Imádom, ha valaki tud semmivel sem törődve, igazán nevetni. Úgy, hogy: leesik a székről, térdét csapkodja, már nem kap levegőt, folyik a könnye is közben, a szeméből csak egy csík látszik, már fáj a hasa de még mindig csak nevet, és nevet.

Nos, való igaz, úgy szép, ha zajlik. És ez most aztán belehúzott. Az emberlánya hazajön a nyaralásból, a könnyeiben fürdik örömében. Gondolja nyugi van, sőt tán uborkaszezon. Aztán csak nem győzi kapkodni a fejét... új blog itt, költözködés ott. De akit én szeretek olvasni azt úgyis megtalálom. Most megyek aktualizálódni. Pofám leszakad a csodálkozástól... de télleg! Na ez meg most olyan izésül hangzott. Pedig nem is, mert én már tegnap is nagyon boldog voltam, ma meg csak örömködök az újdonságoknak. Ja és még csak annyit, hogy a változás életben tart.

újblog régiblogújhelyen

Délelőtt füstszag kanyargott be az ablakon. Szeretem érezni. Minden évszakban más emlékek jönnek elő tőle. Akartam írni, hogy ugyanarra az illatra, de ez nem igaz, minden évszakban más a füstszag. Az őszi, kicsit kesernyés, didergős, de mindig romantikus, köszönhetően annak a november eleji lopott rózsának. (Ja, hát szép is az a második első szerelem! Lehet sétálgatni estefelé kéz a kézben, találni egyetlen szál csodásan kinyílt hatalmas rózsát, megszagolni, hazamenni, fél óra múlva az ablakon kopogtatást hallani és a rózsát ott találni.) Naná, hogy lepréseltem. Hát rózsalelkű királykisasszony voltam akkor még!  A téli, az az új év füstje. A jéghideg levegővel együtt csavarja az orrom. Valahol tüzet raktak. Ha lehet benne érezni a megpörkölődött bőr szagát is, akkor valahol disznótor van. Ha nem, akkor fogalmam sincs mit égetnek. Tüzet ilyenkor? Sosem értettem miért. Csak az biztos, hogy csípős, és szeretnék tőle a tűz mellé állni.  A tavaszi füsttel húsvét előtt lehet találkozni, főleg reggelenként. Langyos szél hozza, rendszerint a füstöltsonka, kolbász, tojás, cékla, kalács, virágzó kopasz fák, képeivel (na összefutott a nyál a számban, de nem a fáktól), meg azzal, ahogy hetedikesen gondosan besütöm a hajam, és tökéletes loknikkal, moccanatlan várom A Lovagot. Ő meg nem jön el. Sőt. Többé egy szót sem hallok felőle. Pedig egy igazi kalocsaimintás tojást tettem félre neki. Ez már annyira régen volt, hogy kedves emlék lett belőle.  És végül a legjobb, a nyári füst. Az aztán a csudajó! Nyáron a nagymamámnál a felnőttek jó kis tüzet raktak a hátsó udvarban álló katlanba. Onnan jött a füst. A bádogkádat majdnem telihordtuk a kútból, aztán jött a mamám, néhány vödörnyi lobogó vízzel. Kizárólag melegvízben fürödhettünk, nehogy megfázzunk. Volt, hogy hárman pancsoltunk egyszerre. Amikor kicsit hűlt, jött az újabb eresztés. Persze nem szálltunk ki, csak a kád másik végébe húzódtunk. Ott visítoztunk, közben meg a mama vagy a papa mondogatta, hogy vigyázz, forró, és öntötte a másik végén az utánpótlást. Egész délutánokon át fürödtünk. Aztán az is van még, hogy nyaranta bográcsozunk. Vagy grillezünk. Először csak a tűz van, hogy jó vastag parázs legyen belőle. Aztán készül a halászlé, gulyás, pörkölt, pacal, vagy csak rács kerül a tűz fölé, arra meg hús, paprika, virsli, a parázsba meg hagyma és krumpli. Farkaséhesen üljük körül a hosszú asztalt, és zsongás van, sötétedés után meg lángnyelvek nézdegélése. Ez a legjobb.

-Anya, anya... van neked egy nagy hibád.

-??

-Nem lehet téged eléggé szeretni.

Csak tudnám, honnan tanulják ezt a kölykök...

Jaaaajj nagyon fáratt vagyokén. A múlt hét szép volt és eseménydús! Úgy kezdődött, hogy a vírusok miatt megfagyott szegény gépem, és összesen 6 órába került, hogy végigmenjen rajta a vírusirtó. Hétfőn még döcögött, kedden beállt, szerda délutánra sikerült rendberakni. Viszont újra van hangom, végre megkapom a leveleket, sőt, ha küldök, az is megérkezik egy napon belül. Juhéj! Mivel kedden semmit nem tudtam csinálni, egy órával korábban leléptem és hazabuszoztam. A buszon lovagom is akadt, de aztán ezt hamar kihevertem. Estére várt az én kedvenc fodrászbarátném. Ritkán járok hozzá, hát ilyenkor engem fodrászol utoljára, aztán elmegyünk valahova egy levesre vagy desszertre. Későn végeztünk, mondtam neki, hogy készülődjön, én addig összesöprök. Furi volt mikor kijött és megállt mellettem, de nem sejtettem, hogy így meglep. Előhúzott a háta mögül egy gyönyörű csokrot, hogy ezt a névnapomra. A névnapom hetek múlva lesz majd valamikor. Nagyon megölelgettem, és egy kicsit nem láttam jól. Még egy ilyen nőszemélyt! Szeretem na! Nem először csinálja ezt, de minden alkalommal kiborít (persze jó értelemben) vele. :)

Ugye milyen szép?

