Mondtam már, hogy szeretem a meglepetéseket?

Pedig de. :)

Csodás nyarunk volt.

Ma este a fiam megajándékozott, így részem volt vele egy nagyon bensőséges és komoly beszélgetésben. Azért nevettünk is sokat közben. Igazán boldoggá tett vele, hogy végre nem csak nemet hallottam tőle. Azt hiszem nagyban köszönhető ez annak, hogy a hugával mostanában rendszeresen különvonulunk fontos, magánjellegű dolgokat megbeszélni (igen, fiúkról meg barátnőkről meg szerelemről, de főképpen fiúkról, meg arról, hogy miről beszélgetnek a fiúk), meg annak, hogy tegnap közösen raktunk rendet a szobájában. És nem olyan tessék-lássék módon, hanem mindenhol, így tegnap is jó estém volt. Holnap meg... holnap nagyon jó estém lesz.

Ilyen pocsék hetem talán két éve volt utoljára. Egyszerűen kimerültem. Elfogyott a jókedv belőlem. Meg az érdeklődés. Üres lettem. Bizony még sírtam is picikét. (Bár az egész jólesett.) A pénteki nap hozta meg a kedvem kicsit. Az a Gergely-napi meglepi. :) Nem alakult rosszul a délelőtt, mire hazafelé robogtunk már kezdtem magamhoz térni. É.P. a kocsiban futólag, mintha valami igazán bagatell dolog lenne, megemlítette, hogy megvannak a jegyek. A JEGYEK! :) Azok a jegyek, amiket már hónapokkal ezelőtt megrendeltünk. Aztán, mintha még ennyire se lenne fontos, hozzátette, hogy ha már a jegyek megérkeztek, megnézte a repülőjegyeket is, és mivel jónak találta az árat, hát meg is rendelte mindjárt. :) Alig hittem a fülemnek. Alig. De így igaz, már megvannak a jegyek, vagyis május végén Berlinbe megyünk, Schiller koncertre. :) Ó, ó... :)

Hétfőn délelőtt hóvirágokat láttam egy kertben.

A másik blogom kimúlt.

Megvolt a farsang és túl vagyok a 3 nap szabin. (undok fájás)

A hátsóm még mindig fáj. (francba)

A tavasz pedig itt van a nyakunkon. Végre! :)

Külföldön él, távol innen. Csak akkor jön, ha hívják. Dehát úgyis levelezünk, gondolja ott messze. Nem, fogalma sincs arról, hogy mennyire hiányzik. Nem hívhatom fel, már nem a szomszéd irodában ül. Nincs netes társalgás, hiszen este más a program, mindkettőnknek van dolga. Levélben finoman szólva is szűkszavú. Amikor végre hazajön és találkozunk az tényleg vidám, intenzív és eseménydús, csak éppen igen röpke. Nincs idő komolyabban belefolyni egy beszélgetésbe, néha olyan mintha teljesen idegen lenne. Sietni kell, hogy legalább egy jó kávézás/sütizés beleférjen, hiszen mindig intézni kell valamit (mikor nyit a posta?), vagy várják, sietni sietni mert sok a dolog... és huss, már el is repült újra. Én meg örülök, hogy láttam, közben pedig már tudom, hogy hamarosan újra nagyon fog hiányozni, újra csak várom majd, minden nap megnézem az egyetlen képét, hogy a szemem se felejtse, és legalább gondolatban megölelem. És ez már másfél éve így van. Ritka vendég, de még mindig kedves a szívemnek.

Tegnap volt itt másodszor is a cég villanyosembere, és már az is nagyon jólesett, hogy nem felejtett el bennünket, az meg valami fantasztikus élmény, hogy megígérte tegnap, hogy jönnek kora reggel(!) azé, mer nekünk akkor jó(!) szerelni, és, és JÖTTEK! :) Két lámpát full kicseréltek (30-ról 15 évesre), a többit meg feljavították normális (újabb) fénycsövekkel. Nem tudok többet mondani, ezt is csak  könnyekkel a szememben: LÁTUNK. (És nem, nem a zúj lámpák sütötték ki :) )

A fehér teának szénaillata van. A harmadik korty után meg szénaíze is. Azért én szeretem, a nyárra emlékeztet.

