steak

Pulykát vettem ugyan vasárnapra, de annyira befészkelte magát a fejembe a steak gondolata, hogy csak a felét csináltam meg vadasan, a többivel meg kísérleteztem. Meglepően jól sikerült. Most csináltam ilyet először, gondoltam ha ehetetlen lesz, akkor van más ehető kaja. A pulykahús nem éppen erre való, de sikerült jól felforrósítanom az edényt, szép kéreg sült rá ahogy kell. Az íze is mindenkinek tetszett, bár csak sót-borsot használtam hozzá. Kicsit kevés volt alatta a zsiradék, de utána megfürdettem vajban a szeleteket... na most éhes lettem. Persze már utanájártam a témának, állítólag otthoni körülmények között nem lehet igazán jó igazi marhasteak-et készíteni. Azért én meg fogom próbálni. Most pedig megyek és bekapok valamit.