Jéggé fagytak a tojásaim. (Értitek, a to-já-sa-im. Hihi. Ugye milyen vicces?)

Hallé. Megint. Így kezdődik:

Az imént nyomtam egy kis pirosaranyat a nyelvemre. Csak, hogy érezzek végre valami sósat. Szánalmas. Fáj a fejem mert éhes vagyok, ráadásul éhes vagyok és ingerlékeny.  Ahhoz képest, hogy én ma egyáltalán nem akartam a konyhát látni, reggeli gyanánt gombás tojásrántottát csináltam sok hagymával, ebédnek meg most fejeztem be a spagettit. Szerintem bánatomban megyek és mindjárt benyomok még egy őszibarackot, utána meg bosszúból megiszom a maradék paradicsomlevet.

Mindent magam köré készítettem és kibontogattam. A halszósszal kezdtem meg azzal, hogy kapásból beszakítottam a kis húzókáját, így épp csak egy cseppnyi lyuk keletkezett a zárófedélen. Bevallom miután beleszagoltam, ezt nem is sajnáltam annyira. A kókusztej viszont igen derék találmány! Édes, selymes, kókuszos, hófehér és fincsi. (Olvastam, hogy lassan fel kell melegíteni forrásig, akkor nem lesz konzervíze. Lehet, legközelebb ki is próbálom. Most ízlett forralás nélkül is.) Aztán következett a limelevél. Csodálatos. Imádtam az első pillanatban, amint megéreztem az illatát. Már csak a zöld curry volt hátra. Közben üzembe helyeztem a tüzhely jobb hátsó rózsáját. Az olaj melegedett, a kis átlátszó tasakból meg valami nagyon érdekes illat kanyargott kifelé. Nem mondhatom rá, hogy hűdejó, de azt sem, hogy rossz lett volna. Volt benne valami érdekes, soha nem érzett furaság, étvágygerjesztő erős aroma, amitől összefutott a nyál a számban és alig vártam, hogy kész legyen az étel. Szerintem emiatt pakoltam bele a megadott max. mennyiséget. Pedig. :) De ne szaladjunk előre, még csak az illatát élveztem. Szépen sorra belekerültek a hozzávalók, kezdett pofásodni a dolog.

Kevertem kicsit, és a csirke gyönyörűen párolódott, a kókusztejes szaft besűrűsödött, a limelevéllel nem győztem betelni, kezdett összefőni és úgy véltem hamarosan elkészül a mű. Szerencsére nem bírtam kivárni, megkóstoltam. Ekkor két észrevételt tettem, röviddel egymás után. Elsőnek arra jöttem rá, hogy mindenből arányosan kevesebbet használtam, kivéve a cukrot. Rögtön ezután a zöld curry sora jutott eszembe a receptből, hogy: 2 kanállal már elég csípős... Ez a gyakorlatban úgy hangzott: mm... hhhíííííí! És úgy nézett ki, hogy széles mosoly után kapásból tűzokádó sárkány üzemmódba váltottam. Nem tudom elmondani mennyire meglepődtem! A cukorbőséget próbáltam aztán próbáltam ellensúlyozni kis limelével, egész jól bejött, de a csípős forróság az megmaradt, jó sokáig. Végül -édesség és csípősség ide vagy oda- több mint felét megettem. Csak úgy magában. A maradékot még megöntöztem limelével, aztán mikor harmadszor álltam fölötte, hogy épp csak egy falaton ellenőrizzem csöppet, tényleg olyan jó-e így, inkább dobozba csomagoltam és elraktam.

Meleg van. "Hopp, kivillan egy szép, karcsú boka, mondjuk combig" szezon. Fogyókúra szezon. Igen, nálam is. A tornától egy kilócska lement, de az csak arra volt elég, hogy ne repedjen szét rajtam a szoknyám. Nemrég aztán az etetősen-kedves kolleganőm is elkezdte a panaszait sorolni, miszerint nem fér bele a kedvenc bugyijába, ruhájába, nadrágjába. És bekövetkezett a csoda: egy hónapja közös fogyókúrázásba kezdtünk. Azt a bizonyos kilencvennapos szétválasztós diétát csináljuk. Nem betűre pontosan, de szerintem egész rendesen. Nem mondom, hogy simán megy, mert az első gyümölcsnap délutánjára mindannyian francba kívántuk az almát és a banánt, aztán mikor megfőzöm a fincsi kajákat, odateszem a többiek elé és nekem mást kell ennem, az se egy álom, de azért nem is annyira borzasztó. És ami a legfontosabb, mindenki fogyott rendesen. Végre újra beleférek a nyáriruháimba. Tudtam, hogy ez milyen öröm, csak már elfelejtettem. :)
 

Íme életem első csülkös bablevesének kis részlete:

Tésztával és rántással. Összesen nyolcan ettünk belőle, nem maradt túl sok. Ettől függetlenül remélem, hogy legközelebb még a mostaninál is jobb lesz.

