Aztán kétségbeestem, mert itt is fáj, ott is fáj. A felesleges kilókat cipelni nem izületbarát dolog. Miután nem arról van szó, hogy juuj felugrott 30 deka ezért vastag a bokám, hanem arról, hogy a kedvenc farmerom gombja és a hozzávaló gomblyuk között áthidalhatatlan szakadék tátong; elhatározásra jutottam. A tiltott szavak közül feloldozást nyer a fogyókúra és ismét visszahelyezem az őt megillető helyre az agyamba. Újra ott kell legyen, ahol 4 és fél évvel ezelőtt volt. Viszonylag feltűnő helyen, mondjuk a szeretett személyek után, de a szeretett kaják előtt. :) Nincs mese, csinálni kell valamit. A nyári szőnyegalásöprésnek most szépen felhörpintem a levét. Emberes küzdelemre számítok, főképpen az én tényleg nagyon kedves kolleganőim miatt, akik hetente traktálnak gesztenyepürével, házisütivel, ilyen-olyan salátákkal vagy bármivel. :) A másik akadály az én dédelgetett lustaságom. Tessék, most is itt ülök, ahelyett, hogy valamelyik fitnesscenter gépeit koptatnám. Oda-vissza meg lehetne mondjuk futni (beöö). Hmmmm.... mégsem jó ötlet. Mára felmentést kapnék a nyomorult fejfájás miatt. Mert ilyenkor minden egyes lépésnél földrengés van a fejemben. Meg azért sem jó ötlet, mert bizonyára minden alkalomra találnék valamit ami miatt el lehetne halasztani. Sürgős és fontos mosás, takarítás, gyerekezés meg ilyesmik. Jaaaaaj... ez jólesik. Jaaaaaaj! Jajjajj!
Na most jó. Valahogy meg majdcsak lesz. Mert úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.
nemszeretem kilók nyafog ylla
szössz
A metró ajtajánál állva bámultam kifelé. Épp az egyik kedvencemet hallgattam a Szkafander és pillangó zenéi közül. Tom Waits karcolta bele magát újra a hallójárataimba és én tényleg csak kibambultam a kocsiból. Bezáródott az ajtó s közben megláttam. Felfelé lépkedett a lépcsőn. Anyukája kezét fogta és ugyanabban a pillanatban ő is rám nézett. Kétéves lehetett. Kabátka, sapi és még a kapucni is a buksiján felhúzva; igazi kis manó volt ő. A pici gyerekek halálos komolyságával vizsgálta a lépcső melletti korlátot. Nem tudom.. fogalmam sincs, hogy ő kezdett rám mosolyogni, vagy én őrá, de végigjártuk a szemek mosolygásától az elragadtatott örömet sugárzó arcig tartó saját közös lépcsőinket és mikor az utolsó fokra értünk, ő elkezdett integetni. :) Boldogan integettem vissza neki.
Ez meg itt a másik kedvencem a film zenéi közül. Nem bambuláshoz való. :)
zene film gyerek szössz úton
klasszikusok röviden
Oda-vissza utazás közben egy csomó helyen láttam ilyen plakátokat: klasszikusok újramesélve 150 oldalon (vagymi) Minden alkalommal mikor meglátom, elborzaszt. Kiakadok és eszembe jut Ray Bradbury Fahrenheit451-e:
"A klasszikusokat lerövidítették, hogy beszoríthassák őket egy tizenöt perces rádiójátékba, aztán újra megkurtították, hogy beleférjenek valami tömegkönyv két percre kimért hasábjába, amíg el nem nyerték végső formájukat egy tíz- vagy tizenkét soros lexikon címszóban. Természetesen eltúlzom a dolgokat. A lexikonok tulajdonképpen kézikönyvek voltak. De sokan csak annyit tudtak a Hamlet-ről (maga, Montag, biztosan ismeri ezt a címet; Mrs. Montag számára viszont aligha több röpke szónál) mondom, annyit, tudtak a Hamlet-ről, amennyit egyoldalnyi terjedelembe sűrítve olvashattak egy könyvben, amelynek ez volt a mottója: “Tartson lépést szomszédaival olvassa a klasszikusokat.” Érti? A bölcsődétől a főiskoláig, s onnan vissza a bölcsődébe - íme, ez nagyjából az elmúlt öt évszázad szellemi fejlődése."
