Sajnos tegnap volt némi folytonossági probléma, így aztán nem kockáztattam, mára hagytam a záras epizód folytatását.
A régi elhalálozása után az új zárat É.P. másnap beszerezte és fel is szerelte a hét végén. Kulcsot még nem másoltunk hozzá, így a kisleánynak még nincs.
Hétfőn reggel ültünk a kocsiban és azon elmélkedtünk, hogy hány perccel vagyunk később a szokottnál, és, hogy már a szokott időpont is késői. Erről eszembe jutott, hogy a gyerök még pénteken említette, hogy korán be kell mennie. Próbálnak valami jeleneteket az iskolában, rendkívül titkos. Felhívtam, megkérdeztem reggeliztek-e felöltöztek-e és tényleg korábban kell-e bemennie? Gyerök mondta, hogy igenigenigen, azzal el is rohant, az apró nőszemély meg egyedül maradt otthon. Nincs ezzel probléma, ügyes kislány ő, csak ugye nincs még kulcsa az új zárhoz, meg nem is próbálta még bezárni az újat egyszer sem. Én úgy gondoltam, hogy fölösleges reggel ezzel terhelni, mondtam neki, hogy csak zárja be a középső hevederzárat és ennyi. Alig tettem le a telefont, É.P. elkezdte duruzsolni, hogy dehadeha és sose lehet tudni, és egy zár után nem fizet a biztosító és ez felelőtlenség. Okké. Felhívtam a csajszit, mert az én kulcsom ott lóg a tartón. Megkerestettem vele előbb a kulcscsomót, aztán a kulcsot. Mondtam neki, hogy ügyes, és most menjen ki az ajtó elé. Gondoltam majd szépen megpróbálom bezáratni vele az új zárat hangvezérléssel. :) Kiment. Közben É.P. mondja, nem kell kimenni, elég, ha kinyitja az ajtót és úgy próbálja. Oké. Erre visszaküldtem a lakásba. Ő meg: anyaaa nem tudom kinyitni. :) Ezen hosszú perceket eltököltünk. Nem tudta elfordítani a kilincs helyére szerelt gombot. Mert szerintem az gomb. Én a telefonban, hogy: dede próbáld csak erősen, biztosan menni fog. Közben egyik oldalról É.P. magyarázott, hogy az kilincs és nem gomb, és biztosan bezárta azért nem nyílik, másik fülembe meg leánykám már majdnem ríva, hogy de anyanemmegy. :) Akkor (agyam kezdett elborulni) mondtam neki, hogy nyugodjon meg semmi gond, leteszem a telefont, szólok a mamának, hogy menjen segíteni, aztán újra felhívom. É.P. felhívta anyukámat, hogy menjen segíteni a kisleányunknak. Közben sokat emlegetett édes kisleányom hívott engem, hogy sikerült bemennie, és csak annyi volt a gond, hogy a bal keze nem volt elég erős az ajtógomb elforgatásához. (Naugye, hogy gomb.) :) Oké, akkor újból telefon anyukámnak, hogy vissza az egész. Ezután felhívtam a gyereket, mondtam neki, hogy csak zárja be a középső hevederzárat és ennyi. :) Mindeközben eltelt 25 perc indulnia kellett suliba. :) Letettük. Kb. 5 perc múlva megint hív: anyaaaa nem tudom bezárniii! :) Arra gondoltam, akkor most kezdem a hajamat tépni, közben szépen nyugodtan kérdeztem, hogy jó irányba fordítja-e a kulcsot, de már akkor szerencsére mondta is, hogy sikerült bezárnia. :)) Félóra telefonálás és értetlenség és tanácstalanság után az eredmény pontosan az mint amit én eredetileg is megfelelőnek gondoltam. É.P. kissé dühös volt a gyerekre, én meg mondtam neki, hogy ez hülyeség, mert pontosan tudja ő is, hogy a kisnőcivel nem lehet így boldogulni, ő más típus. Erre É.P., hogy persze, mert épp olyan értetlen mint az anyja. Na ekkor már én is felhúztam magam és irtó mérges voltam. Az út maradék 4 percében nem is szóltam hozzá semmit. :)
Végülis csak ennyi volt. Csattanó nincs, mert aztán persze lenyugodtam, mire beértem már nem volt semmi rosszérzés bennem. Gyorsan elpárolog az én mérgem. Este szépen megmutattuk a kis csajócának, hogy kell bezárni az új zárat. Gyakoroltuk néhányszor. Így nem lesz semmi gond ha legközelebb ő megy el otthonról utoljára. :)