Álmodtam még karácsony előtti éjszaka. Legalább 100 évvel ezelőtt voltunk, Hosszú szoknyában láttam magam, hajam feltűzve. Kesztyűm is volt. Éppen arra jöttünk rá É.P.-vel, hogy elfogyott a pénzünk. Mit lehetne tenni mást, el kell adnunk valamit. Végignéztük a lakást, hogy miből lehetne pénzt csinálni. Egy régi könyvszekrényre esett a választás. Nagy robosztus alkotmány volt, igazi fából, kívül fényes sötétbarna, belül világosabb, amilyen eredetileg lehetett. Sírva pakoltam le a polcokról, s amikor már csak az volt hátra, hogy megfogják és elvigyék, még utoljára végigsimítottam az oldalán. A belső oldalán. És akkor valamibe beleakadt az ujjam. Valami kiállt a fából és nyomta az ujjbegyem. Kíváncsi voltam mi az, mert különben az egész szekrény gyönyörű simára munkált felületű volt. Odanéztem és a lélekzetem elállt. Két jókora drágakő volt foglalattal együtt beépítve ott. Egyik egy vörös, négyszögletű rubin, a másik pedig egy szép nagy, oválisra csiszolt gyémánt. Majdnem elájultam a felfedezéstől, a megkönnyebbüléstől és örömtől. Itt volt egy ugrás, aztán már csak azt láttam, ahogy kivésik a fából a köveket. Nagy gödrök maradtak utánuk. A szekrényt természetesen nem kellett eladni. Remekjó álom volt, annyit mondhatok!