A szemközti lakásból behallatszik a néni köhögése.  Cigarettázik. Valószínűleg nem keveset. Ha kinyílik az ajtó érezni lehet a szagon is, ami kiáramlik a lépcsőházba. A fiával él, aki rendes melósember. Ismerem még régről. '90 tájékán bejárt hozzánk a kocsmába, hiába, kicsi a világ. A bő két év alatt, míg ott dolgoztam, végig törzsvendég volt. Ha este összetalálkozunk a ház környékén, most is éppoly visszafogottan részeg, mint akkor. Köszön rendesen, csak a szemén látszik kicsit, hogy fáradt, meg tolja a biciklit. Azalatt a másfél év alatt mióta itt lakunk, egyetlen alkalommal láttam nőtársaságban.  Pedig nem volt csúnya gyerek, és biztosan most is volna/van akinek tetszik. Eszembe jut róla milyen volt a kocsmában dolgozni, milyen voltam akkor... jajj, én nagyon jó gyerek voltam. Csak kicsit lázadtam, és azt is kizárólag úgy, hogy mindenki számára elfogadható legyen. Nem akartam továbbtanulni, pedig B. tanárúr simán benyomott volna fősuliba. Csak egyrészt távolról sem vágytam B. tanárúr benyomására (jó, most gonosz voltam, mert engem egyszer se hívott be a szertárba pakolni a négy év alatt), másrészt meg mi a fenét csináltam volna egy műszaki főiskolán? Maradt a kocsma, mert dolgozni kellett valahol. Oda legalább anyukám nyomott be. A néni befejezte a köhögést, engem meg megrohantak az emlékek, :) úgyhogy most gyorsan be is fejezem, még mielőtt részletesen taglalni kezdem milyen helyeken dolgoztam... 

Remélem ropika meg üccsi van a gép mellé készítve, mert hosszú leszek és unalmas. Á, hülyeség a ropi és felesleges. Egyetlen kattintással is meg lehet oldani...  szóvaltehát.

Péntek13 az nagyon jó nap. Mindig valami jó történik. A legutóbbin pl. az, hogy reggel úgy döntöttem, itt a tavasz és én már nem vagyok hajlandó felvenni a télikabátot. Ennek megfelelően kicincáltam a bőrdzsekim a szekrényből. Már a buszmegállóban álltam, mikor a zsebében kotorászva találtam egy szép nagy egészséges diót, meg egy kutyaguminak való tasakot. Vagyis utoljára akkor volt rajtam, mikor apukám kórházban, anyukám meg nála volt és én sétáltattam a kutyát. A diónak megörültem, de aztán elfelejtettem, még most is ott hordom a zsebemben. Aztán a metrón láttam egy férfit cuki manófüllel. De tényleg, ezzel a két szememmel láttam a hegyes kis manófülét. Egy felnőtt férfi viselte. Barna hullámos hajat hordott hozzá, és valamiért igyekezett ráfésülni a füleire. Pedig nekem nagyon is tetszett az a manófül. Valószínűleg másoknak is tetszett volna. Alig bírtam nem odanézni és bámulni egész úton. Délután megnéztük a motorkiállítást. Láttunk szép motorokat meg igen hiányos öltözetű lányokat. Sajnálatos, hogy mégsem ez volt a nap eseménye. Éppen csak kiértünk a városból az M7-en, pötyörgött az eső, és sütött a nap. Az apró cseppek százszorosan verték vissza a napfényt, szinte semmit nem lehetett látni. Nagyon szép és veszélyes helyzet. A pálya fullon, hasítottunk szépen a sorban, mikor É.P. hirtelen teljes erejével benyomta a féket. Első pillanatban azon aggódtunk, hogy mennyire megyünk bele az előttünk álló kocsiba, második pillanatban már amiatt estünk kétségbe, hogy vajon a mögöttünk jövő beletol-e az előttünk álló kocsiba

