Jól kicsináltam magam. Végülis fél3-ra már aludtam. :) 5:15-kor meg ébredtem. Muszáj volt kelni, mert tömegközlekednem kellett. Ez nem különösebben gond, kiváltképp, hogy ma már igen ritkán fordul elő. Nőcisre vettem a figurát, valahogy nekem az állomásra rohanás, összetartozik a tűsarokkal.  Délután elégé magam alá kerültem, de jött a kolleganőm csacsogni, és megmentett.

Amiről akkor írni szerettem volna, az a hajnali levegő illata. Az a friss zölddel, virággal teli illat, mi belopódzik az orromba, s onnan képeket, emlékeket előcsalogatva nyomul a fejembe. Nagyon szeretek napkelte táján járkálni a városban. Az utcákon kevés az ember, én frissnek érzem magam a levegőtől akkor is, ha csak néhány óra alvás jutott. Emlékszem arra az augusztus végi reggelre ami miatt elkezdtem ezt a bejegyzést. Fáradtan keltem, de muszáj volt menni. Természetesen szokásomhoz híven rohantam. Hűvös hajnali levegő csípte pirosra mindkét combomat, közben meg szinte folyt rólam a víz. 13 fokot mutatott az óra és az jutott eszembe, ezt a 13 fokot ősszel már hosszúnadrággal, kardigánnal fogjuk viselni. Valahogy már akkor úgy éreztem, hogy ősz van. Emlékszem a következő forró hétre. A nagy melegek ellenére is őszi hangulat vett erőt rajtam. A napsütés szöge, a színek, a füstszag, néhány színes levél. Amúgy az ősz az egyik kedvencem az évszakok közül. (nyilvánvaló hülyeséget írtam most le. ezt a mondatot leírhatnám bármely évszakkal, éppúgy igaz volna.) Most már szeptember közepe van, ahhoz képest nagyon hideg, és felhős idő. Igazi őszt szeretnék már. Azt, mikor a színek mélyek és teltek, 120 féle árnyalatban pompáznak a fák, lehet levelet, termést gyűjteni... várom...

Jön, agyonpuszilgat, aztán elkezd ömleni belőle a szó. Most épp a távirányítós rakétáról. Hogy működik? Hogy tudjuk kiszámítani, mikor kell kioldani a fékezőernyőt, az hogy nyílik ki... Csak nézem, és hallgatom az előadást. Gondolataim elkalandoznak. Először csak az van a fejemben, hogy mennyire imádom. Aztán csodálom a gyönyörű, okos szemeit. Legszívesebben megölelném. Vajon eláruljam neki, hogy lövésem sincs arról, mit beszél? Nem létezik, hogy ez a tökély volt a pocakomban, nem tudom elhinni, hogy akkora volt, mint a kispárna...  :)

Ülök a gép előtt, talán sikerül végre új hátteret választanom. Közben persze szól a zene. Először találtam valamit. Úgy éreztem illik az éjszakához. Megnéztem pár táncos filmecskét, aztán eljutottam ide, ami annyira már nem hozott tűzbe, viszont újra megtaláltam miatta egy másik zenét, amit éppen hallgatok.. Még következik egy Shakira, aztán irány az ágy.