Most arra gondolok, hogy a gyerekeim nem fognak ebből a sorozatból olvasni. Ha rajtam múlik, akkor tuti, hogy nem. Nem bizony, de nemám!
nemszeretem
és a zár megint
Sajnos tegnap volt némi folytonossági probléma, így aztán nem kockáztattam, mára hagytam a záras epizód folytatását.
A régi elhalálozása után az új zárat É.P. másnap beszerezte és fel is szerelte a hét végén. Kulcsot még nem másoltunk hozzá, így a kisleánynak még nincs.
Hétfőn reggel ültünk a kocsiban és azon elmélkedtünk, hogy hány perccel vagyunk később a szokottnál, és, hogy már a szokott időpont is késői. Erről eszembe jutott, hogy a gyerök még pénteken említette, hogy korán be kell mennie. Próbálnak valami jeleneteket az iskolában, rendkívül titkos. Felhívtam, megkérdeztem reggeliztek-e felöltöztek-e és tényleg korábban kell-e bemennie? Gyerök mondta, hogy igenigenigen, azzal el is rohant, az apró nőszemély meg egyedül maradt otthon. Nincs ezzel probléma, ügyes kislány ő, csak ugye nincs még kulcsa az új zárhoz, meg nem is próbálta még bezárni az újat egyszer sem. Én úgy gondoltam, hogy fölösleges reggel ezzel terhelni, mondtam neki, hogy csak zárja be a középső hevederzárat és ennyi. Alig tettem le a telefont, É.P. elkezdte duruzsolni, hogy dehadeha és sose lehet tudni, és egy zár után nem fizet a biztosító és ez felelőtlenség. Okké. Felhívtam a csajszit, mert az én kulcsom ott lóg a tartón. Megkerestettem vele előbb a kulcscsomót, aztán a kulcsot. Mondtam neki, hogy ügyes, és most menjen ki az ajtó elé. Gondoltam majd szépen megpróbálom bezáratni vele az új zárat hangvezérléssel. :) Kiment. Közben É.P. mondja, nem kell kimenni, elég, ha kinyitja az ajtót és úgy próbálja. Oké. Erre visszaküldtem a lakásba. Ő meg: anyaaa nem tudom kinyitni. :) Ezen hosszú perceket eltököltünk. Nem tudta elfordítani a kilincs helyére szerelt gombot. Mert szerintem az gomb. Én a telefonban, hogy: dede próbáld csak erősen, biztosan menni fog. Közben egyik oldalról É.P. magyarázott, hogy az kilincs és nem gomb, és biztosan bezárta azért nem nyílik, másik fülembe meg leánykám már majdnem ríva, hogy de anyanemmegy. :) Akkor (agyam kezdett elborulni) mondtam neki, hogy nyugodjon meg semmi gond, leteszem a telefont, szólok a mamának, hogy menjen segíteni, aztán újra felhívom. É.P. felhívta anyukámat, hogy menjen segíteni a kisleányunknak. Közben sokat emlegetett édes kisleányom hívott engem, hogy sikerült bemennie, és csak annyi volt a gond, hogy a bal keze nem volt elég erős az ajtógomb elforgatásához. (Naugye, hogy gomb.) :) Oké, akkor újból telefon anyukámnak, hogy vissza az egész. Ezután felhívtam a gyereket, mondtam neki, hogy csak zárja be a középső hevederzárat és ennyi. :) Mindeközben eltelt 25 perc indulnia kellett suliba. :) Letettük. Kb. 5 perc múlva megint hív: anyaaaa nem tudom bezárniii! :) Arra gondoltam, akkor most kezdem a hajamat tépni, közben szépen nyugodtan kérdeztem, hogy jó irányba fordítja-e a kulcsot, de már akkor szerencsére mondta is, hogy sikerült bezárnia. :)) Félóra telefonálás és értetlenség és tanácstalanság után az eredmény pontosan az mint amit én eredetileg is megfelelőnek gondoltam. É.P. kissé dühös volt a gyerekre, én meg mondtam neki, hogy ez hülyeség, mert pontosan tudja ő is, hogy a kisnőcivel nem lehet így boldogulni, ő más típus. Erre É.P., hogy persze, mert épp olyan értetlen mint az anyja. Na ekkor már én is felhúztam magam és irtó mérges voltam. Az út maradék 4 percében nem is szóltam hozzá semmit. :)
Végülis csak ennyi volt. Csattanó nincs, mert aztán persze lenyugodtam, mire beértem már nem volt semmi rosszérzés bennem. Gyorsan elpárolog az én mérgem. Este szépen megmutattuk a kis csajócának, hogy kell bezárni az új zárat. Gyakoroltuk néhányszor. Így nem lesz semmi gond ha legközelebb ő megy el otthonról utoljára. :)
gyerek
a zár kétszer... vagy többször
És akkor ennyit a jókedvről. Sikerült törölnöm amit idáig írtam.
