Igen, ma kaptam egy ötletet, de aztán valami egész más jött ki belőle. Talán jó lesz, ha sikerül úgy kinyitnom a mélyhűtő ajtaját, hogy másodszor ne essen ki a tálka. Amíg fagyasztottam, megcsináltam a csokilikőrt is, és nagyon ügyesen kimostam mindent. Igaz, hogy majdnem fél12 volt, mire szerencsétlen masa készen lett, de most minden tiszta és kiteregettem azon nyomban. Muszáj volt, mert az elsőszámú babonának megfelelően, holnaputánra semmiképp nem maradhat száradó ruha.

Amúgy mostanában muffin-költő lettem. Van egy rozslisztes-barnacukros-joghurtos-fahéjas-gyömbéres költeményem, meg egy mákos. És a következőt is tudom, az banános-kókuszos lesz. Fogalmam sincs, hogy eddig miért nem jutott eszembe ilyesmit gyártani, pedig annyira elronthatatlan. És olyan kevés mosogatnivalót hagy maga után. Pont nekem való.

Ma van a nagy nap. Az első igazi steakgyártó nap. Aztán persze lehet, hogy egyben az utolsó alkalom is lesz. A hús vasárnap óta pihen a hűtőben. Hátszín. A márványozottságáról nem tudok nyilatkozni, egyben van még ugyanis. Így mindenesetre jól néz ki, szerintem finom lesz. Ha mégsem, akkor sűrű homályba vész a történet. Ha meg rosszul sikerül, lehet még ezt a bejegyzést is törlöm. Talán hiba, de nem tartok tőle, hogy ehetetlenre sikerül, eddig mindig nagyon finom lett amit a próbák során sütöttem. Mi egyébként csak amolyan félínyencek vagyunk. Pácolás nélkül, sütés előtt sózva, borsozva, vajjal szeretjük, de nem jöhet szóba más, mint a jól átsütött változat. Én ugyan kipróbálnám a többit is, de egyelőre nem merem itthon. Ha jól belegondolok, a steak hasonlóan bizalmi dolog, mint például a fogorvos. Jól kell választni. Mindent.

Anyukámtól megint kaptunk cseresznyét. Muszáj volt belőle félszatyornyit megennem. Imádom! Múlt hétvégén is kaptunk. Jó korán ébredtem a nagy meleg miatt. Hevertem a kanapén és nekiálltam cseresznyézni. Közben eszembe jutott az a cseresznyeszár-bogozós jelenet a Twin Peaks-ben. Naná, hogy megpróbáltam. A jelenetben pár másodperc lehetett az egész. Nekem beletelt majdnem öt percbe, és közben úgy néztem ki, mint egy csámcsogó ló. :)  Egyébként kedvencem nyárelején a kert. De nem a kapálás. Én azt szeretem amikor kisétálok és mindenfélébe bele lehet kóstolgatni. És csodás az íze mindennek. Szeretem az epret, meggyet, salátaleveleket, hogy minden frissszagú. Második legjobb a zsenge borsót dézsmálni. (Az a borsó olyan édes! Az első borsóleves ceruzavékony zöldségekkel, csipetkével... hát az minden évben ünnep nálunk.) A legesleg pedig, felmászni a cseresznyefára, hogy cseresznyeszedés ürügyén degeszre egyem magam. Ahogy felértem, mindjárt kell két kettest keresni, hogy a füleimre akaszthassam. A fáról lehet nézelődni, közben szedem a kosárba/szatyorba, legszebbeket meg egyenesen a számba teszem. És mindig meglátok egy szebbet, aztán egy még szebbet, aztán egy olyat ami még az előzőnél is szebb...

Pulykát vettem ugyan vasárnapra, de annyira befészkelte magát a fejembe a steak gondolata, hogy csak a felét csináltam meg vadasan, a többivel meg kísérleteztem. Meglepően jól sikerült. Most csináltam ilyet először, gondoltam ha ehetetlen lesz, akkor van más ehető kaja. A pulykahús nem éppen erre való, de sikerült jól felforrósítanom az edényt, szép kéreg sült rá ahogy kell. Az íze is mindenkinek tetszett, bár csak sót-borsot használtam hozzá. Kicsit kevés volt alatta a zsiradék, de utána megfürdettem vajban a szeleteket... na most éhes lettem. Persze már utanájártam a témának, állítólag otthoni körülmények között nem lehet igazán jó igazi marhasteak-et készíteni. Azért én meg fogom próbálni. Most pedig megyek és bekapok valamit.

Nagyon úgy néz ki, hogy (röpke 14 év alatt) megtanultam rizst főzni. Jajj, hát arról fogalmam sincs, hogyan történt, én ugyanúgy csinálok mindent. Csak biztosan megértem rá.

Sajnos úgy tűnik, a tapasztalat ellenére nem ismerem ki magam tökéletesen a csirkén belül... Lehet, hogy a néhai, valaha kakasként tengette életét, és az a golyószerű izé, amit az előbb távolítottam el, a sokat emlegetett, azonban általam még sosem látott kakashere volt? De csak egyet találtam benne...

Elérkezett a nap amire már régóta vágytam. Miután zsinórban háromszor sikerült értékelhető minőségű rizst főznöm kissé még félve, de boldogan mondom, úgy tűnik megértem a feladatra. Pillanatnyi boldogságom forrása még - a rizsen kívül - a hűtő tetejére helyezett viaszvirágom, ami észrevétlen két hosszú és egy rövidebb hajtást hozott, tele apró levélkezdeményekkel! De én most észrevettem. Úgy örülök! :)

És mivel ilyen emelkedett hangulatba kerültem, úgy döntöttem itt az ideje nyilvánosság elé tárni féltve őrzött gyűjteményem. (Igen,a cukorkáimról van szó, amit nagyban: itt .) Íme:

Borzasztóan szörnyűséges túrógombócot főztem. Eh, azt hiszem erre nem is szabad azt mondani, hogy túrógombóc. Fogalmam sincs, hogy történhetett ez... Nincs magyarázat. Sürgősen kellene nekem valami jó kifogás. Esetleg nincs valakinek kölcsönbe egy?