Megint nekifutunk egy újabb konyhaszekrény elhelyezésének. Pár hónapja már szó volt erről, aztán mindent benyomkodtam valahova és ezzel a témát lezártam. Most megint ugyanott állunk. Kell valami tároló mégis. Egyszerűen muszáj, mert már csak a szekrény tetején van hely, az meg nálunk olyan, mint a Toy Storyban a fölső polc. Ott minden elfelejtődik. Ugyanis nem érem fel. A virágokat már kimentettem onnan, most meg lepakoltam a maradék cuccot is. Nem zavar különösebben a rendetlenség, de nekem is jobban tetszik, ha minden konyhai eszköznek megvan a helye, és az a hely lehetőleg nem a konyhapult vagy az asztal. 

 2006 óta nézem őket. Május vége felé mindig eszembe jutnak, és ugyan nem ismerem őket, mégis izgatottan várom, hogy ki mennyit változott egy év alatt. 

Nemnem, nem az a bosszantó, hogy hány száz kilót pakoltunk arrébb hányszor. Hanem az az igazán bosszantó, hogy szervezetlen volt az egész, és egyszerűen robotnak néztek. Mert ha tisztességesen tájékoztatnak, vagy kiosztják feladatnak, akkor nincs gond. Tudjuk, hogy két hetünk van mindent otthagyott cuccot összeszedni, átválogatni, szemétbe, zúzdába, irattárba tenni. Megszerveztük volna. De így...  

Eh, nincs is kedvem leírni. Lényeg, hogy duplán kellett átrakni a cuccot, és amíg tartott, minden nap megszakadtunk. 

Na és, hogy miket találtunk...