Pár napja azt álmodtam, hogy egy nagy henger alakú üveg vázából szemezgetek isteni ropogós cseresznyét. Talán inkább hatalmas befőttesüveg lehetett, mert a szájánál szűkebb volt. Mindig kivettem belőle egy maréknyit és így eszegettem. Talán a harmadik vagy negyedik alkalommal nyúltam be a sötétpiros kemény szemek közé... megfogtam egy maroknyit és úgy maradtam. Megdöbbenésemben mozdulni sem tudtam. A marokba hajlított ujjaimon ugyanis egy fekete szőrös láb jelent meg. Rögtön utána jött a többi, vagyis egy nagy fekete, szőrös pók. Fogalmam sincs, hogy bírtam ki, de nem mozdultam. Az futott át az agyamon, hogy nem bírom egyetlen hirtelen rántással kivenni a karom, de ha nem bántom, talán ő sem. Mert ideértem gondolatban, a pók már arrébb mászott, végig a kézfejemen, és teleszórta a bőröm a mérgező szőrével. A helye azonnal pirosodni kezdett, a sok kis szőr meg mint az üveggyapot, úgy szúrt. Eddig tartott. Most nagyon csodálom, hogy nem üvöltöttem és ugrottam ki az ágyból. Ha ébren vagyok, irtózom és félek, de  valahogy álmomban ismertem azt a pók fajtát, és tudtam, hogy irtóra fájdalmas lesz, de még mindig jobb, mintha megharapna. Hamm-hamm...

Álmodtam még karácsony előtti éjszaka. Legalább 100 évvel ezelőtt voltunk, Hosszú szoknyában láttam magam, hajam feltűzve. Kesztyűm is volt. Éppen arra jöttünk rá É.P.-vel, hogy elfogyott a pénzünk. Mit lehetne tenni mást, el kell adnunk valamit. Végignéztük a lakást, hogy miből lehetne pénzt csinálni. Egy régi könyvszekrényre esett a választás. Nagy robosztus alkotmány volt, igazi fából, kívül fényes sötétbarna, belül világosabb, amilyen eredetileg lehetett. Sírva pakoltam le a polcokról, s amikor már csak az volt hátra, hogy megfogják és elvigyék, még utoljára végigsimítottam az oldalán. A belső oldalán. És akkor valamibe beleakadt az ujjam. Valami kiállt a fából és nyomta az ujjbegyem. Kíváncsi voltam mi az, mert különben az egész szekrény gyönyörű simára munkált felületű volt. Odanéztem és a lélekzetem elállt. Két jókora drágakő volt foglalattal együtt beépítve ott. Egyik egy vörös, négyszögletű rubin, a másik pedig egy szép nagy, oválisra csiszolt gyémánt. Majdnem elájultam a felfedezéstől, a megkönnyebbüléstől és örömtől. Itt volt egy ugrás, aztán már csak azt láttam, ahogy kivésik a fából a köveket. Nagy gödrök maradtak utánuk. A szekrényt természetesen nem kellett eladni. Remekjó álom volt, annyit mondhatok!

