Az milyen piszokság már, hogy ideülök, miközben tudom, hogy nem lesz időm írni, mert leragadnak a szemeim és még inget is kell vasalnom, meg zsemléket vajazni, és tudom, hogy akartam mesélni valamit, de már fogalmam sincs mit, aztán meg mióta ideültem, azon jár az eszem, hogy mindjárt bedőlök a pihe-puha ágyikóba és milyen jó lesz nekem. Hűvösen, puhán körbevesz a takaró, én meg csupa libabőr leszek. Ezt úgy imádom!