És akkor ott kavartam Stockholmban az utcákon. Egyszál hátizsák a hátamon, tudom, hogy repülővel érkeztem, de alig volt cuccom. A hátizsák sem olyan nagy túrazsák, csak egy kis cipelő, amibe majdnem csak a zsuzsonna fér bele. És járkáltam az utcákon és egyszerűen tudtam, hogy Stockholmban vagyok, mert megismertem. Átvágtam az úttesten, valami sínek is voltak és korlát amin átugrottam. Mentem a -viszonylag- meredek emelkedőn felfelé és egy kis füves placcra jutottam. Két embert vettem észre elsőre, aztán ahogy végigpásztáztam a környéket, azt éreztem, hogy megérkeztem. Leültem a fiú és lány mellé és pár szót váltottunk. Valami üdvözlésfélét. A placc alatt mélyen elterülő köves térre sok-sok padot helyeztek sűrű sorokban. Rengeteg ember ült ott teles csendben éd valaki felszólt nekünk, hogy ne beszélgessünk már, mert zavaró. Akkor láttam, hogy a teret hatalmas hírdetőtáblák szegélyezik, tele azokkal a politikai hírdesekkel, amiket szerte a városban lehetett látni valójában is. Akkor már tudtam, hogy ez valami választási buli, és ezek a stockholmi magyarok :) és én akkor ide igyekeztem. Ekkor már a fiú feje az ölemben pihent én meg szórakozottan cirógattam a haját, szinte mintha fiam lett volna. A lent folyó buli már rég nem érdekelt, hát felszedelőzködtünk és hazamentünk. És én tudtam, hova fogunk menni. Szóltunk a lánynak aki velünk volt, hogy akkor mi másnap reggel elindulunk, ha lehet pakoljon valami kaját és, megkérdeztük, hogy velünk tart-e. Ő nem akart jönni. Másnap kora reggel indultunk, de akkor már rendes nagy hó fedett mindent. A ház előtti úton és domboldalon szánkóztak, mi meg azon tűnődtünk, hogy fogunk minél gyorsabban és láthatalanabbul eltűnni innen. Akkor valahonnan szereztünk egy alufóliához hasonló, csak sokkal sokkal strapabíróbb anyagot. Mint valami fémszőnyeg, olyan volt. A fiú (nem, fogalmam sincs ki lehetett ő és milyen viszony volt köztünk) ráhasalt én meg a fenekére ültem. A hátizsák rajtam, jól felpakolva szárított hússal (az életben nem ettem még olyat) rizzsel meg mindenféle túlélős cuccokkal. Néhány lépésnyit hajtottam, aztán ezzel az élő szánkóval leszáguldottunk a dombról, el nagyon nagyon nagyon messzire. Itt volt valami ugrás, mert a következő képen már egy hatalmas, hangárszerű barlangban álldogáltunk, valami vita kellős közepébe csöppenve. Én éppen segítettem becsukni az óriási kaput ami elzárta a barlang bejáratát. Nemrég érkeztünk meg, eléggé elgyötört állapotban. Arcunkon sebek -vagy olyasmi-, látszott rajtunk, hogy az időjárás megviselt. Odakint hó és hó és fehérség mindenütt, kb. mint aH oth bolygón. A barlanghangárban nagy nyüzsgés, kiabálás. A kapubezárás körüli vitába csöppentünk bele. Tudni ugyan nem tudtam, de éreztem, hogy muszáj becsukni a kaput, mert az a csapat fura állatokon közlekedő hordaszerű ember (ha azok voltak) biztosan nem békés szándékkal jön. Éreztem, hogy ezek le akarják verni a barlanglakókat. Mindegyiket. Végignéztem magunkon és tudtam, hogy sokáig tartott idérnünk, mert mindenféle állatbőrökbe voltunk csomagolva és komoly szánon érkeztünk. Már kevés kellett hozzá, hogy becsukjuk a kaput, mikor egész közel feltűnt az ellenség. Sokan voltak és nem látszottak túl kedvesnek. Minden izmom összes erejét koncentráltam és toltam a többiekkel együtt a hatalmas szálfákból álló kaput, és nem voltam biztos benne, hogy sikerül időben elzárni a bejáratot...  És itt felébredtem és teljesen tisztán emlékszem azóta is az álmom minden egyes mozzanatára, a hangulatora, színekre, talán még az illatokra is.