zenés kedd
A tegnapi akaratlanul is különösen zenés nap lett.
Délelőtt végig Abba szólt az irodában, mert egyik kolleganőm látta a Mammamiát. Az Abba zenéjét pedig nem lehet dudorászás, éneklés nélkül hallgatni. Ebből kifolyólag hazafelé Abba slágereket és egyéb más dalokat zengtem üvöltve, persze kizárólag a bukósisak alatt, ahol még engem sem zavar a hangom. Este rövid banyazsúrt tartottunk, de valahogy mindenki kókadt volt. Nagyon nem ment a játék. Nem mintha zavart volna, de mégis jólesett elfelejteni. Hazaérve É.P. szólt, hogy gyorsan gyorsan menjek, mert mutatni szeretne valamit. Leültem a tévé elé, és totálisan váratlanul elkezdődött a Queen 86-os magyarországi koncertje. Teljesen belefeledkeztünk. A dalok, az a hang, a gitárok... Ráadásként bevágások arról, hogy merre jártak a koncerten kívül. Valódi nyolcvanasévek! :) Pl. John Deacon Bp. utcáin, és a kutya sem ismeri fel. Roger Taylor a Hungaroringen gokartozik. Se bukókeret, se sisak. (És, hogy nézett ki a pálya? Ahhoz képest, amilyen ma, poros kis izé volt a pusztában.) Freddie Mercury a töküres stadionban a töküres színpadon próbálja, mit énekel este. Persze jöttek az emlékek, rögtön megbeszéltük a hajviseletet, hogy kinek mikor volt az első igazi nagy koncertélménye, és egyebek. Jólesett visszaemlékezni. A koncertfilmben számomra az a csúcs, mikor a közönséget énekelteti. Nemcsak dallammal és ritmussal, de dinamikával is játszott. A több mint ötvenezer ember pedig tökéletesen visszaadta. Még filmen is nagy élmény volt hallani!
Szólj hozzá!