Mégis van egy fontos dolog, amit kifelejtettem a tegnapi bejegyzésből. Ezennel bejelentem, hogy fogyókúrába kezdtem. Nemnem, ez nem az mint a legutóbb, akkor csak úgy döntöttem, hogy fogyókúráznom kellene, most meg keményen nekiálltam. Naaaggyon keményen. Fogyókúra ezerrel, tehát az édesség az én ellenségem, az ördögtől való kísértés. Harcolok is ellene derekasan. Pusztítom, ahol csak találok belőle. Hétfőn kezdtem. Tehát hétfőn jól megettem az összes maradék mócártkúgelt amit É.P. hozott nekem. Ha az ember zsírirtásba fog, vigyázni kell még a kajákkal is, így aztán tegnap gyros volt vacsorára, sültkrumplival és salátával, ma meg pizzát sütök. Énféle paradicsomos-mogyorós-húsos és szalámis változatban. Este megyek zsúrozni. (Muszáj elmennem. Annyira régen láttam már a llányokat! Olyan jó lesz!) Házizsúr lesz, tehát ott is kiváló alkalom nyílik majd a különféle rágcsák és sütikék közötti tizedelésre. Fő, hogy a fogyókúra menjen!

Eh, kicsit el vagyok kenődve, aljas zsír, undok háj! Utálom gyűjteni.

Ma délelőtt mikor a bevásárlást intéztem, nem volt nálam apró. Gondoltam lesz ami lesz, veszek ki pénzt az automatából, aztán majdcsak sikerül felváltatni. Kis izgalom is ért, mert a kártyát csak a legvégén adta ki a gép. Előtte meg szemköz köpött a bizonylattal. Ez a rajtaütésszerű támadás, teljesen váratlanul ért. Úgy megijedtem, hogy ugrottam egy nagyot. :) Aztán kezdtem a 20-as vadászatot. Az egyik butikban megkérdeztem azt eladócsajt, hogy fel tudná-e váltani az ezresem? Csak kettőbe tudta. Aztán megkérdezte, hogy milyen apróra szeretném. Mondom: 20-asra. Majd a végén. Mert közben már lejátszódott a fejemben, hogy még vagy kétszer kell majd tovább váltanom, ha nincs szerencsém. Erre ő, hogy ne butáskodjak. És a kezembe nyom egy huszast, hogy majd a vásárlás után visszahozom. Komolyan mondom, meghatódtam. Annyira jól esett. :)

Kedvenc nagynénémék állomásoznak nálunk pár napig. A gyerök nem győzi produkálni magát. Te jó ég, én már azt hittem, túl vagyunk ezen a korszakon. :) Behozza a szőlőt, mindegyik szembe egy-egy fogpiszkálót tűzött, hogy kényelmesebb legyen enni. Nagynéném férje játékos kötözködésbe fogott, mondván nem központos az elhelyzekedés a szőlőszemben. Erre a gyerök: bocsánat, de nem volt időm a megkeresni a szőlő tömegközéppontját.

Holnap halászlét főzök, anyósom receptje szerint. Úgy 15 év után megkaptam a titkos receptet. Elég nagy a pepecselés vele, de naggyon fincsi lesz. Ezt tényleg hajszálra a recept szerint készítem, nem térek el, egyetlen pontban sem. Tésztával esszük majd. Gyufametélttel. Merthogy É.P. családjában úgy szokás, hogy nagy halom tésztára mernek egy kis hallét. A halat pedig ez után eszik, külön. Mi hallal együtt és kenyérrel fogyasztottuk otthon. Én persze keverem a két család szokásait. Vagyis tésztát és halat egyaránt merek a tányéromba. Ünnepi kaja lesz!

(Tapintatosan hallgatok a másnapról. Remélem mindenki így tesz. Legalábbis az én másnaposságomat illetően. :) )

ja, és még egy zene

Hm... hát a mai nap...az jó volt. Búcsúra indultunk reggel a dédihez. Zenés-vidám-sírós nap lett belőle.

