A Kanári-szigetek névadó tagja nem a legnagyobb sziget, hanem a második legnagyobb. Gran Canaria nem a madarakról kapta a nevét, hanem inkább fordítva lehetett. Kanárimadarat igen sokat látni. Fő tartózkodási helyük az állatkereskedésekben - a tyúkok, kakasok, kiscsibék és egyéb állatkák mellett - valamint a botanikus kertekben van. Visszatérve, a sziget tehát kutyákról (vagy talán fókákról) kapta a nevét. Kanári-szigeteki kutya azonban nem járkál csak úgy az utcákon. Talán e hiányosság teszi, hogy szép busafejű, nagybundájú macskák  viszont boldogan tölthetik állandó szabadságukat, főleg a kikötőkben. A sziget nevét manapság egész nyugodtan meg lehetne változtatni, mondjuk Tízezer Kanyar szigetére. Gran Canaria 2x3 sávos kivilágított autópályával büszkélkedhet, és minden településen van (legalább 1) kék ház. 

Földrajz:

Gran Canarián szinte minden van. Van sivatag, hegy, völgy, buján zöldellő erdő, pálmaerdő, fenyves, kedves kis vízesés, kicsike tavacskák, nagy sósvíz sziklás partokkal, nagy sósvíz fekete homokos partokkal, kopár hegyoldal kaktuszokkal, vagy azok nélkül. Ami mégsincs, az a síparadicsom. Ha hó esik a hegyre, azt nem eltakarítják, hanem megünneplik. 

Éghajlat:

Meleg van. Télen kevésbé meleg, nyáron kissé melegebb. Néha esik is. Ha nagyon fúj a szél, nem tanácsos a sivatagba kirándulni, mert telemegy vele az ember szeme, másrészt ha nagyon fúj a szél, éppen jó a sivatagba kirándulni, mert nem égeti az ember lábát. 

Növényzet: 

Gran Canarián az otthonról ismerős aprócska szobanövények egy részét viszontláthatjuk, ha végigtekintünk az embermagasságú bokrokon, kaktuszerdőkön, vagy felnézünk a fejünk fölé a fákra.

Teljes népesség:

Gran Canarián a teljes népesség megismerhető. Ők azok, akik februárban csizmában, ballonkabátban, könnyű dzsekiben és/vagy pulóverben járkálnak. Ha véletlenül ruhátlan vagy hiányosan öltözött, illetve nyáriruhás népesség akad elénk, biztosak lehetünk benne, hogy turistát látunk.

Történelem:

Gran Canaria népességének egy régebbi része a múzeumban található. Ők, és egy bizonyos Cristóbal Colón (meg a hajózási vállalata) alkotják a történelem nagy részét.

Gasztronómia:

Kisbanán (definom), queso de flor de Guía, gofio, mandulás süti, Tropical sör. Valamint idekívánkozik kedvenc útikönyvem rövid idézete: "Gran Canaria boraiért egykor Európa királyi házai vesengtek, rájuk gondolva néhány szakértőnek még ma is könny szökik a szemébe, jóllehet a spanyol borok rég háttérbe szorították őket."  

Nincs címe, mert közben elutaztam és elfelejtettem élesíteni. 

Meg megírni

Ma kiolvastam a Szürke ötven árnyalatát. Jó, igazából nem volt meg az egész. De háromnegyedét azért elolvastam. Ez egy menő könyv, én meg nem akarok fanyalogni, úgyhogy itt véget is ér ez a bejegyzés.