És akkor ott kavartam Stockholmban az utcákon. Egyszál hátizsák a hátamon, tudom, hogy repülővel érkeztem, de alig volt cuccom. A hátizsák sem olyan nagy túrazsák, csak egy kis cipelő, amibe majdnem csak a zsuzsonna fér bele. És járkáltam az utcákon és egyszerűen tudtam, hogy Stockholmban vagyok, mert megismertem. Átvágtam az úttesten, valami sínek is voltak és korlát amin átugrottam. Mentem a -viszonylag- meredek emelkedőn felfelé és egy kis füves placcra jutottam. Két embert vettem észre elsőre, aztán ahogy végigpásztáztam a környéket, azt éreztem, hogy megérkeztem. Leültem a fiú és lány mellé és pár szót váltottunk. Valami üdvözlésfélét. A placc alatt mélyen elterülő köves térre sok-sok padot helyeztek sűrű sorokban. Rengeteg ember ült ott teles csendben éd valaki felszólt nekünk, hogy ne beszélgessünk már, mert zavaró. Akkor láttam, hogy a teret hatalmas hírdetőtáblák szegélyezik, tele azokkal a politikai hírdesekkel, amiket szerte a városban lehetett látni valójában is. Akkor már tudtam, hogy ez valami választási buli, és ezek a stockholmi magyarok :) és én akkor ide igyekeztem. Ekkor már a fiú feje az ölemben pihent én meg szórakozottan cirógattam a haját, szinte mintha fiam lett volna. A lent folyó buli már rég nem érdekelt, hát felszedelőzködtünk és hazamentünk. És én tudtam, hova fogunk menni. Szóltunk a lánynak aki velünk volt, hogy akkor mi másnap reggel elindulunk, ha lehet pakoljon valami kaját és, megkérdeztük, hogy velünk tart-e. Ő nem akart jönni. Másnap kora reggel indultunk, de akkor már rendes nagy hó fedett mindent. A ház előtti úton és domboldalon szánkóztak, mi meg azon tűnődtünk, hogy fogunk minél gyorsabban és láthatalanabbul eltűnni innen. Akkor valahonnan szereztünk egy alufóliához hasonló, csak sokkal sokkal strapabíróbb anyagot. Mint valami fémszőnyeg, olyan volt. A fiú (nem, fogalmam sincs ki lehetett ő és milyen viszony volt köztünk) ráhasalt én meg a fenekére ültem. A hátizsák rajtam, jól felpakolva szárított hússal (az életben nem ettem még olyat) rizzsel meg mindenféle túlélős cuccokkal. Néhány lépésnyit hajtottam, aztán ezzel az élő szánkóval leszáguldottunk a dombról, el nagyon nagyon nagyon messzire. Itt volt valami ugrás, mert a következő képen már egy hatalmas, hangárszerű barlangban álldogáltunk, valami vita kellős közepébe csöppenve. Én éppen segítettem becsukni az óriási kaput ami elzárta a barlang bejáratát. Nemrég érkeztünk meg, eléggé elgyötört állapotban. Arcunkon sebek -vagy olyasmi-, látszott rajtunk, hogy az időjárás megviselt. Odakint hó és hó és fehérség mindenütt, kb. mint aH oth bolygón. A barlanghangárban nagy nyüzsgés, kiabálás. A kapubezárás körüli vitába csöppentünk bele. Tudni ugyan nem tudtam, de éreztem, hogy muszáj becsukni a kaput, mert az a csapat fura állatokon közlekedő hordaszerű ember (ha azok voltak) biztosan nem békés szándékkal jön. Éreztem, hogy ezek le akarják verni a barlanglakókat. Mindegyiket. Végignéztem magunkon és tudtam, hogy sokáig tartott idérnünk, mert mindenféle állatbőrökbe voltunk csomagolva és komoly szánon érkeztünk. Már kevés kellett hozzá, hogy becsukjuk a kaput, mikor egész közel feltűnt az ellenség. Sokan voltak és nem látszottak túl kedvesnek. Minden izmom összes erejét koncentráltam és toltam a többiekkel együtt a hatalmas szálfákból álló kaput, és nem voltam biztos benne, hogy sikerül időben elzárni a bejáratot...  És itt felébredtem és teljesen tisztán emlékszem azóta is az álmom minden egyes mozzanatára, a hangulatora, színekre, talán még az illatokra is.

Álmomban sétáltunk valami egészen furcsa helyen. Az otthoni és az itteni környék keveredett, de szépen zöldelltek a fák, tavaszi szellőcske hozott kellemes illatokat. Nagyon jól éreztem magam, mikor a semmiből hirtelen előkerült egy hatalmas bögöly. De mint egy lódarázs, akkora. Borzasztóan csúnya, szörnyen nagy hanggal. Féltem és undorodtam tőle. Szálldosott körülöttem kicsit, és akárhogy próbáltam nagyon finoman elkergetni, nem ment. Sőt! Egy óvatlan pillanatban berepült a pulcsim ujjába. Innentől sejtettem, hogy az egész csak álom (ettől függetlenül szörnyen féltem), mert valós helyzetben már hisztérikus sikoltozásban törtem volna ki, most meg csak nagyon megijedtem és önkéntelenül odacsaptam a másik kezemmel. A csuklóm fölött sikerült megfognom. Még a textilen keresztül is éreztem ahogy az összecsukott ujjaim alatt, a tenyeremben mocorog. Annyira visszataszító volt, hogy azonnal szét is nyitottam ujjaimat, de akkor már vége volt.  Undorító nyálkás nyunya jött ki belőle. Ahogy leesett a földre felhajtottam a pulcsim ujját, az is csupa trutyi volt a belsejéből kijött tartalom miatt. Hányinger kerülgetett, de csak egy pillanatig, mert közben megnéztük a földön heverő rovartestet. Akkor aztán igazán megijedtünk, és mindjárt elkezdtem vizsgálgatni a karomat, meg nyugtatgatni magamat, hogy minden rendben, nincs semmi sérülésnyom a karomon, hát biztosan nem csípett meg. Természetesen azért majd figyelgetem, hogy nem lesz-e valahol piros és gyulladt púp a csuklómon és ha lesz is, hát majd legfeljebb elmegyek vele orvoshoz, ahol egyszerűen felvágják a folyamatosan hullámzó forró duzzanatot, s egy pillanatra még az orvos is megretten, ahogy meglátja a töménytelen izgő-mozgó sok kis gusztustalan fehér légylárvát. De kikaparják belőle mind egy szálig, aztán meg nagyon nagyon alaposan fertőtlenítik (ezt a púp megjelenésétől kezdve a varrásig tisztán láttam magam előtt) a sebet és takarosan összevarrják. Legfeljebb egy heg marad utána....

