Ma hazafelé a kocsiban régi zenék szóltak. Tömény nosztalgia rogyásig. Emlékek felidézgetése, érzések, miegymás. Hát kérem én aaannnnyira romantikus hangulatba ringatódtam (van ilyen szó? hát persze, most mondtam), olyan szerelmes voltam, olyan szomorú és olyan boldog egyszerre... ahh...

Exotic

Richard Sanderson

Foreigner

 Visszajövök mint Kálámbó hadnagy...

Fentiekhez hasonló nosztalgikus felindulásból keresek egy Sex-e-pil (vagy Sexepil) számot. Nyilván nem tudom melyiket, különben nem keresném. Csak azt tudom, "az igazi zöld és igazi kék". Egyszer régen megvolt szalagon... nagyon keresem. Csak nem találom. Ha esetleg izé... megköszönném.

Igen, van még egy-két dolog amit naplózni szeretnék, csak valahogy nem illenek össze. Bár azt hiszem tőlem nem meglepő az ömlesztett tartalom.

Egyik, hogy ma a szüleimnél ebédeltünk. Nagy öröm volt végre átélni, hogy anyukám nem az az ideges fúria. Tudom én, hogy csak az apukám miatti aggódás tette olyanná az elmúlt hetekben, de attól még nem esik jobban amit kaptam tőle. Ez a mai nap viszont jól esett. Nagyon nagyon jól. :)

Aztán itt az advent. A gyerekek ma személyes sértésnek vették, hogy esik az eső. Emiatt ugyanis nem mentünk be a belvárosba a szokásos naaaagy gyertyagyújtásra. De valahogy annyira nem volt kedvünk. Amúgy nem a gyertyagújtás maga az élmény, hanem amikor a téren és a hozzá kapcsolódó utcákon és a nagy karácsonyfán, teljes sötétség után egyszerre ezer meg ezer kis égő ugyanabban a pillanatban kapcsolódik fel. Egy rakás kis csillag világít meleg sárga fénnyel. Csak ezt szoktuk jól megnézni. Idén kimaradt, de nekik hiába magyarázom, hogy majd megnézzük jövőre. :)

Ó, csodás a mai nap! Imádok táncolni! :)) Nem tudom miért van, de ha megszólal valami olyan muzsika amire lehet mozogni, boldog vagyok. Táncolás közben állandóan csak vigyorgok. Ebből a szempontból tökmindegy, hogy a partnerem tud-e táncolni. Én csak kedvesen mosolygok, mert táncolhatok és ha táncolhatok, akkor muszáj mosolyognom. Ez többnyire aztán átragad arra akivel táncolok és ilyenkor jön az érzés, hogy milyen jó nekem, mert mindenki olyan kedvesen mosolyog rám! :) Ettől aztán még jobb kedvem van és mégjobban szeretek táncolni. És érzem a zenét, és asszem most kicsit meg vagyok kattanva. :) Még a fejemben a dallam, lábamban a bugi és vigyorgok mint pék kutyája a kiflire. :))

 Megjött a kolleganőm (Egyébként nincs vele semmi bajom, tényleg. Szeretem meg minden.) ennek következménye, hogy dupla adag gesztenyepürét ebédeltem. Ki kell dolgoznom a Tervet. Hogy tudnék akkor enni (vagy nem enni) amikor akarok és azt amit akarok... 

Most nem írok inkább. Csak egy dal: Mermaid song

 Ez egy jó kis nap. Virslit ettünk vacsorára. Igazit. Sütöttem hozzá friss császárzsemlét, meg volt franciasaláta. Mégsincs hűde jókedvem. Az újhold... az csinálja. Biztos vagyok benne. Az előbb megtudtam, hogy több mint tizenikszezer napos vagyok, még előbb pedig a gyerök magyarázta el az atomerőművek működési elvét. Ma sok újat tanultam.

Ez már kicsit később van. Fél perce ezt olvastam a horoszkópomban:Lehet, hogy eddig nehezen tudta megoldani személyes problémáit, de a szerdai újhold új megvilágításba hoz néhány fontos dolgot, és könnyebben tud dönteni. Akkor most egy kicsit csak ülök és csodálkozom emiatt.  :)

A metró ajtajánál állva bámultam kifelé. Épp az egyik kedvencemet hallgattam a Szkafander és pillangó zenéi közül. Tom Waits karcolta bele magát újra a hallójárataimba és én tényleg csak kibambultam a kocsiból. Bezáródott az ajtó s közben megláttam. Felfelé lépkedett a lépcsőn. Anyukája kezét fogta és ugyanabban a pillanatban ő is rám nézett. Kétéves lehetett. Kabátka, sapi és még a kapucni is a buksiján felhúzva; igazi kis manó volt ő. A pici gyerekek halálos komolyságával vizsgálta a lépcső melletti korlátot. Nem tudom.. fogalmam sincs, hogy ő kezdett rám mosolyogni, vagy én őrá, de végigjártuk a szemek mosolygásától az elragadtatott örömet sugárzó arcig tartó saját közös lépcsőinket és mikor az utolsó fokra értünk, ő elkezdett integetni. :) Boldogan integettem vissza neki.