Oké, vicceltem! :) Tényleg töröltem véletlenül, de nem érdekes. Majd leírom újra. Szóval úgy kezdődött, még a múlt héten, hogy elromlott az egyik zárunk. Nem akármikor, hanem egész pontosan akkor, mikor az én két szívrőlszakasztott magzatom iskola után hazatért az edzés előtt. Az én drágáim vidáman, nyugodt lélekkel (hogy a táskájukban és az ellenőrzőjükben mi lapult, azt fedje most jótékony homály) lakásba be, majd uzsonna és edzéscucc társaságában ki. Vagy legalábbis a terv ez volt. A zár azonban áthúzta a számításunkat. Galád módon forgott a kis kallantyú, de a nyelvet nem mozgatta! Mit lehet tenni? A gyerök telefonál ide is, oda is. Mi még munkában órányi távolságra, anyukám épp hazafelé igyekezett de még messzebb volt mint mi. Szerencsére apósomat elérték, ő pedig azon nyomban sietett a kiszabadításukra. Természetesen az ajtónk belülről lambériás az utolsó négyzetcentijén is, nincs rajta semmifél nyílás a kulcslyukakon kívül. Akkor a gyerök felhívott, és miután elárultam neki a spárga rejtekhelyét, szépen komótosan leeresztette a kulcsot innen a negyedikről, lent álló apósom kezébe. Biztosra ment a kölök! :) Apósom felliftezett, majd konstatálta, hogy az ajtózár valóban elromlott, a kulcs a zárban csak forog, de a nyelv! A nyelv az szarik az egészre. Fogta magát és elment fúrót keresni. Mi közben spuriztunk haza a munkából, és a felnőtt férfiak telefonon tárgyalták, vajon mekkora fúró kellene? Az apró nőszemély -ahogy kell- lelki támogatásban részesítette bátyját. Leült az előszobába cipelt székre és - állítólag - énekelt. :) A gyerök (az a cukros!) közben tüsténkedett. Kipakolta az összes szerszámosládát. Próbálkozott csavarhúzóval, fogókkal, vésővel, ollóval. Végül rátalált a fűrészre! :) Olyan büszke vagyok rá! Tökegyedül megtalálta, mert kereste, és mindjárt tudta, mire kell használnia. Fogta és egész egyszerűen elfűrészelte a gonosz merénylő nyelvet. :) Mire hazaértünk, már az egész társaság az előszobában hesszelt és a holt nyelv (sszz... ez nekem is fájt, bocs, de ma, ma van! :) ) darabkáját nézegették. Az én nagyfiam az este folyamán a nap hőse szerepben fickándozott és abban a szerencsében részesült, hogy még aznap elmesélhette az egészet a barátjának, aki azért hívta fel, hogy megkérdezze miért nem ment edzésre. Természetesen jó királyfiként a győzelme bizonyítékát azóta is a zsebében hordozza. :)
gyerek
hihi :)
Ma, ma, ma jó. :) Csak úgy. Nemtom mitől. De élvezem. Reggel percek alatt elszállt a mérgem, aztán csak úgy jó volt a nap. Délutánra vigyorgósba váltottam. :) Szerintem valami háziasszony-tündér varázsolt meg, mert már a hétvégén is példásan teljesítettem (még ablakba szellőzni terített paplan is volt). Ma meg söprés/felmosás volt a kötelező program. Vacsorát is csináltam, meséltem is, nincs szennyes, tisztaság és rend. A mai szabadprogramot viszont lemondtam. Nem volt kedvem kilépni a lakásból. :) Helyette végre kiolvastam az utolsó 4 oldalt a könyvemből és végre ide is firkálok, szokás szerint a fürdőkádból, csak, hogy a kellemes meg a hasznost összemossam. Mer azokat lehet. :) Kis édicuki lubickolós, jujjdevidám kicsattanós hangulat bujkál bennem. Ilyen.
kedvesnaplóm avagy: milyen napod volt tegnap? jó. bővebben? jó szar.
