Nem Teljesen véletlenül rátaláltam egy gyerekkori kedvencemre! Most nagyon örülök, és egyfolytában Gigliola Cinquett dalát hallgatom. :) Emlékszem rá, hogy apukámnak volt egy orsós magnója, amit aztán megörököltem tőle, a szalagokkal együtt. Most sok zene fog következni. Mert mindegyik kicsit kedvecem a mai napig.
A tegnapi, kellemes semmittevős napnak indult. 10 körül reggeliztünk, volt tésztába csavart virsli a kisasszonynak, :) piritós, vaj és kis kaviár a ház urának és a fiatalúrnak, nekem meg tejeskávé hidegen, 3 és feles tejből. :) A mennyei falatok után lógattuk a lábunk, én barbiztam egy keveset a csajszival, a fiúk meg NatGeo-n művelődtek. Bőven egy óra után ebédeltünk. Nem különösebben erőltettem meg magam, pörköltet dobtam fel és kagylótésztát köretnek. Annyira tele voltam a reggelitől, hogy nem is ebédeltem, csak odaültem a többiekhez. A kávé után mostam egy keveset, muszáj volt a gyerkőcök cuccát rendbetenni. Rendet raktam a konyhában, aztán, úgy megültem. Hat óra körül egyszercsak valami történt. Rámjött a valamit kéne csinálni érzés. :) Leánykám persze mindenben benne van, amiben én is, hát nekiálltunk festeni. Ő a nyaralás alatt készített agyagcuccait, én meg azt a törött poharat, amit már egyszer említettem. És ha már belelendültünk, cipősdobozból készítettem egy takarót annak a csúnya izének is, ami a konyhafalon van. Valami trafóféle. Irtó rondán nézett ki. Csak úgy meztelenen lógott a falon. Most azért sokkal kellemesebb. Ha már eleget láttuk, akkor meg egyszerűen lecserélem a dobozt. :)