Vasárnap megpróbáltam a konyhaművészetben kiteljesedni.

Közvetlenül kiteljesedésem (szenes hagymakockák) után, először új tapasztalatot tettem a súrolás terén (a szenes hagymakockák kizárólag a teflonbevonattal együtt hajlandóak eltűnni), másodszor a kis teflonserpenyőmet a kukába. Később újra megpróbáltam (feketére sült tészta). Az egyik kislábasom még ázik, remélem eltávolítható az aljáról minden fekete rész (úgy tűnik be kell szereznem egy olyan fényes súrológombócot, mert a szivacs nem használ)! Az előzmények ismeretében szerintem senkinek nem okozott meglepetést  mikor bejelentettem, hogy a víz(el)forralás miatt a másik kislábasomat szépen újraedzettem. Ezután kivonultam a konyhából és be sem tettem a lábam oda többé. Egészen másnapig. 

Nem is feltételeztem magamról ilyen előrelátást, de most már tudom, hogy szinte mindenre felkészültem. Erre pedig akkor jöttem rá, mikor rendrakás közben találtam 21 csomag sütőport. 

Állandóan elfelejtem élesíteni a bejegyzéseket. Na nem baj, így most van még egy talonban. :)

Azt mondtam már, hogy pontosan október 24-én láttam az első puccos karácsonyfákat idén? A virágboltban vannak, teljes díszben. Sokkot kaptam azon nyomban mihelyt megpillantottam a kirakatot. Amikor pedig bekövetkezik az évi rendes első ilyesféle meglepetés, minden alkalommal borzasztó gondolatok követik. Hogy pl. ha most elkezdeném makacs rendszerességgel felszámolni a kuplerájgócokat és apránként takarítani a... mindent, akkor karácsonyra milyen szép rendezett és tiszta lenne a lakás. Szerencsére már ismerem a gyógymódot. Elég ha elmosogatok vagy kiteregetek (portörlés is remekül használ), máris múlik a lidércnyomás a buksimból.

Mondhatnám, hogy egy hét semmittevés van mögöttünk. De azt is mondhatnám, hogy egy hét család- és barátlátogatás. Vagy azt is, hogy egy hét a tervezett fürdőzés és kirándulás nélkül. Vagy azt, hogy a francba, miért pont ezen a héten nem fürdőzhettem és miért pont ezen a héten ment át rajtam meg a leányon az a vírus? 

Asszem inkább csak annyit mondok: majd legközelebb...