Mert az úgy volt, hogy egy szép napon megláttam a gyönyörű málnaszín mosogatószert. Valami gond lehetett velem, mert úgy döntöttem, egy életem egy halálom, nekem az kell! A zsákmánnyal felszerelkezve indultam haza. Kolleganőm közben felajánlott egy ingyenes idegenvezetést a piacon, ahol még sosem jártam. Uccuneki, akkor veszek egy kis mandarint. Következő amire emlékszem, hogy a buszmegállóban állunk, ő teljes odaadással figyeli amint a hónom alatt két liter tejjel meg 15 tojással fogom a nájlonacskó vészesen vékonyodó egyik fülét, másik  kezem könyökig a zacsiban, és próbálok helyet csinálni a mandarinok, narancsok, banánok (asszem pár banán is volt), 2 doboz tea és fél kilónyi csicseriborsó között a kinnszorult cuccoknak. Nem, nem kell segítség, akkoris megcsinálom. Hoppá! Egyszercsak azt látom, hogy piros a kezem. Fenébe, hát mikor vághattam el, mivel nyúzhattam le és hol? A második pillanatban egyszerre éreztem gejl málnaillatot, hogy nem is fáj vagy csíp sehol, valamint hogy belenyúltam valamibe ami folyik és ragad. Harmadik pillanatban már tudtam, hogy kinyílt a flakon. Ó. Sőt, óhogyaza... Még szerencse, hogy van akinél mindig található néhány tucat szatyor, hát kapok egyet, meg szoros egymásutánban három papírzsepit, hogy kitöröljem a szutykot mielőtt minden beveszi a szagot. Én állítottam már az elsőnél is, hogy fölösleges, aztán mikor a harmadikat is úgy emeltem ki, hogy csöpögött belőle a lé, mert nem bírt már többet magába szívni, akkor belátta, hogy tényleg az. Pakoljunk inkább külön, három szatyorba. Határozott tiltakozásomra (mi vagyok én, málhás szamár?) maradt a két szatyros megoldás, így talán elkülönítettük amit lehet. Rendben, ha lúd legyen kövér, akkor még be kellene menni egy drogériába öööö.... Mittoménmármiér, senki ne kérdezze. Talán az lehetetett, hogy ha már úgyis cipelek akkor vigyek mindent haza ami kell. Fizetés után újraelosztás a szatyrokban, közben egy szép kövér málnaszín cseppet pillantunk meg a földön. Kolleganőm csendben kérdezi, vajon belőlünk csepeg-e, mondom minden lehetséges, de húzzunk mostmár nagyongyorsan haza. Könnyes búcsú, vidám arccal piros kézzel integet. Hazafelé a buszon még hagytam 3 apró emléket a csomagom alatt, mert ügyesen megfogadtam kolleganőm tanácsát és sem ölbe, sem le nem tettem semmit. Itthon a mosogatóba ömlesztettem minden szerzeményt és közben azon elmélkedtem, hogy a francba festhet pirosra mindent egy mosogatószer, és milyen fura lesz, ha pont ez nem jön le a kezemről. Végül egyetlen mandarint (azt csak mert már romlott volt) meg a teásdobozokat és néhány filter papírtasakocskáját kellett csak kihajítanom. Úgy döntöttem nem sajnálom azt a majdnem egynegyednyit ami hiányzott a mosogatószer flakonjából, mert már a szagát se állhattam. Na és most jön amiért egyáltalán elkezdtem ezt a bejegyzést. Jó hamupipőkéhez illően kiválogattam egy maréknyi málnaszínű csicseriborsót az uncsi átlagosak közül és beáztattam. Egyrészt reméltem, hogy kiázik belőlük a mosogatószer maradéka, másrészt azt gondoltam, ez a mennyiség pont jó lesz megismerkedni az ízével.  Tehát beáztattam, hogy aztán megfőzhessem. Mikor újra láttuk egymást, a csicseriborsókból aprócska fehér kacsok nyúladoztak kifele. Gondoltam, ha már így alakult, kicsíráztatom, hiszen emlékeim szerint a csicseriborsó csíra igen egészséges. Legközelebbi találkozásunkkor a zöld levélkezdemények hatására hatalmas csicseriborsó ültetvényeket vizionáltam az erkélyre, és a gömböckéket mind azonnyomban elültettem másnap. Már csak arra kell figyelni, hogy ne halasszam szomjan szegényeket, és akkor jó lesz. 

Ja, és mióta elkezdtem a bejegyzést, csak ennyit nőttek: