Végre dörög! Talán mintha máris kisebb lenne a buksimban a nyomás. És akkor most a hétvégéről:

 

Szöszke esküvője egész hétvégénket meghatározta. Időnként jólesik az ünneplés/mulatság, főleg, ha ilyen szeretetreméltó emberek fontos napja az ok.

Igaz, nem keltünk korán de ehhez képest is jól megcsúsztunk szombaton. Az egész délelőttöm elment rá, hogy találjak egy azaz 1 darab fekete melltartót. Utálok úgy vásárolni, hogy szorít az idő. Pláne ilyen időigényes dolgot. Volt választék, úgyhogy kb. tucatnyit felpróbáltam, mire találtam egy megfelelőt. Ehhez képest utána kitalálni mit vásároljak az ebédhez, és azt elkészíteni, semmiség volt.

Kettő óra múlt mikor leültünk ebédelni. (13:40-kor álltam neki a kaját csinálni :) ) Szerencsére a késői reggeli mellett hivatkozhattam arra is, hogy még sokára lesz vacsora. :) A kávét csak bedobtuk - húztam is a számat, hogy miért kell úgy sietni - aztán máris muszáj volt készülődni. Valahogy sosem elég az idő. Pedig nem kellett eldönteni, hogy ki miben jön, vasalnivaló is csak a gyerök inge volt. De ugye a kivételes alkalom miatti halvány körömlakkozás és frizurakészítés a kisnőcinek, valamint a mégis melyik cipő legyen és "tényleg jól áll ez a ruha? ne inkább a másikat?", (egyszóval nőkészítés) közben repül az idő. É.P. ezalatt ugyanúgy megjárta a fürdőszobát, felöltözött, utána megtankolta a járgányt, elment borítékot és üdvözlőlapot vásárolni, a maradék időben meg minket sürgetett. :) 

Még sosem vettem részt szabadtéri esküvőn. Most mindjárt láthattam előnyét és hátrányát is. Gyönyörű, bár szeles időben érkeztünk a tóparti étteremhez. Szépen nyírt pázsiton állították fel a virágdíszes kaput, vele szemben kis mesterséges tó természetesen hófehér tavirózsákkal. Míg a napon aszalódva azon töprengtem, vajon miért nem raktak ki a vendégek részére napernyőket, hirtelen fölénk került egy jókora felhő és a nappal együtt eltűnt a meleg is. A szertartás alatt végig lúdbőrös voltam és nem a meghatódottság miatt. Az anyakönyvvezető mikrofonba beszélt, őt többszáz méterrel arrébb is kiválóan lehetett hallani. A főszereplők nem jutottak ilyen lehetőséghez, így csak a pezsgőzésből sejtettem, hogy igent mondtak. Szerintem az egész násznép alig várta, hogy valami melegebb helyre kerüljön. :) Szerencsére nem húzták soká a dolgot, és persze mire elkezdtük a bevonulást, a napocska újra kisütött. A menyasszony igazán szépre sikeredett ezen a jeles napon. Általában minden menyasszony szép. Legalábbis ezt mondják. De én láttam már csúnyát is. Igaz, hogy csak egyet, de láttam. Biztosan nem szerelemből ment férjhez...

A vacsora előtt volt egy tányértörés és seprés, meg vagy félóra tengés-lengés, de aztán beindultak az események, és szinte csak kapkodtuk a fejünket. 

Innen folytatom, és még addig is két sötét kép:

Ma egész nap kótyagos vagyok. A fejem is nagyon nyomott, ez biztosan az időjárás hirtelen változása miatt van. Éjjel jólesett a hűvös levegő, de már tegnap délután is csak arra voltam alkalmas, hogy nézzek kifele a fejemből és az is erőfeszítés, hogy a szemeimet nyitva tartsam. Először a kialvatlanságra fogtam, de ez sokkal durvább annál. Egyszerűen nem tudom irányítani. Alig várom, hogy végre elkezdődjön a vihar!

"Langy esők jönnek.."

A fenti verssor ugrott be, illik a mai naphoz. Reggel áztunk menetközben. Erről eszembe jutott, hogy hétfőn is eláztam, bónuszként pedig egy nagyon kedves bejegyzést olvastam a tócsákról...   Ja, és múlt héten volt az a reggel, mikor É.P. bejelentette, hogy kocsival megyünk. Aztán már a kádban álltam habos fejjel, amikor bejött és azt mondta, hogy á, mégis inkább motor. Még jó, hogy a forróságban hamar kiszáradt a bukó.

Nos, ma akkor kezdett rá, mikor elindultunk. Nem volt valami erős eső, inkább csak amolyan pötyörgős. Csakhogy egyre sűrűbb lett, félúton muszájból megálltunk felvenni az esőruhát (ha már magunkkal cipeltük). Vidám egy esőruhám van! Piros-narancs. Mikor megvettük, felpróbáltam a boltban egy rövidke 20 perces előadás keretében. Pedig volt hozzá ülőalkalmatosság, nem kopogtattak esőcseppek közben a fejem búbján és még csak nem is sürgettek. :) Na azóta volt alkalmam gyakorolni, így jelentősen lecsökkent a belebújásra fordított idő. Természetesen nem veszem le a sisakot, mert eláznék. Sőt, most a kesztyű is rajtam maradt. Érthető módon ügyetlenkedtem. É.P. segített, elrendezte az elejét, még meg is kérdezte, hogy: jé, a tiéden nincs zippzár? A bukótól nem láttam a combom feletti részeimet. Visszapattantunk, szerencsésen beértünk. Vetkőzés közben azt mondja nekem: így jöttél? Akkor láttam, hogy teljesen szét van nyílva a tépőzár. Egészen a combomig. Vagyis nem is lett összecsukva. Én meg azt hittem azt rendezgette. Hát ezért éreztem szellősebbnek a ruhát! :)

Hétfőn délután a villamosra várakoztam éppen, mikor eleredt. Szeretem az esőt. Csak a novemberi meg a téli esőt nem. De ez ugye június utolsó forró napján esett. Élveztem a bőrömre cseppent hidegséget. A hévnél nem is álltam be a fedél alá, félős várakozók közé. Örültem neki, hogy elázok. Hogy elázhatok, ha éppen úgy akarom. Mi történhet? Legfeljebb nem illek a normálisok közé. :) Mire a szerelvény megérkezett, a hajam nedvesen tapadt a hátamra és a kis pántos ruhám eleje nagyon viccesen nézett ki. A legjobban kiálló részig merő víz, onnan egyenes vonalban teljesen száraz, az alján a lábaim felett újra két vizes félkör. Mintha két különböző színből állna. Szerencsére a hátizsákban lapult É.P. fehér pólója, nem kellett vizes cuccban hazamenni. (A miniruha+magassarkú egy pillanat alatt bőrgatya+póló kombinációra változott. Plázamacskából rocker.)

Langy esők jönnek s föld illata száll,
és köröz a légben majd fecskemadár,

és ungnak a békák az éji tavon,
és szilvafát lenget a lágy fuvalom,

és a rigók mondják és torkuk remeg
a kis kerítéseken éneküket,

és nem beszél senki a háborúról,
s nem kérdezi senki, hogy lesz-e s mikor?

S nem kérdezi semmi, se fű, se madár,
hogy hol van az ember, jaj, hova már?

És új tavasz ébred és kezd életet,
és hogy mi elmúltunk, nem látja meg.

Sara Teasdale

Délután, a villamosra várva egy alattomos, ám annál kellemesebb szellőcske fellibbentette a hátsómról a szoknyát. Mivel egy fia szem elragadtatott kiáltást, tapsot vagy elismerő felhördülést sem hallottam, arra kellett következtetnem, hogy a kutya se látta a mutatványt.

A villamoson mellettem álló lánynak álomszép bőr jutott. Cserélnék vele! Persze úgy 10-15 évvel fiatalabbnak tippeltem. Bár egyre inkább nem kunszt nálam 10-15 évvel fiatalabbnak lenni. Ráadásul kövér is vagyok. És hogy van az, hogy mindenki bombázó hozzám képest? Teljesen lelombozódtam.  Megint elaludtam menet közben, pedig már hónapok óta nem fordult elő! Mindezek tetejébe végtelenül aggaszt, hogy borzasztóan fog állni rajtam a ruha szombaton szöszke esküvőjén...

Tegnap este csomagoltam a mai reggelit É.P.-nak. Fogtam a kis nylontasakot, beleraktam a kaját. Alaposan le akartam zárni, hogy reggelre ne legyen hűtőszaga. Tehát megragadtam a két fölső csücsköt és gondoltam hogy jól megforgatom, aztán az így megcsavart fülecskéket terveztem összekötni. Nagy svunggal nekiestem. Kb a második fordulatnál a zsemlék másképp döntöttek, és legnagyobb megdöbbenésemre teljesen váratlan fordulattal kilőttek a zacskóból, majd egészen a másfél méterre lévő konyhafalig repültek. A fal azonban keményen tartotta magát, s ezzel megállította a szökevényeket. :)

Hihetetlen piszkos tud lenni az ember keze a papírtól. Elég, ha megfogsz néhány borítékot, gépelt lapot, esetleg levelet. Semmi bajom vele, szívesen pakolok, kutakodok bármilyen régi papírok között. Nem zavar a szag, sem a tartalom, csak utána legyen lehetőség a kézmosásra!