Ez meg itt a másik kedvencem a film zenéi közül. Nem bambuláshoz való. :)

Már sokszor eszembe jutott, hogy jó volna egy gondolatdiktafon. Benne a fejemben. És ha bekapcsolnám, (a fejemben) rögzítené a gondolataimat. És akkor nem kellene vesződni a gépeléssel, fogalmazással. Kicsit javítani esetleg, aztán kész. Mert mire elkezdem leírni, százszor is meggondolom, hogy tényleg leírjam-e a szavakat.

Na tessék. Eltelik néhány óra, lezajlik pár beszélgetés és máris ott tartok, hogy örülök a le nem írt soroknak. :)

A héten megérkeztek a jegyeink. Így már majdnem biztos, hogy megyünk Chicane koncertre. Nagyon várom. Nagyon. Izgatottan és félve. Milyen lesz majd éppen Londonba együtt menni? Örülök neki, hogy Nm is velünk jön. Ő minden ilyen közös koncertút után úgy érzi, hogy megváltozott az élet. Némiképp igaza is van. Történik ilyenkor valami. Minden egyes alkalommal egyre jobban összefűz a közös hallgatás, az evések, a zene. Főleg a zene. Külön éljük át és mégis egyesít. Szeretet van. :)

Tiszta zaza vagyok ma este. Karády Katalin megy a fejemben már több órája. Sajnos nem találom yt-on azt amelyiket szeretném. Csak a fejemben szól...

Ez a kettő is a kedvenceim közé tartozott tizenévesen. Őrület, hogy ma is a fejemben van az összes szöveg. Hallom bentről a hangot is...  tökjó! :)

Én nem remélek többé nagyregényt,

Csak múló percet

Így töltök el már minden éjszakát

Ide jutottam, nincs tovább

Ne kérdezd ki voltam, a csókodat én akartam, s ha majd egyszer megsokalltam, azt mondom agyő.

Egy könnyet sem ejtek, ó én könnyen elfelejtlek és tán azt se kérdezem meg, ne is mondd meg, hogy miért.

Úgy szoktattak a férfiak, nem tart sokáig

Úgy szoktattak a férfiak, holnapra itt a másik

Ne kérdezd ki voltam, a sorsomat én akartam, s ha majd egyszer megsokalltam, azt mondom agyő.

Fogadj el engem így ahogy vagyok, hisz jobb tanácsot úgysem adhatok

Hogy léha voltam rossz és szívtelen, bocsásd meg nékem szép szerelmesem

A szívemben még nem volt szerelem, nem mondták nékem azt, hogy kedvesem

Nem is törődtek még sosem velem hidd el ez így volt drága életem

Most másképp lesz minden, mert megtaláltalak

.... vártalak álmomban láttalak

Én elkezdem újra a józan életet, talán remélhetek, boldog is lehetek

Fogadj el engem így ahogy vagyok, hisz jobb tanácsot úgysem adhatok..

Tegnap reggel hatalmas vörös napkorong köszöntött mikor kiértünk a házak közül. Összehúzódva ültem a motoron és egy orosz gyerekdal (egyszerűen nem bírtam olyan változatot idetenni, amit gyerekek énekelnek, mert nem bírom azt a mesterkéltséget.) jutott eszembe. Vagy szovjet. Ki tudja már. Még az általános iskolában tanultuk oroszórán. A refrént a mai napig tudom oroszul is. :)

Én mondjuk nem ilyen hangulatúra hangszerelném. Meg kicsit a kísérettel is lehetne variálni...

Kék színű ég, rőt napkorong -
ez volt a kisfiú rajzán.
Kész volt a kép, s műve alá
írta a rajzlapra rá:

Lenne bár napfény mindig
Lenne bár kék ég mindig
Lenne bár anyu mindig
S bárcsak én is lennék…

