1. 

A közvéleménykutató hölgy, aki tágranyílt szemekkel, jó hangosan kérdezett vissza többször is, hogy: negyvenkettő? De tényleg negyvenkettő?  Aztán meg nem átallotta úgy folytatni, hogy azt hitte, hússzal kevesebb. És tényleg? NEGYVENKETTŐ? Még sose mondták, hogy nemnéz ki?

Nyilván kellene neki egy szemüveg amivel lát, de azért így is kedves volt.

2. 

Tulipánhagymákat dugdostam a virágládákba. Szép kicsi narancssárga tulipánjaink lesznek. Már alig várom, hogy előbújjanak jövő tavasszal!

3.

Délután elmentünk leánykámmal egy táncos bulira. Aszonta a tancsinéni, villámcsődület lesz. Összejövünk, kis koreográfia, táncolunk egy jót, vidámság meg minden. Erre készültem. Úgy estünk be pár perccel az esemény kezdete előtt. És akkor valahogy az egész olyan furán jött ki. Megszólalt a zene, gondoltam akkor most: tánc! Sőt, még azt is gondoltam, hogy milyen vicces lesz az álldogáló emberek között mozogni, a zenét viszont pár másodperc után leállították. Vártam, hogy majd újra megszólal és akkor majd marháskodunk, ehelyett rövid beszéd végén felkonferáltak minket, mint műsorszámot. Dehát izé, kéremszépen én nem erre készültem! Újra jött a zene, és akkor az az érdekesség történt, hogy - bár a fejem határozottan nemmel szavazott a fellépésre - a lábaim vittek a többiek után. Eccercsak ott találtam magam a fellépők (egyik fele tanár, másik taníthatná) között, nézősereggel körülvéve. És akkor már nem volt visszaút csinálni kellett. Ambivalencia (szép dallamos szó). Az volt bennem. Tele voltam vele, közben meg úgy éreztem, ha már itt vagyok, megcsinálom. Meg úgy is, hogy nem győztem csodálkozni mi a fenét keresek én itt és egyáltalán, hogy jövök ahhoz, hogy szépen táncoló nők előadását lehúzzam? És még úgy is, hogy atyaég de profik, hát még a legegyszerűbb mozdulatokat is élvezettel előadják, nem csak úgy megteszik. Meg voltam szeppenve, a szívem kalapált. Aztán valahogy egyszerre elfogytak a lépések, vége lett a számnak, és ekkor következett a nap legjobb része. Odamenekültemszaladtam a leánygyerekhez, aki széles mosollyal várt. Megöleltük egymást és ez a drága büdöskölök azt mondta nekem: ügyes voltál anya, jól áll neked, hogy táncolsz, csak egy picit több szenvedéllyel csináld! Vigyél bele egy kis életet, ahogy a többiek. De tökjó voltál. (ugyehogy ez a legjobb rész?) Én meg csak olvadozni tudtam. :)

Deutálomamosogatást...

Oldalt gyűlnek a tiszta bögrék-poharak-tányérok, hátam már görbére hajlott, kezeim kiáztak. Csak mosogat, mosogat... Gyerök odalép mellém. Szegény anya - mondja - hát igen, ezt nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Majd kinyitja a szekrényt és elővesz egy újabb bögrét. 

Annyira elég nekem az a háromnapos migrén... Igazából azt se kértem, de legalább már ismerem. Namost viszont nemelehetne-e, hogy ezt a borzasztó szédüléses csodát már ne kapjam meg mellé? 

Megyek, keresek néhány szöget az almámhoz.

Az elmúlt 6 nap alatt sütöttem brownie-t (tudom, öndicséret büdös, a süti viszont csodálatosan illatos volt és olvadós és csokis, hát nem nagyon lehetett abbahagyni míg volt belőle. A leányka elcsipegetett 3-4 kockányit, a gyerök meg legalább a dupláját pakolta be egy-egy alkalommal) vasárnap, hétfőn, és szerdán. A vasárnapi után dupláztam az adagot, így maradt belőle egy kevés keddre és csütörtökre is, ma meg már itt a palacsintanap...

Szóval sürgősen keresnem kell valami jó kis egészséges keksz receptet, mert az én drága kamasz gyermekeim az iskolából hazaérvén a hajat is leennék a fejemről. De valami téllegjó kell, mert ezek a kölykök borzasztóak. Múlt hétvégén kacsát sütöttem. És irtó finom lett! Erre mit mondtak? Hogy a kacsából kihoztam a maximumot, jó, omlós és ízes, de ne pazaroljam rájuk a tehetségem meg a drága húst, mert nem érdemes.

Asszem valami tévedés folytán a (kaja)megrögzöttek családjába keveredtem. 

És íme az idei összes gyöngyhagyma. :) Tudom. De sokkal kevesebb is lehetett volna. Teszem azt összetúrják a veteményest a vaddisznók, vagy elveri a jég, vagy ilyesmi... 

Vannak az ún. ajándéknapok, széles mosollyal. Mint a mai tegnapi is. :)

És akkor most nem felejtem el élesíteni a bejegyzést...

Azért a régi lakásban sokkal szebb ködök voltak. Itt csak eccerűen ránkült egy felhő, ott meg olyan sejtelmesen gomolygott. 

Olyan szép időnk volt ma! Szeretem ezt a friss illatos koraőszt. Romantikus kávézástól betonozásig, mindenhez tökéletes. És annyira fennkölt leszek tőle. Reggel is, mikor egy csepp hajbalzsam a mosdókagylóra hullott, rögtön az jutott eszembe, hogy a színe, akár a zsenge tavaszi takony...

Naés az önzetlen szeretetnek mi a jutalma?

Nos. Ma legalább odáig eljutottam, hogy nyitottam egy új bejegyzést. Írni már nyűgös vagyok. Szerintem ennek a Feledés az oka. Remélem ezt nem olvassa senki aki odavan a filmért. Én majdnem elaludtam rajta. Értemén, hogy nagy rádöbbenés, meg a világod összeomlása a világ összeomlása után, de sehogyse bírtam érezni. Megvan ez könyvben? Csak jobb lehet.