Reggel még beszaladtunk egy boltba. Aztán a várostól úgy 20km-re a gyerök észlelte, hogy nincs meg a sapkája. A KEDVENC sapkája. Először elütöttük, hogy ez van, és annyi. De mikor sírva fakadt... Visszafordultunk. Közben felhívtam a tudakozót, megkérdeztem a bolt számát, és telefonon érdeklődtem. Amíg vártam rá, hogy megnézzék ott van-e, arra gondoltam, hogy mi lenne jobb? Ha meglenne, vagy ha nem? Ha nem lenne meg, az talán jó gyakorlás lehetne számára. Hogy tanulhassa kis dolgon a rosszat túlélni. Sajnos már nem volt ott. Újra elindultunk. A kölyök iszonyú érzékeny. Komoly sírás lett a vége, meg beszélgetés... neki ez nem csak egy sapka volt. Még akkor is szomorkodott, mikor megérkeztünk. Sőt, mikor hazaértünk még akkor is. Remélem rájön, hogyan tud segíteni magán. Különben... én nem leszek mindig vele.

Az odaút alatt elkezdtünk magyar zenéket hallgatni. Mert mégicsak jobb anyanyelven üvölteni a refrént. :) Sok-sok Kft következett.

 

Ha jön a péntek,
lemész a boltba,
legyen egy pár üveg
Coca-Cola.
Utána rájössz,
hogy legjobb volna
valami jó kis
csokitorta.

Ha jön a szombat,
iszod a Colát,
s harapod hozzá
a csokitortát.
Magnetofonba
bemegy a kábel,
kijön sok csudajó
idei sláger.

Az pedig meg nem árt
a műfajánál fogva.
A ritmus elragad,
és fel vagy dobva.
Szemedben ott ragyog
az életigenlés fénye.
Élni tudni kell,
rájöttél végre.

Vasárnap ágyból
nézed a tévét,
szívod a cigidet,
fújod a füstjét.
A jövő héten
még alszol négyet,
s boldog vagy újra,
ha jön a péntek.

Egy sláger meg nem árt
a műfajánál fogva.
A ritmus elragad,
és fel vagy dobva.
Szemedben ott ragyog
az életigenlés fénye.
Élni tudni kell,
rájöttél végre.

 

 

 

Nekem görbül az ajkam,
ha nevetnék,
na és törik a szárnyam,
ha repülnék.
Sötét az utca,
de nem félek,
nekem annyi van vissza,
amit remélek.

Kellemes séták,
szabad magány,
ó az a tömérdek élmény,
mint holtvágány,
lehet, jöhetnek újak,
de nem hinném,
tessék, szabad a pálya,
ha engedném.

Jöhetnek újak,
de nem hinném,
szabad a pálya,
ha engedném.
Engedem mégis,
gyere, ünnepelj,
aztán meg én vigasztallak,
ha te mész el.

Ha éppen felhívsz egy számot,
s az nem felel,
azonnal gyere fel hozzám,
együtt hívjuk fel.
Hűtve van egy kis koktél,
azt szürcsöljük,
azt a temérdek időt
így majd eltöltjük.

Úgy hallom, szédül egy lemez
a korongon,
jobb lesz, ha hátradőlünk
a díványon.
Na látod ugye, hogy jó itt,
nem is gondoltad,
na tessék ugye, hogy itt jó,
én már rég tudom!

Fogj erősen és súgd a fülembe
azt a szót, ami már nem jut eszembe!

Ugye hogy jó itt,
nem is gondoltad,
na látod ugye, hogy itt jó,
jöhetsz máskor is !

Jöhetsz máskor is!

 

 

 Búcsú. Ez nálunk leginkább azt jelenti, hogy az a nap, mikor tutira összejön a család. Akkor pedig enni kell! Az asszonyok főznek délelőtt, aztán zabálás nagy ebéd. Már egyáltalán nem tudunk annyit enni, mint a régiek, az idei búcsún mégis (talán tényleg búcsúzóul) tengernyi kaja készült. Húsleves, saját tyúkból, aztán marhapörkölt növendék marhából, hozzá nokedli. Utána még egy kis rántott csirke, meg sült pulyka. Az meg ugye kívánja a petrezselymes krumplit és a házi rozét. :) Fojtásnak muszáj bekapni egy kis lúdlábat és/vagy négerkockát, kókuszbombát. 10 perc pihi és jöhet a korona: sós túrósrétes!