Feleannyian csináltuk, a munka meg duplája volt a szokásosnak. Ez igaziból nem meglepő, számítottam rá, merthogy a baj ugye nem egyedül. Emellett természetesen megvolt az ellenőrzés is. Na annyira nem terhelt agyon, csak egy plusz stresszforrást jelentett. Igazán rendesen úgy csinálunk mindent, ahogy a szabályzatban le van. Csak sok volt tőle a nap már délutánra, pedig a neheze még csak ezután következett.
A szülői olyan volt, amilyennek gondoltam, kivéve, hogy irtó kellemetlenül érintett, az a 3 szülő aki még rajtunk kívül benn üdögélt a teremben, és akik végighallgatták a háttérben, hogy mit mondanak nekünk. Na mindegy. Nagyon paráztam tőle, mert tudtam, hogy én vagyok sáros. Vagyis mi. Igazán szépen beszéltek velünk egyébként és van is némi igazság abban amit mondtak, de nekünk is igazunk van. Tehát mindenkinek igaza van, mégsem jó semmi. :) Előszöris visszaállítjuk a mesélést. A többit majd meglátjuk.
Kedvenc fodrászomnál már sokkal jobb volt, bár kellett egy kis átvezetés. Elmeséltem neki is nagy vonalakban a történteket, mert annyira bennem volt még. Aztán míg várni kellett, ő megnyírt egy másik embert én meg olvastam. Utána már mindenféléről tudtunk beszélni. Nagyon fáradt voltam, de kellett a levezetés, mert egész napom elég feszült és gyors ritmusban telt. Fodrászolás után (nohátnohát, még1 meglepetés! ez az év engem állandóan csodálkozásra késztet) kaptam tőle szülinapi ajándékot, aztán elmentünk egy étterembe. 95-ben voltam ott utoljára, akkor kezdett befutni. Mára naggyon puccos kajálda lett. Nem az az elbújós, otthonos kis kocsma. :) Olyan sznoboknak való. Vagy nekem vannak előítéleteim. :) Úgy történt, mint a filmeken. Elénk jött a cincér és mutatta a szabad asztalokat. A kabátunkat elvitték felakasztani (lógtak szegények), a rendelésnek megfelelően kicserélték az evőeszközöket. Jó hangosan kellett beszélnünk, hogy átérjen a hang az asztal túloldalára. Természetesen muszáj volt rögtön az elején átintegetnem. :) (Eszembe jutott ugyanis mikor Eddie Murphy királyfi volt. A sokméteres asztal két végén ülnek ő meg a szülei, aztán közelebb megy hozzájuk erre az apja mondja neki, hogy jééé bajuszt növesztettél? Ő meg, hogy aha, másfél éve. :) Vagy ilyesmi) Azért sikerült elég jól feloldódni, mert mindennek ellenére nem volt rideg a hely. A gerendákra párok neveit és dátumokat véstek, jó sok volt belőlük, szerintem azoké akik itt tartották a lakodalmukat. Ez nagyon tetszett. És a sarokban zongora állt -előtte pici táncparkett- amit kezelésbe vett egy 50 körüli, univerzális kinézetű férfi. Szépen játszott, kellemes muzsikával töltötte be a termet. Szerencsémre nem ittam alkoholt. Azért szerencsémre, mert különben könnyen a dalolás/táncolás ingoványos talaján találja magát az emberlánya. Ráadásul az én drága fodrászom egyre oltogatott a miakedvenced? mithallgatnálszívesen? kérdésekkel. Elütöttem azzal, hogy amiket én szeretek, az mind szomorkás. Egyben letiltottam neki mindenféle hb és bsz tartalmú zenéket.Természetesen nem maradt adósom, jó hangosan kérdezte, hogy: akkor most hányadik szülinapod is volt? :) Szeretem nagyon! :)) A kajára igazán nem lehetett rosszat mondani. Vadragu levest ettem krumpligombóccal, és részeges túrós palacsintát meggyes áfonyaöntettel. Természetesen egymás után. A leves valami mennyei