Megfagyott a padlizsánom. Valaki az egyelőre még 3 fős családom (míg agyon nem csapom) tagjai közül, átállította a hűtőt 5-ös hűtésre, mitsem törődve az én kis padlizsánommal. Pedig padlizsánkrémet akartam csinálni belőle. Fokhagymával és tejföllel. Bár, most, hogy belegondolok, nincs itthon tejföl. :) Azért megpróbálom. Közben, ha már a hűtőben jártam, rendet is raktam benne, és -ó borzalom- találtam egy kislábasnyi húslevest. Hogy mikor volt nálunk utoljára húsleves, azt ne kérdezze senki, mert én már nem emlékszem rá. Levest kiöntöttem, lábast alapos fertőtlenítésnek vetettem alá, a mosogatóval egyetemben.  Valamivel sikeresen végigkaristoltam a karomat. Furcsa, mert már csak a sebet vettem észre. De ez van, mikor elkap a gépszíj. :) Most belelendültem és mindenhol rendet akarok rakni, hogy mikor szeptember elején itthon leszek, már csak takarítani kelljen, meg könyveket csomagolni. Robbantottam a konyhában is. Kaptam egy új kisszekrényt. Mivel plusz helyem keletkezett, átpakolom az amúgy szorosan lévő terítőket a fiókosból. Akkor elférnek majd a gyógyszerek is. Meg a titkos kuplerájos szekrényemet is felszámolom. :) Végre lesz helye a mézeskalács kiszúró formáknak, meg annak a temérdek kütyünek és marhaságnak, amit az évek alatt összegyűjtögettem és cipeltem lakásról lakásra. Az is igaz, hogy kíméletlenül megtizedelem az állományt. Ha valamit nem használ az ember több mint egy évig, akkor anélkül teljesen jól elboldogul az életben. A ruháknál is ezt szoktam csinálni. Muszáj. Nem halmozhatjuk fel az összes dolgot, amihez hozzájutunk az életben. Csak a legfontosabbakat tartom meg. Amikhez valami emlék fűz. Vagy amik jellegzetesen visszaadják életem egy korszakának hangulatát. Egyfelöl jó, hogy még így is gyarapodik az emléktár, másfelől meg... :) Eszembe jutott valami, úgyhogy ezt most kiegészítem. Van két hely, ahol korlátlanul gyűjthesz, mégis marad szabad zug. Ahova amit és akit csak akarsz eltehetsz. És akit/amit ezekre a helyekre jól elraksz, az veled lesz mindig, még akkor is, ha akár évekig sem használod. :)

Fiacskám poénkodik: anyaaa, a szinkronúszóknak kötelező mindent egyszerre csinálni? Szóval, ha az egyik vízbefúl, a másiknak is kötelező? :)

Hosszúra nyúlt az éjszaka.

Még mindig tart a tegnapi hangulat. Ugyan felkeltem reggelit készíteni, de ezzel be is fejeződött az értékelhető cselekedetek sora. Ebéd gyorsan a sütőbe, aztán délelőtt hevertem egy félórát. Kidőltem.

"We're walking in the air
We're floating in the moonlit sky"

Heverek az ágyon, csukott szemmel. A zene betölt. Vagy kitölt. Nem tudom eldönteni, mint ahogy azt sem, hogy könnyű vagyok és lebegek, vagy súlyos vagyok és süllyedek...

Mindenesetre sikerült kicsit felélednem. :)  Kellene készülődni az iskolára, de ez ma sem fog összejönni. Holnap meg anyukáméknál lesz ebéd. Még egy közös ebéd, míg a tesóm itthon van. Aztán fél évig nem látjuk. Nagyon aggaszt, hogy elmegy. Miatta is meg a sógornőm miatt is. Nem lesz könnyű nekik, de nekünk sem. Anyukámnak főleg nem. Azt hiszem beszerzek neki valamit ami majd vigyáz rá, meg szerencsét hoz neki. A tesómnak.

Csináltam fényképeket, hogy kicserélhessem a lap fejlécében lévőket. Csak még a jóistent kell megkérnem, hogy segítsen infot szerezni arról, hogy is kellene kicserélni. :) Lefotóztam a csigaház darabkákat, amiket legutóbbi dunai kirándulásunkon szedtem össze. Még így törötten is nagyon szépek. Nem tudom mi az oka, de odavagyok a közeli fotókért, amiken látszik minden kis apró részlet.