É.P. kissé bekormányozta az autónkat, így a mögöttünk jövő befért mellénk. A segge egy vonalban állt a mi orrunkkal, szóval csúnya ütközés lehetett volna, ha nem kunkorodunk beljebb. Ugyanekkor, a mellettünk lévő (középső) sávból fékezés, ütközés, üvegcsörömpölés hangjait hallottuk. Ő nem kormányozta arrébb az autóját és a következő kocsi félig betolta mellénk. Közvetlen előttünk akibe nem mentünk bele, mellettünk koccanás, de szerencsére volt akkora a kettő közötti hely, hogy ki tudtunk kanyarodni és haladtunk tovább, most már szinte lépésben. Úgy 8-10 autónyival később, a belső sávban megláttunk két kocsit állni. Mindjárt meg is beszéltük, hogy akkor ezek miatt volt az a hirtelen lassítás, és ezek miatt koccantak a mellettünk lévő sávban. De mire idáig jutottunk a beszélgetésben, megint láttunk két kocsit a belső sávban. Elcsodálkoztunk és mindjárt meg is beszéltük, hogy akkor ezek miatt volt egy hirtelen lassítás, ami miatt az a kettő koccant, ami miatt volt előttünk a hirtelen lassítás.... és innentől azt mondtam, ilyen nincs. Mire ide értünk a beszélgetésben, megint láttunk két autót a belső sávban. Aztán pár méterrel később hármat és még hármat, és kissé távolabb a külső sávban kettőt, aztán megint kettőt. Ezek mind mind egymásba szaladtak. Fogalmam sincs, hogy ezek a koccanások egymástól függetlenül következtek-e be, ezen a rövid pályaszakaszon, vagy egyik hozta a másikat, de borzasztó volt, még így is, hogy csak viszonylag kisebb koccanások voltak. Bár a mellettünk lévőnek elszállt a szélvédője, és volt olyan kocsi, amelyiknek rendesen meg volt nyomva az egész hátsófele, sérültet nem láttunk. Hát ez volt a nap eseménye.

Véletlenül nyúlt a hátsózsebbe. Soha semmit nem szokott ott tartani. Most viszont kezébe került valami. Hűha! Máris érezte, hogy a valami egy kis papírdarab. De ki tehette oda? Biztos valami telefonszám, vagy levélke.... ah! Csak nem egy titos hódoló? Jujjujj! Közben kihalászta a kis kétrét hajtott papírkát és szétnyitotta. Aztán olvasni kezdte: tojás, tej, darálthusi, leveshez zöldség... :))

SKORPIÓ 10.24. - 11.22.
Azt hiszi, hogy Önnel már nem is történhet semmi izgalmas, pedig ez nem így van! Ha egyedülálló, akkor egy fiatalabb személy üldözi a szerelmével.

Hát naná, hogy nem vagyok egyedülálló! Pont most nem.  :)

A nap csúcspontja: mutál a fiam. De tényleg.

Ma egy olyan nap volt... de olyan!

Ma sminkmentesen töltöttem az egész napot.

Ma reggel több mondatnyit beszélgettem a buszon.

Ma azt írtam hulladék helyett, hogy fulladék.

Ma túl sok liszt volt a főzelékemben.

Ma gyanúsan magától újraindult a gépem.

Ma rengeteget villamosoztam.

Ma szanaszét röhögtem magam villamosozás közben.

Ma alig kaptam levelet.

Ma 21:31-kor viszont megkaptam a 15:38-kor bentről magamnak küldött próbalevelet.

Ma háromszor mentettem ezt a bejegyzést.

Ma kettőt kitörlök belőle.

-Akkor melyik irányba menjek? Amerre szoktam?

-Aha

-De azon az oldalon szálljak fel, ahol szoktam, és arra menjek tovább?

-Igen, igen

-Akkor arra kell mennem, amerre máskor is szoktam?

-Igen

-Jó. Tehát a Margit híd felé menjek?

-Nem, az ellenkező irányba.

:)

Ó jajj, minden tagom érzem. Sőt... másokét is. Ma elkezdem egészségeskedni. Van az, mikor az ember mondja, hogy ezt kellene, meg azt kellene, meg mozogni kellene főleg. Csak éppen csinálni nem csinál semmit. Ja, persze, mert úgyis sokára érünk haza, messze van, meg pénzbe kerül és mindenféle népek járnak oda, kilógnék a sorból. De most egyszerűen nem volt arcom, kifogást keresni. Múlt héten hozta a csajszi a papírt, hogy hétfőnként női kondicionáló torna indul az iskolában este, és ingyenes. Igen, magam előtt égett volna az orcám, ha nem megyünk el. Hazajöttünk, megcsináltam a levest (anyósféle karfiolleves, vagyis egy jó kis húslevesbe karfiolrózsákat főz az ember, isteni finom) közben elrág (Na tényleg nem vagyok magamnál... észrevettem, hogy nem kettőhúszról megy a gép, pedig én bedugtam. A fényképező töltőjét... kihúztam és bedugtam a gépem zsinórját. Csak a másik felét nem. Összevissza forgolódtam, meg huzigáltam a zsinórokat, mint valami műszaki analfabéta. Remélem ez véletlen volt, és nem a torna miatt van.) szóval elrágcsáltam negyed fej nyers karfiolt. Utána egy óra torna. És komolyan: nagy élmény volt! Idejét se tudom mikor hullahopp karikáztam, ugróköteleztem, medicinlabdáztam! Lógott a nyelvem rendesen. Nem volt ez olyan sok, vagy nehéz, de nekem már teljesen elmúltak az izmaim. Remélem sikerül néhányat feléleszteni. Nézegettük ma a régi fotókat, még tavaly tavasszal is egész jól néztem ki. Most meg... de mindegy, mert valamit végre elkezdtem! Csajóca is nagyon élvezte a mozgást, talán velem jobban belejön, most láttam először, hogy mozog torna közben. Van mit javítani. Este megettem egy újabb negyedét a karfiolnak, nagyon finom az! És még zuhanyoztam is egészségesen. Ezzel a részével nagyjából elégedett vagyok a mai napnak. Csak ne tudnám mi vár rám holnap amikor megpróbálok majd kikecmeregni az ágyból! :)

