Eleinte csak szörnyülködve néztem. Itt is háj, ott is háj. Aztán kétségbeestem, mert itt is fáj, ott is fáj. A felesleges kilókat cipelni nem izületbarát dolog. Miután nem arról van szó, hogy juuj felugrott 30 deka ezért vastag a bokám, hanem arról, hogy a kedvenc farmerom gombja és a hozzávaló gomblyuk között áthidalhatatlan szakadék tátong; elhatározásra jutottam. A tiltott szavak közül feloldozást nyer a fogyókúra és ismét visszahelyezem az őt megillető helyre az agyamba. Újra ott kell legyen, ahol 4 és fél évvel ezelőtt volt. Viszonylag feltűnő helyen, mondjuk a szeretett személyek után, de a szeretett kaják előtt. :) Nincs mese, csinálni kell valamit. A nyári szőnyegalásöprésnek most szépen felhörpintem a levét. Emberes küzdelemre számítok, főképpen az én tényleg nagyon kedves kolleganőim miatt, akik hetente traktálnak gesztenyepürével, házisütivel, ilyen-olyan salátákkal vagy bármivel. :) A másik akadály az én dédelgetett lustaságom. Tessék, most is itt ülök, ahelyett, hogy valamelyik fitnesscenter gépeit koptatnám. Oda-vissza meg lehetne mondjuk futni (beöö). Hmmmm.... mégsem jó ötlet. Mára felmentést kapnék a nyomorult fejfájás miatt. Mert ilyenkor minden egyes lépésnél földrengés van a fejemben. Meg azért sem jó ötlet, mert bizonyára minden alkalomra találnék valamit ami miatt el lehetne halasztani. Sürgős és fontos mosás, takarítás, gyerekezés meg ilyesmik. Jaaaaaj... ez jólesik. Jaaaaaaj! Jajjajj!

Na most jó. Valahogy meg majdcsak lesz. Mert úgy még nem volt, hogy valahogy ne lett volna.