A helyzet az, hogy (ah de rég írtam ilyesmiről) leestem a lépcsőn. Komolyan. Nem, nincs mokka a szemem alatt. Tényleg a lépcső volt. Csak a jobb sípcsontomon van egy hupli. Egy bemélyedés. Ami valószínűleg nem is bemélyedés, hanem az utána következő rész kiemelkedése. Szerintem holnapra kék lesz. Na jó. Kékes. De nem biztos. Nem hiszem, hogy ez véletlen. Kizárt dolog, hogy ennyire jó vagyok, szerintem már megint az őrangyalom gondosokodott rólam. Talán már leírtam, hogy mindig olyan jön, amilyen még nem volt. Azt hiszem nedves leveleken eddig még sosem csúsztam el a legfelső lépcsőfokon. Elcsúsztam, térdre estem, lépcsőfok a jobb sípcsontomban. Basszus. Ennyit tudtam mondani, miközben roppant meglepődve, lelki szemeimmel láttam ahogy bukfencezve egészen az aljáig gurulok. De csak további két-három lépcsőnyit csúsztam. Aztán felálltam, sóhajtottam egyet és minden ment tovább.

A csirkemájat pedig úgy sütöm, hogy a darabkákat biztonságos távolból a serpenyőbe hajintom, mintha pl oroszlánt etetnék, aztán gyorsan fedezékbe vonulok és elő se bújok addig amíg a serpenyőbeli robbanások le nem csendesednek. Akkor a konyharuha védelmében óvatosan megfordítom a veszélyes elemeket. Igyekszem csak egyik karom használni, hogy ne sérüljön meg mindkettő. Nekem holnap dolgoznom kell. Jó, hát az is igaz, hogy bugyi-trikó összeállítás helyett célszerű lenne védőöltözetet ölteni mielőtt a konyhába lépek, de ilyesmi még nincs itthon. Bár... a motoros cuccaim sokat kibírnak. Talán majd legközelebb kipróbálom.

a májat holnapra sütöttem, de a kóstolgatás során kiderült, hogy fincsi lett, így már nincs belőle egy morzsa se