ízekkel áraszott el! Tejfölfelhőcske úszott a tetején, telerakták gombával és apró kockára vágott hússal. Nagyon nagyon szeretem a tárkonyt! :) Ez így annyira fincsi volt, hogy gondolkoztam is rajta, elrontsam-e az élményt egy újabb ízzel. Aztán csak rendeltem még. A palacsintát korrektül megcsinálták, de semmi különös. Az csak simán jó volt. :) Viszonylag körülugráltak bennünket a pincérek, nem kellett várni semmire, de végig olyan érzéssel ültem ott, hogy... nem is tudom. Vissza az egész, valószínűleg én vagyok a hülye. Mint pl. a kabát felvételnél. Jött a számlásember, hogy majd ő felsegíti a kabátot, de én nem vártam amíg végez a fodrászommal, hanem egy hirtelenváratlan fordulattal lefejeltem, közben pedig elvettem tőle a fegyvert. Egyetlen jól irányzott ütéssel megszabadítottam néhány fogtól... ja, ez nem az. Tehát nem vártam, hanem a kabátomat felvettem egyedül. Erről nem a cincér tehet. Persze az is igaz, hogy további cincérek nem vették a fáradtságot, hogy -akár nyakukat törve- rohanjanak nekem az én kabátomat fölsegíteni. :) Amúgy tele volt az étterem küldöldiekkel és csupa férfi ült az asztaloknál. Ha akartunk volna társaságot, nem igazán okozott volna gondot. Hm... nem hiszem, hogy ismerkednék ilyen helyen. Az embereknek előítéleteik vannak. Nekem is. :) Maximum egy névjegykártyát fogadnék el. :) Este aztán fél12 környékén már ágyba is kerültem! :) Hosszú nap volt, de túl vagyok rajta. Megint azt csináltam mint a középiskolában. Szerettem volna minél előbb letudni az egészet. Pedig valamikor megfogadtam, hogy nem fogom siettetni a napokat, órákat. :) (mindig beugrik Pony nagymamája az Emil és a detektívekből. Ő mondta, hogy: ne siettesd az időt lányom, így is elég hamar lesz belőled vén szatyor. :)) )
szülinap vidám nemszeretem nyafog ylla mesél mindenféléről
áááálmos
-Szóval a barátnőd elvitt vacsorázni? És nem akart megdugni? (átvitt étterembe)
-Sosem akar. Én nem is értem...
Úgy tűnik túléltem a mai napot. Vagyis még 45 perc és túlélem. Iszonyúan elfáradtam és nem vagyok magamnál és nem vagyok százas és most megyek aludni.
barátok mindenféléről
jó, jó nap
Sőt! Jó hétvége. A tegnapot túléltem. Meg a tegnapelőttöt is. Kicsit sokat foglalkoztam sajátmagammal. Hiba. Estére aztán minden jó lett. Lett csokitorta, meg fincsi ajándék, és egy pofa csapolt, meggyes kriek. Tavasz óta nem szeretem a Leffe-t. Még lehet, hogy teszek egy próbát a barna változattal, de a világosra már rá se bírok nézni. Lehet valamit megváltoztattak benne, mert nem olyan az íze. Na mindegy, fő, hogy a meggyes kriek még mindig pompás! :) Csodálatos habcentik alatt, jéghideg rubintos keserédesség. Naaagyon! :)
Ma derekas munkát végeztem. Hajnalok hajnalán megjártam a boltot, hogy reggelit és ebédet tehessek kis családom tagjai elé. Főztem, mostam, úgy csináltam mintha háziasszony lennék. Délután meglátogattuk apukámat. Végre. Jól néz ki, és ennek nagyon nagyon örülök! Szegényt kikészíti az unalom. :) Olyan öregek voltak a többiek hozzá képest. Jó, tudom, nem az a lényeg, hogy ki, hogy néz ki. De mégis.
Még talán annyit, hogy próbálok felkészülni a holnapra. Már feltettem a szerencsehozó fülbevalóimat. Utoljára úgy két éve volt a fülemben, de most úgy éreztem muszáj. Berendelt a tantónéni a kicsi miatt. Jajjajj!!! Már most úgy érzem magam.