Ugyanez érvényes az utazásra. Nagyon ritkán ülök le a városon belül használt tömegközlekedési eszközökön. Főleg a metró plüss üléshuzata irritál. Elképzelem, ahogy az apró szövetszálak - mint milliónyi csilló - szedik össze a láthatatlan koszt, bacikat és egyéb "nyalánkságokat". Hiába gondolok arra, hogy biztosan takarítják néha, és hiába nem hiszem, hogy veszélyes volna azért rögtön érkezés után kezet mosok. :)

(Muszáj hozzátennem, nem vagyok finnyás. Ma is szeretek sarazni, kitakarítom a legmocskosabb akármit is, megtisztítom a halat, nincs undorom a vértől, ha muszáj volt, még a Sziget-en is elmentem wc-re, szóval: nem vagyok finnyás. :) )

Vegyes egy nap ez a mai. Délelőtt csupa vidámság, aztán totális kidöglés, végül estére szomorodás. Hm...

 Most bekuporodtam a kanapé sarkába és mindenfélék eszembe jutottak. Először is az, amit R. mondott. A multkori beszélgetés alatt előkerült az emberek-szerepek téma. Végül arra jutott, hogy álszerény vagyok. Persze tiltakoztam, de egy kicsit azért igaza van. Tudom az értékeimet, de általában igyekszem alábecsülni magam. Ő azt mondta, hogy ismer és tudja milyen vagyok, de vajon aki frissen ismer meg, az tudni fogja-e valaha? Ezen elgondolkoztam. Az általános iskola jutott eszembe, vagyis egy volt osztálytársam, N. Iskola utáni első évben voltam nála egyszer, arról beszéltünk, hogy össze kéne hozni valami találkozót. Én csak kedves voltam. Szerintem. Aztán később egy másik volt osztálytársnőm mesélte, hogy N. azt mondta neki, hogy érezte rajtam, kisebbségi komplexusom van, mert nem vettek fel  a gimnáziumba, "csak" középiskolába. :D Pedig én tényleg csak kedves és udvarias voltam.

Lehet, igaza van R.-nek. Én ugyan nem érzem, hogy álszerény lennék, de szerinte hozzámnőtt a szerep. Váltig állítom, hogy csupán tisztában vagyok magammal, és tudom, hogy:

 nem vagyok okos, de intelligens igen. Nem vagyok szép, de vonzó igen. Nem vagyok jó, de kedves igen.

A pénteki buli alatt egy alkalommal mikor kinéztem az ablakon, az utca túloldalán megláttam egy reklámtáblát. Alatta lámpa, hogy sötétben is jól látszon. A lámpából pedig vastag füst áradt. Mint a füstgépekből. El nem tudtam képzelni, hogy minek? És főleg hogyan? Aztán később rájöttem. A lámpába berepülő kis rovarok füstöltek, miközben a rovarmennybe távoztak.

KFT - Éjjeli lepkék

Az éj leszállt körém,
és forró a levegő,
és hív egy hang,
hogy menjek, hogy menjek.

Tárva az ablakom,
hűvös a homlokom,
és érzem,
hogy lassan szőrös szárnyaim nőnek.

Hatalmas lepkévé változom,
kiszédülök az ablakon,
és szállok
a téren egy neonlámpa felé.

Bűvöl a fény,
kerget a vágy.
Járjuk a táncot a lámpa körül.
Bűvöl a fény,
gyorsul a tánc.
Ki beáll a körbe,
az már soha nem menekül.

A pénz meg a csillogás,
a démoni csábítás,
vágyakból szőtt millió szál
fogva tart.

Mennyi ember itt repül,
sok ismerős arc a fény körül,
elbódított éjjeli lepkék
sűrű felhője száll.

Bűvöl a fény,
kerget a vágy.
Járjuk a táncot a lámpa körül.
Bűvöl a fény,
gyorsul a tánc.
Ki beáll a körbe,
az már soha nem menekül.

Ez még tegnap este történt

Gyerekek veszekednek, sőt, ütik egymást, hiába szólok! Ezt nagyon nagyon nem bírom. Oké, akkor jutalmul nem lesz mese. Mindegyiket elzavarom aludni. Kicsit később megyek takargatni/puszilgatni. Drága kisfiam kitárja a karját és ezt adja elő: tudod Anyika, attól függetlenül, hogy mit csináltál, azért én még szeretlek! :)

Van egy törött üvegpoharam. Nagyon szépen tört el. 2 darabban vettem ki a mosogatógépből. Mintha valaki vagy valami közvetlenül a pohár feneke fölött egyszerűen levágta volna a többi részt. Ferdén. Szóval tetszik és gondoltam lehetne csinálni belőle valami szépet. Mécsesre borítva klassz hangulatot adna. Van üvegfestékem. De mit fessek rá?

Ja, egyébként ebben a pillanatban meglepetés kiránduláson mulatok a gyerkőcökkel. Ha minden igaz, a Csodák Palotájában nyúzunk valami játékot épp. :)