És akkor ennyit a jókedvről. Sikerült törölnöm amit idáig írtam.

Oké, vicceltem! :) Tényleg töröltem véletlenül, de nem érdekes. Majd leírom újra. Szóval úgy kezdődött, még a múlt héten, hogy elromlott az egyik zárunk. Nem akármikor, hanem egész pontosan akkor, mikor az én két szívrőlszakasztott magzatom iskola után hazatért az edzés előtt. Az én drágáim vidáman, nyugodt lélekkel (hogy a táskájukban és az ellenőrzőjükben mi lapult, azt fedje most jótékony homály) lakásba be, majd uzsonna és edzéscucc társaságában ki. Vagy legalábbis a terv ez volt. A zár azonban áthúzta a számításunkat. Galád módon forgott a kis kallantyú, de a nyelvet nem mozgatta! Mit lehet tenni? A gyerök telefonál ide is, oda is. Mi még munkában órányi távolságra, anyukám épp hazafelé igyekezett de még messzebb volt mint mi. Szerencsére apósomat elérték, ő pedig azon nyomban sietett a kiszabadításukra. Természetesen az ajtónk belülről lambériás az utolsó négyzetcentijén is, nincs rajta semmifél nyílás a kulcslyukakon kívül. Akkor a gyerök felhívott, és miután elárultam neki a spárga rejtekhelyét, szépen komótosan leeresztette a kulcsot innen a negyedikről, lent álló apósom kezébe. Biztosra ment a kölök! :) Apósom felliftezett, majd konstatálta, hogy az ajtózár valóban elromlott, a kulcs a zárban csak forog, de a nyelv! A nyelv az szarik az egészre. Fogta magát és elment fúrót keresni. Mi közben spuriztunk haza a munkából, és a felnőtt férfiak telefonon tárgyalták, vajon mekkora fúró kellene? Az apró nőszemély -ahogy kell- lelki támogatásban részesítette bátyját. Leült az előszobába cipelt székre és - állítólag - énekelt. :) A gyerök (az a cukros!) közben tüsténkedett. Kipakolta az összes szerszámosládát. Próbálkozott csavarhúzóval, fogókkal, vésővel, ollóval. Végül rátalált a fűrészre! :) Olyan büszke vagyok rá! Tökegyedül megtalálta, mert kereste, és mindjárt tudta, mire kell használnia. Fogta és egész egyszerűen elfűrészelte a gonosz merénylő nyelvet. :) Mire hazaértünk, már az egész társaság az előszobában hesszelt és a holt nyelv (sszz... ez nekem is fájt, bocs, de ma, ma van! :) ) darabkáját nézegették. Az én nagyfiam az este folyamán a nap hőse szerepben fickándozott és abban a szerencsében részesült, hogy még aznap elmesélhette az egészet a barátjának, aki azért hívta fel, hogy megkérdezze miért nem ment edzésre. Természetesen jó királyfiként a győzelme bizonyítékát azóta is a zsebében hordozza. :)