Elmondani is sok. Nagyon ízletesre sikerült minden. A forma1 alatt jót szuszogtam félig ülve a díványon, és félálomban még mindig kft szöveg járt a fejemben:

Ha elérem, hogy kövér leszek,
az lesz majd a jó.
Úgy meghízok, hogy senki nem lesz
hozzám fogható.
Tarka-barka ruházatomban
mint egy gombolyag,
én leszek majd a legboldogabb.

Ha belépek egy étterembe,
dermedt lesz a csend...
Pár asztalnál összesúgnak:
a kövér megjelent.
És én majd könnyedén rendelek,
és ha mind kihozzák az ételeket,
komótosan mindent fölfalok.
Hm!

Húslevesek, mártások és feltétek.
Gyümölcstorták, pudingok és diós metéltek.

Ha elérem, hogy kövér leszek,
ott lesz az arcomon
az elégedettség minden jele.

Tánc!

Napközben csak hevergetek
egy púha fekhelyen.
Néha eszem, néha alszom,
és közben élvezem,
hogy milyen stabil a helyzetem,
szó szerint és képletesen,
hogy milyen prímán nagydarab vagyok.

Húslevesek, mártások és feltétek.
Gyümölcstorták, pudingok és diós metéltek.

Ha elérem, hogy kövér leszek,
mint egy gombolyag,
senki nem lesz nálam boldogabb.
Ó-ó!

Hazafelére jutott egy kis Wellington, Somló, Solaris, meg KatonaKlári

A gyerök nyugodtan alszik... így én is tudok. :)

Megfagyott a padlizsánom. Valaki az egyelőre még 3 fős családom (míg agyon nem csapom) tagjai közül, átállította a hűtőt 5-ös hűtésre, mitsem törődve az én kis padlizsánommal. Pedig padlizsánkrémet akartam csinálni belőle. Fokhagymával és tejföllel. Bár, most, hogy belegondolok, nincs itthon tejföl. :) Azért megpróbálom. Közben, ha már a hűtőben jártam, rendet is raktam benne, és -ó borzalom- találtam egy kislábasnyi húslevest. Hogy mikor volt nálunk utoljára húsleves, azt ne kérdezze senki, mert én már nem emlékszem rá. Levest kiöntöttem, lábast alapos fertőtlenítésnek vetettem alá, a mosogatóval egyetemben.  Valamivel sikeresen végigkaristoltam a karomat. Furcsa, mert már csak a sebet vettem észre. De ez van, mikor elkap a gépszíj. :) Most belelendültem és mindenhol rendet akarok rakni, hogy mikor szeptember elején itthon leszek, már csak takarítani kelljen, meg könyveket csomagolni. Robbantottam a konyhában is. Kaptam egy új kisszekrényt. Mivel plusz helyem keletkezett, átpakolom az amúgy szorosan lévő terítőket a fiókosból. Akkor elférnek majd a gyógyszerek is. Meg a titkos kuplerájos szekrényemet is felszámolom. :) Végre lesz helye a mézeskalács kiszúró formáknak, meg annak a temérdek kütyünek és marhaságnak, amit az évek alatt összegyűjtögettem és cipeltem lakásról lakásra. Az is igaz, hogy kíméletlenül megtizedelem az állományt. Ha valamit nem használ az ember több mint egy évig, akkor anélkül teljesen jól elboldogul az életben. A ruháknál is ezt szoktam csinálni. Muszáj. Nem halmozhatjuk fel az összes dolgot, amihez hozzájutunk az életben. Csak a legfontosabbakat tartom meg. Amikhez valami emlék fűz. Vagy amik jellegzetesen visszaadják életem egy korszakának hangulatát. Egyfelöl jó, hogy még így is gyarapodik az emléktár, másfelől meg... :) Eszembe jutott valami, úgyhogy ezt most kiegészítem. Van két hely, ahol korlátlanul gyűjthesz, mégis marad szabad zug. Ahova amit és akit csak akarsz eltehetsz. És akit/amit ezekre a helyekre jól elraksz, az veled lesz mindig, még akkor is, ha akár évekig sem használod. :)

Fiacskám poénkodik: anyaaa, a szinkronúszóknak kötelező mindent egyszerre csinálni? Szóval, ha az egyik vízbefúl, a másiknak is kötelező? :)