Úgy néz ki, visszatérek. Talán vége a nyári pörgésnek. Még egy utolsó nap szabadon, aztán jönnek a dolgos hétköznapok. 

Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom a blogolást, de hiányzik, ha nem csinálhatom. 

 Komolyan mondom, jól nézhettem ki úgy 15-20 éve. Szekrénypakolás közben megtaláltam néhány régi ruhám. Hihetetlen...  Tudom, hogy mindegyiket nagyon sokszor viseltem (csak a legkedvesebbeket tettem el) de kizárt, hogy ezekbe belefértem. És hihetetlen...   

 Keddig fogalmam sem volt róla, hogy ilyen:

létezik. Hát... 

 Az elfoglalt királykisasszonyok márpedig ne kezdjenek el nyafizni, hogy egy csepp idejük sincs a blogolásra. Az uncsi. Akkor inkább ne szóljanak egy szót sem. 

 Visszajött a postán feladott csekkszelvény. Elköltözött az illető. Ledaráltam. Ööö... nem az illetőt.

 Hazafelé jövet a játszótér mellett megláttam egy kislányt, piros ujjakkal. Igazából nem tudtam eldönteni, hogy valamivel összekente, vagy véres, hát megkérdeztem. Rám nézett alulról fölfele, olyan kis szomorkásan, és azt mondta vér. Megszúrta a tüske mikor a bokorban játszott. Előkotortam egy tisztítókendőt és letörölgettem a kis ujjait. Jobban megnézve néhány csepp volt az egész, az sem vérpiros vagy barna, hanem bordó... Szerintem inkább valami piros bogyóval kente össze.  Viszont olyan csendesen mondta törölgetés közben, hogy fáj. Talán tényleg meg is bökte.