Mert az úgy volt, hogy egy szép napon megláttam a gyönyörű málnaszín mosogatószert. Valami gond lehetett velem, mert úgy döntöttem, egy életem egy halálom, nekem az kell! A zsákmánnyal felszerelkezve indultam haza. Kolleganőm közben felajánlott egy ingyenes idegenvezetést a piacon, ahol még sosem jártam. Uccuneki, akkor veszek egy kis mandarint. Következő amire emlékszem, hogy a buszmegállóban állunk, ő teljes odaadással figyeli amint a hónom alatt két liter tejjel meg 15 tojással fogom a nájlonacskó vészesen vékonyodó egyik fülét, másik  kezem könyökig a zacsiban, és próbálok helyet csinálni a mandarinok, narancsok, banánok (asszem pár banán is volt), 2 doboz tea és fél kilónyi csicseriborsó között a kinnszorult cuccoknak. Nem, nem kell segítség, akkoris megcsinálom. Hoppá! Egyszercsak azt látom, hogy piros a kezem. Fenébe, hát mikor vághattam el, mivel nyúzhattam le és hol? A második pillanatban egyszerre éreztem gejl málnaillatot, hogy nem is fáj vagy csíp sehol, valamint hogy belenyúltam valamibe ami folyik és ragad. Harmadik pillanatban már tudtam, hogy kinyílt a flakon. Ó. Sőt, óhogyaza... Még szerencse, hogy van akinél mindig található néhány tucat szatyor, hát kapok egyet, meg szoros egymásutánban három papírzsepit, hogy kitöröljem a szutykot mielőtt minden beveszi a szagot. Én állítottam már az elsőnél is, hogy fölösleges, aztán mikor a harmadikat is úgy emeltem ki, hogy csöpögött belőle a lé, mert nem bírt már többet magába szívni, akkor belátta, hogy tényleg az. Pakoljunk inkább külön, három szatyorba. Határozott tiltakozásomra (mi vagyok én, málhás szamár?) maradt a két szatyros megoldás, így talán elkülönítettük amit lehet. Rendben, ha lúd legyen kövér, akkor még be kellene menni egy drogériába öööö.... Mittoménmármiér, senki ne kérdezze. Talán az lehetetett, hogy ha már úgyis cipelek akkor vigyek mindent haza ami kell. Fizetés után újraelosztás a szatyrokban, közben egy szép kövér málnaszín cseppet pillantunk meg a földön. Kolleganőm csendben kérdezi, vajon belőlünk csepeg-e, mondom minden lehetséges, de húzzunk mostmár nagyongyorsan haza. Könnyes búcsú, vidám arccal piros kézzel integet. Hazafelé a buszon még hagytam 3 apró emléket a csomagom alatt, mert ügyesen megfogadtam kolleganőm tanácsát és sem ölbe, sem le nem tettem semmit. Itthon a mosogatóba ömlesztettem minden szerzeményt és közben azon elmélkedtem, hogy a francba festhet pirosra mindent egy mosogatószer, és milyen fura lesz, ha pont ez nem jön le a kezemről. Végül egyetlen mandarint (azt csak mert már romlott volt) meg a teásdobozokat és néhány filter papírtasakocskáját kellett csak kihajítanom. Úgy döntöttem nem sajnálom azt a majdnem egynegyednyit ami hiányzott a mosogatószer flakonjából, mert már a szagát se állhattam. Na és most jön amiért egyáltalán elkezdtem ezt a bejegyzést. Jó hamupipőkéhez illően kiválogattam egy maréknyi málnaszínű csicseriborsót az uncsi átlagosak közül és beáztattam. Egyrészt reméltem, hogy kiázik belőlük a mosogatószer maradéka, másrészt azt gondoltam, ez a mennyiség pont jó lesz megismerkedni az ízével.  Tehát beáztattam, hogy aztán megfőzhessem. Mikor újra láttuk egymást, a csicseriborsókból aprócska fehér kacsok nyúladoztak kifele. Gondoltam, ha már így alakult, kicsíráztatom, hiszen emlékeim szerint a csicseriborsó csíra igen egészséges. Legközelebbi találkozásunkkor a zöld levélkezdemények hatására hatalmas csicseriborsó ültetvényeket vizionáltam az erkélyre, és a gömböckéket mind azonnyomban elültettem másnap. Már csak arra kell figyelni, hogy ne halasszam szomjan szegényeket, és akkor jó lesz. 

Ja, és mióta elkezdtem a bejegyzést, csak ennyit nőttek:

Boldog elképedéssel hallgatom amint a családom szombaton, a pénteki (kötelező) palacsintavacsora után csillogó szemekkel újságolja egymásnak, hogy: tudod mi lesz az ebéd? Pa-la-csin-ta! 

Nekem kérem már 20 perce a palacsintát kéne sütnöm, de nem megy, nincs kedvem, nemakarom, nemnemnem. Inkább itt ülök és beszélek magamnak. Csak az a gond, hogy ezek engem kinyúvasztanak, ha nem sütök palacsintát, mert már a múlt héten is sztrájkoltam, és ezért nagyon úgy néz ki, hogy muszáj mennem palacsintát sütni, de nem megy, nincs kedvem, nemakarom jajjj...

Nyiff-nyaff

Oké, befejeztem a hisztit. Megyek, megsütöm.

A leányka angolul beszél velem.

Aszongya: sorry for the százalékjelekért

:)

De így ám! 

És így is marad mostmár. 

Igen, régen frissült. 

Mostanában minden napra (valóban minden napra) van valami. Így nem tudom kiválogatni, hogy miről, és egyre kevésbé tudom, hogy mikor...

De akarom

És szeretnék új körítést is. 

Igazából elkezdtem már. Először feltöltöttem féltonna képet ide. Akinek van türelme hozzá, nekiláthat. Csak mondom; elképzelhető, hogy úgy jár mit a bélyeggyűjtős kisgyerek.