Tehát. Pénteken pocsékul remek napom volt. Annyira szépen váltogatták egymást rossz és jó dolgok, mintha csak tervezve lett volna. Délutánra odáig jutottam, hogy alig vártam a táncot. Azt hittem, az majd kikapcsol, de nem bírtam koncentrálni. Elveszítettem a ritmust, összekevertem a lépést, időnként egyáltalán nem voltam ott. Utána kedvenc barátnémmal találkoztam, ő aztán elárasztott mondanivalójával, én pedig hálás voltam ezért. Egész jó hangulatban értem haza, hogy aztán egyedül üldögéljek míg É.P. is meg nem érkezett Nm-től. Semmihez nem volt kedvem, péntek végül egy nemvidám nap lett.

Szombaton délelőtt még mindig kedvetlen voltam, hát azt tettem, amihez igazán értek, és ami feldob: rossz háziasszonykodtam. Ilyenkor szabotálom az összes házimunkát, de még csak főzni se vagyok hajlandó. Igaz, feltettem egy húslevest úgy egy óra tájékán, de a zöldségek már nem kerültek bele. Az É.P. dzsekibélésére felragasztott fűtőszálon kívül nem tudok más hasznos tevékenységről beszámolni, viszont imádnivalóan haszontalan voltam.  Ó szeretik a többiek is ezeket a napokat, ilyenkor lelkiismeret furdalás nélkül lehet lustálkodni, hiszen én vagyok az oka mindennek. (Mindig én vagyok az oka mindennek.) Így aztán családi dögledezés keretében néztük a tévét, később É.P.-vel zenét hallgattunk és közben beszélgettünk, rosszalkodtam és nevetgéltem a gyerekekkel míg a pizzára vártunk, fincsi kávét főztem, s mire este lett és indultunk a Neoton koncerte(!) tényleg jól éreztem magam. Erre az én drága fodrászom invitált bennünket, a tavalyi jó hangulatú buli miatt. Idén kicsit másképpen zajlott. Miután É.P. túltette magát a keverés okozta sokkon (zacskón szól a dob, hol a basszus, a Pisti sírna, ha ezt hallaná, stb...) igyekeztünk belesimulni a ritmusba. Kivéve az olyan tévedéseknél, mint a zsebkendős számuk és hasonlók. Eleinte nem ment igazán. Fent álltunk, távol a tömegtől, kicsit kívülről szemlélődve. Elkalandoztak a gondolataim, és egyszerre ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy hazaszaladjak és átcseréljem a nyakláncomat, gyűrűimet ezüstre. Ez nem olyan égbekiáltó hülyeség, mint amilyennek hangzik. Egyszerűen csak változás kell, itt a tavasz meg minden.

Nyilván nem szaladtam haza, sőt, koncert után még bowlingozni is elmentünk. Az érzés viszont nem múlt el. Ma jó vagyok, csupa fontos teendő van mögöttem. Főztem, mostam, teregettem. Már bejelentkeztem a dokibácsimhoz, a fogorvosomhoz és kiderítettem, hogy csak a körzeti orvoshoz mehetek alkalmasságira. Vasalni már igazán nem fogok, rendrakás, verstanulás, vacsora, fürdés így is egy szó nélkül zajlott -nem is hiszem, hogy tizenévesednek ezek a kölkök- vagyis minden szép és jó...  csak ne kellene a héten buszoznom!

http://techno.org/electronic-music-guide/