És persze kedvenc fodrászom mindenhol ügyfelekbe botlik, ennek is köszönhettük azt a remek kávét amit ittunk, és bár nem kaptunk karfiolt, ez kizárólag azért volt, mert egyáltalán nem találtak a konyhán. Különben csináltak volna nekünk, úgy is, hogy az étlapon nem szerepelt. :) Nagyon vidám estét töltöttünk együtt, ettem egy remek vadragu levest és egy részeges kehely nevű izét, ami somlói volt kévélikőrrel és fagyival. Már másnap kerültem ágyba, hát innen indult a mostani fáradtság.

És újra virágzik a repce.

Régen volt ilyen hangulatú éjszakám. Mindenki alszik és én kicsit egyedül vagyok. De ez nem a magányos egyedüllét, ez az a fajta, ami néha kell.

Annyi levél van a postaládámban, hogy csak na! Egyszer majd fogom és kitörlöm az egészet. Már rég követhetetlen, hogy mi a fontos belőle és mi nem az. Ott van az egész ömlesztve. De azért jó is volt beleolvasni... jó is meg rossz is. Olyan, mint a könyv. Némelyik beleivódik az emberbe körítéssel együtt. És már egész életemben -ha beleolvasok- érezni fogom a történettel együtt azt is, milyen volt a világ körülöttem és milyen érzéseim voltak, mikor először olvastam.

A mai nap tehát jó nap. Délután motoroztunk. Még mindig imádom! Mikor elérkezik a tél utáni első motoros kirándulás, az fantasztikus érzés. Irtóra szeretnék már két keréken gurulni, de kicsit tartok is tőle. Elfelejtem feltenni a kendőt, sálat; és vajon hol van a kesztyűm? Ilyenkor még sok a ruha, szinte páncélként tart. A dzseki zippzárját úgy kell felrángatni, és ha végre sikerül, nem kapok levegőt. Aztán előreszólok, hogy jövök... felülök... és attól a pillanattól vigyorgok. Egyfolytában vigyorgok. És egészen addig vigyorgok, míg a lábam újra talajt nem ér. (És ez a következő hetekben is így marad.) Közben gurulunk, érzem az illatokat, figyelem, hogy változik a táj. Füst és virágillat úgy váltakoznak, ahogy a falvak és szántók. Aztán erdő következik, valami teljesen más. A fák még csak ébredeznek, de a bokrok, cserjék némelyike már egész tele van az zöld levélkezdeményekkel. Pillanatra becsukom a szemem, beleélem magam milyen lesz ha már zöldell az egész. Amint újra kinyitom, meglátom a tavat. És a tó olyan kék, mint utoljára tavaly ősszel. A kanyargós kis utakat autópálya váltja. Végre megindulunk igazán. Húz a motor, érzem milyen erős, mennyire könnyedén száll, és imádom! Na igen, itt a tavasz! :)

Fordította: Cat


Merüljön feledésbe

Merüljön feledésbe, mint ottfeledett virág,
Mint parázs, mely lángként aranylott egyszer,
Merüljön feledésbe, míg világ a világ,
Időnk, szívélyes barát, minket vénné teszel.

Ha bárki kérdi, mondd, már elfeledted
Mikor? Már meg sem mondható,
Mint a virág, mint a tűz vagy lépések zaja,
Mit elnyelt a tavalyi hó.

/Sara Teasdale/

THE LOOK

Strephon kissed me in the spring,
Robin in the fall,
But Colin only looked at me
And never kissed at all.

Strephon's kiss was lost in jest,
Robin's lost in play,
But the kiss in Colin's eyes
Haunts me night and day.

 

/Sara Teasdale/

Csak úgy.

Itt gőzerővel zajlik a boldogkarácsony... majd jövök egyszercsak.

Igaz, hogy addigra elfelejtek mindent amit most le akartam írni... vagy, ha nem felejtem el, akkor addigra már nem lesz aktuális. Ma reggel is úgy terveztem, hogy írkálok kicsit. Adtam az érzésnek, belebújtam a pihe-puha köntösömbe. Kedvenc tejeskávém társaságában az ablak mellé ültem a konyhában. Reggelre minden csupa hó volt. Még gyújtottam egy mécsest, csöpögtettem egy kis bergamott-ot a tálkába. Aztán csak úgy éreztem. :)