megcsináltam, ízlett - bőlére eresztve

Március elején találkoztam egy recepttel.
Mert az úgy van, hogy ha hébe-hóba átugrok ebédért a zÜzletköszpontba, akkor mindig ugyanott kötök ki: 1 adag thai csirke rizzsel, csípősen, elvitelre. Nem köszi, nem kérek üdítőt és evőeszközt. 
Na és akkor jött ez a recept. Thai és csirke és zöld curry. És igazi. Ezt egyszerűen muszáj kipróbálni! Fogalmam sem volt milyen lesz (és mondhatom, hogy -minden várakozásomat felülmúlva- egyáltalán nem is olyan volt), de nagyon kíváncsivá tett.
Az előkészítés igen hosszadalmasra nyúlt. Először begyűjteni az infot, mit hol lehet kapni, aztán megszervezni, hogy mikor megyek arra. A nem hétköznapi dolgok közül kókusztejet és zöld curryt volt legkönnyebb beszerezni. Utóbbiból egy csomaggal vettem itt mellettünk a maccsban (pedig nem is olyan nagy áruház), egyet meg a tecsóban. A másodikat azért vettem, mert megtetszett a csomagolása és kicsit eltérnek a hozzávalók. Majd megkóstolom, hogy melyik ízlik jobban. Halszószt sokáig nem kaptam, végül azt is a szomszéd ábécében találtam. Itt aztán hosszú időre leragadtam. Már kétszer elhasználtam a padlizsánt és a lime-ot, és még mindig hiányzott a thai bazsalikom és a limelevél. Ezek pedig állítólag fontos hozzávalók. Az első alkalommal -ha már odakeveredtem- igyekeztem jól körülnézni a legközelebbi különlegeskaja boltban. Annál is inkább, mert egyik általam keresett dolog sem volt. Még kétszer kellett próbálkoznom, de múlt csütörtökön végre hozzájutottam a thai bazsalikomhoz is. Péntek a többieknek szigorúan palacsintanap, nekem csak gyümölcs, meg tánc is volt, így szombatra maradt a főzés.

Mindent magam köré készítettem és kibontogattam. A halszósszal kezdtem meg azzal, hogy kapásból beszakítottam a kis húzókáját, így épp csak egy cseppnyi lyuk keletkezett a zárófedélen. Bevallom miután beleszagoltam, ezt nem is sajnáltam annyira. A kókusztej viszont igen derék találmány! Édes, selymes, kókuszos, hófehér és fincsi. (Olvastam, hogy lassan fel kell melegíteni forrásig, akkor nem lesz konzervíze. Lehet, legközelebb ki is próbálom. Most ízlett forralás nélkül is.) Aztán következett a limelevél. Csodálatos. Imádtam az első pillanatban, amint megéreztem az illatát. Már csak a zöld curry volt hátra. Közben üzembe helyeztem a tüzhely jobb hátsó rózsáját. Az olaj melegedett, a kis átlátszó tasakból meg valami nagyon érdekes illat kanyargott kifelé. Nem mondhatom rá, hogy hűdejó, de azt sem, hogy rossz lett volna. Volt benne valami érdekes, soha nem érzett furaság, étvágygerjesztő erős aroma, amitől összefutott a nyál a számban és alig vártam, hogy kész legyen az étel. Szerintem emiatt pakoltam bele a megadott max. mennyiséget. Pedig. :) De ne szaladjunk előre, még csak az illatát élveztem. Szépen sorra belekerültek a hozzávalók, kezdett pofásodni a dolog.

 

Kevertem kicsit, és a csirke gyönyörűen párolódott, a kókusztejes szaft besűrűsödött, a limelevéllel nem győztem betelni, kezdett összefőni és úgy véltem hamarosan elkészül a mű. Szerencsére nem bírtam kivárni, megkóstoltam. Ekkor két észrevételt tettem, röviddel egymás után. Elsőnek arra jöttem rá, hogy mindenből arányosan kevesebbet használtam, kivéve a cukrot. Rögtön ezután a zöld curry sora jutott eszembe a receptből, hogy: 2 kanállal már elég csípős... Ez a gyakorlatban úgy hangzott: mm... hhhíííííí! És úgy nézett ki, hogy széles mosoly után kapásból tűzokádó sárkány üzemmódba váltottam. Nem tudom elmondani mennyire meglepődtem! A cukorbőséget próbáltam aztán próbáltam ellensúlyozni kis limelével, egész jól bejött, de a csípős forróság az megmaradt, jó sokáig. Végül -édesség és csípősség ide vagy oda- több mint felét megettem. Csak úgy magában. A maradékot még megöntöztem limelével, aztán mikor harmadszor álltam fölötte, hogy épp csak egy falaton ellenőrizzem csöppet, tényleg olyan jó-e így, inkább dobozba csomagoltam és elraktam.