Hát nem bántam, hogy felébredtem.

Reggeli álom volt, talán azért emlékszem rá. Fura álom. Határozottan tudom, hogy péntek délután történt, és a munkahelyemről jöttem, mégis ellenkező irányba tartottam. :) Ahogy a zebránál álltam, észrevettem, hogy a középső járdaszigeten állsz. Engem vártál. Nem volt szó róla, meglepetésnek szántad. Örültem neki, és sietni akartam, hogy minél előbb odaérjek, de valami gond miatt nem tudtam átmenni az úton. Beszálltam hát egy taxiba és mondtam, hogy vigyen át, a járdához. Sajnos a taxis félreértett és tovább vitt. Felkanyarodott egészen a hegyre, kis kunkori utcákon. Közben még megálltunk, és beült mellém egy férfi, egy másik utas. Kedélyesen elbeszélgettünk, aztán én hirtelen kiabáltam, hogy jó, itt álljon meg, kiszállok. Két utcával feljebb voltam, láttam ahogy állsz lent és még mindig vársz. Elkezdtem rohanni lefelé, próbáltam rövidíteni az utat. Keresztülfutottam udvarokon és kerteken. Közben szembejött velem egy macska, kis szánkót maga után húzva baktatott felfelé. Nagyon megbámultam, mert vicces és hihetetlen volt. Szaladtam tovább. Mikor már egészen közel értem, láttam, hogy indulni akarsz. Elkezdtem keresgélni a telefonom, hogy azon szóljak; várj! És csak kerestem, kerestem és itt felébredtem. Nem éreztem magam valami jól. Mondhatom, hogy ez rémálom volt?

Mostanában sok álmom van. Szinte minden éjjel. Valamilyen formában mind arról szól, hogy tudok valamit, amit ébren nem. Tegnap éjjel ezt álmodtam:

A munkahelyemen voltam, afféle titkárnő, mindenes és jobbkéz. De valami 100 évvel korábbi intézetben. Magamból csak a lábaimat láttam, viszont azokat fodros hosszú szoknya fedte és fekete "boszorkánycipő". Följebb folytatódott a stílus, magasan zárt kabátka, feltűzött haj. Komoly arccal róttam a folyosókat, de ismertem az épület minden zegét-zugát. Nem féltem. Fontos embernek ismertek ezen a helyen. Okos, komoly felnőtt voltam. (Fogalmam sincs, de tényleg, hogy ez miként történhetett...) Befordultam a járványfolyosóra. Valamiért, vagy valaki elől menekültem. Vagy inkább rejtőzni szerettem volna. Egyszercsak feltűnt egy pince feliratú ajtó. Egy olyan ajtó, mit még sosem láttam. Ez valahogy mégsem volt különös. Az ajtóra simultam, ami abban a pillanatban megmozdult. Oldalra léptem, és benéztem. Sötét volt. A sötétben pedig egy fiatalember állt -mögötte szintén folyosó- és azt mondta, lépjek be. Hirtelen becsuktam inkább. Aztán később, egy nyugodt időszakban visszamentem. Újra. Akkor már nem bentről nyitották az ajtót, én léptem be. A fiatalember ugyanott állt, csak épp teljesen világos volt.  Végigvezetett a folyosón, egy szobába. Egy egészen egyszerű, tiszta gyerekszobába. Emeletes ágy a szoba közepén, mellette asztal és szék. A szembefalon szekrény, sok könyv, az ágyra merőleges falon ablak. Fel kellett mennem az ágyra. Merthogy, ha felmegyek, akkor valami érdekeset fogok látni. Semmi ellenérzésem nem volt, azonnal tudtam, hogy én oda felmegyek. Viszont két út volt felfelé. Az egyik az alsó ágyról vitt a létrára. Nekem ez nem tetszett, ezért inkább a szék-asztal-létra utat választottam. Simán feljutottam. Térdeltem az ágyon, aztán valamiképp villódzni kezdett körülöttem a levegő. Lenéztem és egész egyszerűen: láttam! Föntről minden más volt. Másképp láttam a szobát, a világot. Tudtam. Valami hihetetlent birtokoltam. Egy teljesen más látásmódot. Gyereknek éreztem magam, mégis bölcs voltam. És itt következett a legfurább rész. Láttam amint buszok indulnak el. Rajtuk pedig halak, madarak és majmok ülnek. Öööö.... halak és madarak? Ez aztán álom! Kemény... kíváncsi vagyok a legközelebbire. :)