Nyilván fürödni mentünk, de a három napba még belefért sok nagy séta, kávézás/sütizés, jó kajálások. Kedd este pedig, az út fénypontjaként, egy valódi stricit is láttunk az étteremben, két "lányával". A lányok kis adag kaját kaptak, ő egészet. Gondolom nem véletlen ez, teli hassal kevés munkát lehet jól végezni.  Két asztallal arrébb ültek, de hallottuk a fickó vacsora közbeni telefonálásának minden szavát. Ha akartuk, ha nem. Egyik csaj farmernadrágban volt, a másik meg egy akkorika kicsike szoknyában, hogy még az én legrövidebb szoknyám is hosszabb, ő meg vagy 20 centivel magasabb volt nálam. A nők rettenetesen tisztelettudóak voltak és a telefonálástól eltekintve teljesen hétköznapian viselkedtek. Ezen az érdekességen kívül még egy dolog megfogott a kirándulás alatt. Megnéztük a vármúzeum kiállításait, köztük a huszárokról szólót is. Na ebben volt szó egy Selmeczi László nevű emberről. Az egész élettörténetét leírták, sajnálom, hogy szinte csak szavak ragadtak meg a fejemben. Egész fiatalon komoly eredményeket ért el mindenféle lovas versenyeken, megnősült, részt vett a II. világháborúban, utána nem volt hajlandó belépni a pártba, mondván ő a hazájáért tett eddig is mindent és nem a pártért. Akkor aztán volt haddelhadd hirtelen leszerelték, bizonyára kitelepítették, igazán csudaszépen bántak vele. Ő meg a maga módján beintett, sikeres kertész lett és írt pár könyvet is. Meseszerű történet, talán ezért hatott rám annyira. Nagyon tetszett! Aztán láttam még az egyik szobában, vagy két tucatnyi kis fényképet a falon, II. világháborúban meghalt huszárokról. Némelyik rettentően fiatalon harcolt és veszett el. Érdekes volt látni az arcukat, elképzelni milyenek lehettek a fényképarc mögött. És a festmények meg régi fotók, hihetetlen porcelán- és üvegtárgyak... szerintem legközelebb is megnézzük, ha ott leszünk Sárváron. Amúgy meg, egyszerűen csak élveztük az egész együtt töltött hetet.

El akartam mesélni, a múlt hetet,mert annyira jó volt! Aztán elbizonytalanodtam kicsit. De hát ez az én naplóm, márpedig a múlt hét annyira jó volt, hogy később is emlékezni akarok rá. Szerdáig persze semmi. Szinte semmi. :) Csak munka meg egy kis levelezés. Meg kíváncsiság. Nagyon is kíváncsi voltam, hogy mit fogok enni, mert egyetlen forint sem volt nálam. Viszont csütörtöktől....

Először ilyen szépet kaptam (fogalmam sincs mi történt a kiszolgálólánnyal, soha nem kaptam még ilyen igazi, mintás kávét):

 Aztán találtam egy ötszázast a táskámban. Juhéj!

Péntek mindenképpen jó nap, táncolok meg minden, de most ráadásképp teljesen rendben volt az öltözékem.

Szombaton a barátnőm lehívott a ház elé. Lazán behajtott, kipattant a kocsiból, azt mondta ajándék, és ezt nyomta a kezembe:

Tudta, hogy szeretnék egy ilyen medált és gondolt rám. Aztán volt ugyan egy aprócska konyhai balesetem, de a délutáni séta és filmnézés a gyerekekkel, teljesen elfeledtette.

Vasárnap ebéd után elindultunk gurulni egyet. Ez már így is annyira jó volt, hogy alig bírtam magammal, de a csúcsot a meglepetés gokartozás jelentette. Csak egy menet, de végig vigyorogtam.  Levezetésképpen este anyukám zárta a hetet egy rakás koktél- és barbapapa-paradicsommal (nem tudom, hogy hívják ezt a sárga körtealakút. Vagy inkább tekebábura emlékeztet.) Nem tudok többet mondani, elképesztő hét... szeretem a jó meglepetéseket.