Ma meglátogattam a kedvenc secondhand boltomat. A legjobb cuccokat ilyen helyeken lehet találni. Nekem legalábbis sokszor van szerencsém.  Erről 2 dolog jutott eszembe.
Az egyik az, hogy nem igazán szeretem a turkáló megnevezést. Turkálni nem egy jó dolog. Azt az ember kedvetlenül csinálja, talán még muszáj is. Amiben turkálsz, az valami számodra taszító közeg. Utáltam pl. a kórházban, mikor a gyerekeim születtek, hogy külsőre normálisnak tűnő nők  beszéltek a saját vizsgálatukról ezzel a szóval.  Persze az is lehet, hogy finnyás vagyok . Mindenesetre az én dokim nem turkált bennem. Mert csodálatos orvos. Sőt, valószínűleg embernek se rossz. :) Hozzám nagyon korrekt és jó volt, vagyis a mai napig az.
Na a másik ami eszembe jutott, hogy vajon miért dob ki valaki tökéletes állapotú, jó minőségű, nem szakadt, nem foltos ruhákat? Talán kinőtte vagy kihízta. Vagy egy ruhát csak 1x-2x vesz fel. Atyaég! Mennyi Marie Antoinette! :) Vagy ajándékba kapta és nem felelt meg a méret, szín vagy forma... vagy megvette, de nem próbálta fel valamilyen általam elképzelhetetlen okból, otthon pedig kiderült, hogy egyszerűen nem áll jól. Vagy éppenséggel túl jól állt és a párja ezért tiltólistára tette. Most több ötletem nincs. Én csak örülök neki! :)

Délután a postáról hazafelé jövet még mindig csendesen zuhogott a szeptemberi esőcske. Egész nap amolyan szomorkás, rezignált hangulat jellemezte a várost. Nekem maradt az összes jókedv. Zene a fülemben, egyik kezemben vidám, sárga-türkiz-lila csíkos esernyő, másikban az apró szatyor. Tartalma órarend, szögmérő papírból, és két ív füzetcímke. Természetesen nem siettem. Miért is siettem volna, mikor olyan jókedvem volt? Átsétáltam a ligeten. Jó, leginkább átszökelltem, mint valami kis kecske. :) Sok volt a tócsa, ahol meg tócsa nem volt, ott sarat találtam. Megnéztem a padomat. (Sőt le is fotóztam.) Akkor vettem észre, hogy a gesztenyefa alja tele van fényes barna  gesztenyével. Egyetlen pillanatra haboztam csak. Aztán úgy döntöttem vállalom, hogy hülyének nézzenek. A szatyorból mindent kistáskámba gyömöszöltem. Sajnos épp nem a piros lógott a vállamon, hanem egy csöpp fekete. A címkéket össze tudtam hajtogatni, viszont órarendért és szögmérőért majd visszamegyek. DE! Megvan a szajré! :) Teleszedtem a kis szatyrot gesztenyével. Sok még a tüskés házában ül. Szeretem látni, ahogy kinyílik a burok. Sáros kézzel, vigyorogva ballagtam hazáig.

Ma délelőtt mikor a bevásárlást intéztem, nem volt nálam apró. Gondoltam lesz ami lesz, veszek ki pénzt az automatából, aztán majdcsak sikerül felváltatni. Kis izgalom is ért, mert a kártyát csak a legvégén adta ki a gép. Előtte meg szemköz köpött a bizonylattal. Ez a rajtaütésszerű támadás, teljesen váratlanul ért. Úgy megijedtem, hogy ugrottam egy nagyot. :) Aztán kezdtem a 20-as vadászatot. Az egyik butikban megkérdeztem azt eladócsajt, hogy fel tudná-e váltani az ezresem? Csak kettőbe tudta. Aztán megkérdezte, hogy milyen apróra szeretném. Mondom: 20-asra. Majd a végén. Mert közben már lejátszódott a fejemben, hogy még vagy kétszer kell majd tovább váltanom, ha nincs szerencsém. Erre ő, hogy ne butáskodjak. És a kezembe nyom egy huszast, hogy majd a vásárlás után visszahozom. Komolyan mondom, meghatódtam. Annyira jól esett. :)

Kedvenc nagynénémék állomásoznak nálunk pár napig. A gyerök nem győzi produkálni magát. Te jó ég, én már azt hittem, túl vagyunk ezen a korszakon. :) Behozza a szőlőt, mindegyik szembe egy-egy fogpiszkálót tűzött, hogy kényelmesebb legyen enni. Nagynéném férje játékos kötözködésbe fogott, mondván nem központos az elhelyzekedés a szőlőszemben. Erre a gyerök: bocsánat, de nem volt időm a megkeresni a szőlő tömegközéppontját.

Holnap halászlét főzök, anyósom receptje szerint. Úgy 15 év után megkaptam a titkos receptet. Elég nagy a pepecselés vele, de naggyon fincsi lesz. Ezt tényleg hajszálra a recept szerint készítem, nem térek el, egyetlen pontban sem. Tésztával esszük majd. Gyufametélttel. Merthogy É.P. családjában úgy szokás, hogy nagy halom tésztára mernek egy kis hallét. A halat pedig ez után eszik, külön. Mi hallal együtt és kenyérrel fogyasztottuk otthon. Én persze keverem a két család szokásait. Vagyis tésztát és halat egyaránt merek a tányéromba. Ünnepi kaja lesz!

(Tapintatosan hallgatok a másnapról. Remélem mindenki így tesz. Legalábbis az én másnaposságomat illetően. :) )

ja, és még egy zene