Tükörreflexest komponáláskor használnak. A komponistáknál nem ritka, hogy 36 képből 24-30 jó lesz. Kompaktok csak családapák és plázaribancok részére ajánlottak. A férfiak napokon keresztül képesek tökéletesen felesleges vitákra, melyeket lezárás után is folytatnak még kicsit, vagyis hihetetlenül türelmesek. 

 Még hárman álltak előttem. Utolsónak a lány aki ugyan utánam érkezett, de egyrészt ki számolta, másrészt mit lehet tenni, ügyesebb mint én. Sofőrbácsi felpattan, megkérdezi hány ülőhely van még, én kezdek rosszat sejteni. Eztán a sofőrbácsi aszongya, hogy ennyi, nem tud több embert szállítani. Ajtó becsuk, busz elhúz. Én meg álltam ott és legszívesebben a földhöz vágott bérletemen toporzékoltam volna. 

Még sosem voltam terheléses vércukor vizsgálaton.

Lehet, hogy kellene... 

 Végre megoldódott a netproblémám. Juhéj! Most már csak a 26 órás napokat kellene bevezetni. 

 Borsószem királykisasszonyként caplatok hazafelé. Hajamról, ruhámról patakokban szakad a víz, a cipőm orrán befolyik az eső, a sarkán meg kifolyik és átfut az agyamon, hogy most menet közben becsurizhatnék vagy akár sírhatnék is, senki nem venné észre. 

 Tudom, tudom, egy hálátlan dög vagyok, de akkor is azt gondolom, hogy nem kell mindenkinek mac meg oesix. És különbenis, az a gép utál engem. Érzem. A mac-et amúgy sem gépelésre csinálták, különben a széle nem vágna mély árkokat az alkaromba. Ezenkívül ez a példány bele van esve É.P-be. Ez teljesen biztos. Ha ő ül le vele ugyanerre a helyre, akkor minden csodásan megy rajta, nekem meg nem engedelmeskedik. Najó, adok neki még egy esélyt, aztán ha hétvégén se szeretjük meg egymást, akkor inkább visszapakolom szépen az összes cuccom az én kedves kicsi régi gépecskémre. Jó az nekem, ha a lefele nyíl nem is működik.

Először bosszankodtam és arra gondoltam, hogy egy normális eladó legalább annyit mondott volna, mielőtt megveszem, hogy reggeli sütés. Aztán rájöttem, nincs igazam. Nekem kellett volna szólnom, hogy étkezésre lesz, nem verekedéshez.

 Szeretem a dumaszínházas csókákat, télleg, sírva röhögtem már nem egyszer műsorozás közben. De amikor azt mondják (és szinte mindegyik mondja): "tehát így" (időnként cifrázzák is: "tehát akkor így") Na akkor mindig előtör belőlem a zállat és hirtelen szeretném az illető fejét egy tál langyos disznózsírba mártani (legalább kétszer).