Ma délelőtt mikor a bevásárlást intéztem, nem volt nálam apró. Gondoltam lesz ami lesz, veszek ki pénzt az automatából, aztán majdcsak sikerül felváltatni. Kis izgalom is ért, mert a kártyát csak a legvégén adta ki a gép. Előtte meg szemköz köpött a bizonylattal. Ez a rajtaütésszerű támadás, teljesen váratlanul ért. Úgy megijedtem, hogy ugrottam egy nagyot. :) Aztán kezdtem a 20-as vadászatot. Az egyik butikban megkérdeztem azt eladócsajt, hogy fel tudná-e váltani az ezresem? Csak kettőbe tudta. Aztán megkérdezte, hogy milyen apróra szeretném. Mondom: 20-asra. Majd a végén. Mert közben már lejátszódott a fejemben, hogy még vagy kétszer kell majd tovább váltanom, ha nincs szerencsém. Erre ő, hogy ne butáskodjak. És a kezembe nyom egy huszast, hogy majd a vásárlás után visszahozom. Komolyan mondom, meghatódtam. Annyira jól esett. :)

Kedvenc nagynénémék állomásoznak nálunk pár napig. A gyerök nem győzi produkálni magát. Te jó ég, én már azt hittem, túl vagyunk ezen a korszakon. :) Behozza a szőlőt, mindegyik szembe egy-egy fogpiszkálót tűzött, hogy kényelmesebb legyen enni. Nagynéném férje játékos kötözködésbe fogott, mondván nem központos az elhelyzekedés a szőlőszemben. Erre a gyerök: bocsánat, de nem volt időm a megkeresni a szőlő tömegközéppontját.

Holnap halászlét főzök, anyósom receptje szerint. Úgy 15 év után megkaptam a titkos receptet. Elég nagy a pepecselés vele, de naggyon fincsi lesz. Ezt tényleg hajszálra a recept szerint készítem, nem térek el, egyetlen pontban sem. Tésztával esszük majd. Gyufametélttel. Merthogy É.P. családjában úgy szokás, hogy nagy halom tésztára mernek egy kis hallét. A halat pedig ez után eszik, külön. Mi hallal együtt és kenyérrel fogyasztottuk otthon. Én persze keverem a két család szokásait. Vagyis tésztát és halat egyaránt merek a tányéromba. Ünnepi kaja lesz!

(Tapintatosan hallgatok a másnapról. Remélem mindenki így tesz. Legalábbis az én másnaposságomat illetően. :) )

ja, és még egy zene